Így lett sikeres csirkefarm a kényszerből Ludason
![gazdaság állat feldolgozás baromfi baromfifeldolgozás libahús szájmaszk üzem alkalmazott](https://cdn.origo.hu/2023/12/tM25LOXyl3nzBotYfvToDgvrb8aSjDySLwuSSY0OI6Y/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcyNWRjZjYxNzMxYTQ4ZTc4NTA0MDg5NGEwYzUyODVh.webp)
Az önkormányzat négy éve új településfejlesztési irányelveket fogalmazott meg, amelyeknek köszönhetően megalakult a Ludasi Mezőgazdasági- és Szociális Szövetkezet.
Baranyi Dániel projektmenedzser a Heol.hu-nak elmondta, hogy a falu vezetése munkahelyteremtési akciótervet dolgozott ki, és a településen élő hátrányos helyzetűeknek szeretett volna munkát adni a szociális földprogramok révén. Két év múlva megnégyszereződött, huszonnégy főre emelkedett a közfoglalkoztatottak száma a faluban, és egyre nagyobb területet tudtak megművelni, melyek addig gondozatlan, elhagyatott földterületekre is kiterjedtek.
A közmunkaprogramnak köszönhetően a szociális étkeztetésben is felhasználták a konyhakerti növényeket és gyümölcsöket, továbbá évente négyszáz jószágból álló baromfiállományt is neveltek.
Ebből szintén szállítottak a szociális étkeztetésbe.
Három éve nyolc hátrányos helyzetű ember és több szakember bevonásával alakították meg a Ludasi Mezőgazdasági- és Szociális Szövetkezetet, mely a tavalyi év végére már közel harminc hektáron végzett mezőgazdasági termelő tevékenységet. Idén pedig a szövetkezet baromfivágóhídra beadott pályázata is nyert.
A vágóhídprojekt csaknem 60 millió forintos támogatottságú,
és a tervek szerint őszre már felépítik és kialakítják a vágóhidat, amely újabb hét helyi lakosnak biztos majd főállást.
A teljes cikk a Heol.hu-n olvasható el.