Egy tipikus amerikai család nagyjából ezer dollárt tudott félretenni eddig évente a nyugdíjas évekre. A stagnáló bérek, az emelkedő bérleti és ingatlanárak, a gépkocsi, a diákhitel visszafizetése és minden egyéb, a napi élethez szükséges apróság kifizetésével szinte lehetetlen elérni, hogy 35 éves koráig az átlag éves fizetés kétszeresét tegye félre az Y generáció tagja.
Ezek az összegek pedig átlagoltak, vagyis sok családnak egyáltalán nincs semmilyen megtakarítása:
összességében az amerikai családok 58 százaléka rendelkezik nyugdíj-megtakarítással, ami egyúttal azt is jelenti, hogy 100 millió amerikai felnőttnek egyáltalán nincs ilyen célra félretett pénze.
Több oka is lehet ennek a jelenségnek: vannak, akik nem előrelátóak, és nem mérik fel, hogy jelenlegi életvitelükön min kellene javítani ahhoz, hogy többet tehessenek félre. Ugyanakkor sokan vannak, akik túlságosan szegények ahhoz, hogy pénzt tehessenek félre, hiába szeretnének.
Az amerikai társadalomnak két fő rétege van: az egyik csoporthoz tartozók annyit keresnek, hogy éppen csak túlélik a hónapot, míg a másiknak ennél valamivel több a bevétele – ez utóbbi csoportot tekintik az elemzések az átlagos rétegnek.
Jelenleg 11 millió család költi a havi bevételének több mint a felét lakhatásra, vagyis lakáshitelre, jelzálogra vagy bérleti díjra,
míg 40 millió család küzd azzal, hogy napi szinten ételt tegyen az asztalra. Ők nem olyan harmincasok, akik képesek félmillió dollárt megtakarítani, akármennyire is igyekeznek.
Ennek a megváltoztatásához a nyugdíjrendszer komolyabb átalakítása, a társadalombiztosítási rendszer átgondolása, valamint az oktatási rendszer és az ingatlanhoz való jutás megkönnyítése lehetne a megoldás.