Támogatások nélkül is szárnyal a német e-autó piac

tesla, elektromos, autó
A Tesla 3 még egy ideig nem lesz megtérülő befektetés a gyártónak
Vágólapra másolva!
Érdekes ellentmondást rejthet a német elektromosautó-piacról napvilágot látott felmérés, amely szerint nem fogy a tervezett ütemben az ilyen járművek vásárlásának támogatására elkülönített keretösszeg. Németországban ettől függetlenül az elektromos autók értékesítése megdöntött minden korábbi rekordot: az idei év első negyedében több mint kétharmadával nőttek az eladások, amivel ma már Európa éllovasának számítanak. Ezek az adatok tehát azt rejtik, hogy a német vásárlók úgyis egyre inkább az elektromos autók felé fordulnak, hogy igénybe vennék a támogatásokat?
Vágólapra másolva!

A támogatást kezelő hivatal, a Bafa (Bundesamt für Wirtschaft und Ausfuhrkontrolle) adatai szerint a több mint 300 ezer autó megvásárlásának támogatására szánt, 2019 júniusának végéig biztosított keret alig ötödét használták fel a német vásárlók a program futamidejének kétharmadáig.

A német vásárlók 4000 euró támogatást igényelhetnek tisztán elektromos és 3000 eurót plug-in hibrid autó vásárlására, akár visszamenőleg is, a 2016 májusa után beszerzett járművekre. Összehasonlításképpen: a Németországban piacvezető Renault e-Zoe modellek ára felszereltségtől függően 23-30 ezer euró között változik.


A program kezdete, 2016 júliusa óta 63 ezer támogatási kérelem érkezett be a hivatalhoz, ebből 36 ezer tisztán elektromos, 26 ezer hálózatról tölthető (plug-in) hibrid és 17 üzemanyagcellás autóra. Az idén májusban 2873 volt a kérelmek száma.

Noha a támogatásra szánt keretösszeg nem fogy a várt mértékben, a Bloomberg adatai szerint Németország lett Európában a legnagyobb elektromosautó-piac, megelőzve ezzel Norvégiát.

Az elektromosan tölthető járművek eladása az első negyedévben 70 százalékkal, 17 574 darabra ugrott német földön, amivel először immár a korábban piacvezető Skandináv-államot is maguk mögé utasították a negyedéves adatok tekintetében.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!