A fellegekbe emelkedett a repülőgépgyártó profitja

Air Canada Rouge Boeing 767
Az Air Canada gépe kényszerleszállást követően sikeresen földet ért Tusconban (illusztráció).
Vágólapra másolva!
Negyven százalékkal javította első féléves adózott eredményét a chicagói székhelyű Boeing repülőgépgyártó az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Vágólapra másolva!

A gyártó közleménye szerint árbevétele 6 százalékkal, 47,6 milliárd dollárra emelkedett, a kiadások ezzel szemben 4 százalékkal nőttek a tavalyi első féléves szinthez képest, és 38,6 milliárd dollárt tettek ki. Az üzemi eredmény így 5,5 milliárd dollár volt, ez 17,9 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit,

az adózott eredmény pedig 40 százalékos javulással 4,6 milliárd dollárra nőtt.

Forrás: Flickr/BriYYZ


A kereskedelmi repülőgépek eladásából származó bevétel 28,1 milliárd dollárra rúgott, ez 3 százalékkal volt több mint tavaly.

A növekedés oka elsősorban az, hogy a Boeing a tavalyihoz képest 7 százalékkal több, 378 repülőgép gyártásával végzett.

A Boeing az eredmény közlésével párhuzamosan módosította az év végére várható eredmény-előrejelzést is. Míg korábban a 96-98, most már a 97-99 milliárd dolláros sávba várják az árbevétel alakulását, ugyanakkor az egy részvényre eső eredményt továbbra is a 16,40-16,60 dolláros sávba teszi a gyártó.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!