Miből fizette II. Ramszesz az ókori Egyiptom legnagyobb beruházásait?

A közel 66 évig uralkodó fáraót, II. Ramszeszt már életében istenként tisztelték, és több mint száz utódot tulajdonítottak neki. Uralkodása volt Egyiptom utolsó birodalmi korszakának csúcspontja. Az ország külső határait hadjáratokkal és zsákmányokkal, míg a belső kohéziót Núbiából bányászott arannyal és monumentális építkezésekkel erősítette meg és tartotta fenn. De honnan teremtette elő fedezetét Afrika, és egyben a kortárs ókori világ legmonumentálisabb építészeti vállalkozásainak?

Az ókori Egyiptom rendkívül termékeny földje zömmel a Nílus part menti területeire korlátozódott, ám a nagy kiterjedésű sivatag és a térségre jellemző szárazság miatt mindenért jobban meg kellett dolgozni.

A parasztok, földművesek élete rendkívül nehéz volt:

komoly fizikai munkájuk eredményét, a termést, a használati tárgyakat részben vagy egészben be kellett szolgáltatni az államnak.

Az újbirodalom egyik legjelentősebb fáraójának tartott II. Ramszesz Kr. e. 1302-ben születhetett, mint a 19. dinasztia harmadik uralkodója.

II. Ramszesz Forrás: AFP/John Frumm

II. Ramszesz uralkodása nem indult simán: hadjáratokat kellett vezetnie és lázongásokat levernie ahhoz, hogy megszilárdítsa hatalmát. Ám a szomszédos Hettita Birodalommal való konfliktus lezárása, a sikeres hadjáratok és a szomszédos népekkel kötött szövetségek után – a békésebb időszak beköszöntével –

felgyorsult az alapvető nyersanyagok beáramlása Egyiptomba,

és ezek tették lehetővé, hogy a korabeli gazdaság prosperáljon.

II. Ramszesz oszlopcsarnokának romjai Memphisz mai területén Forrás: Wikimedia Commons

Arany, elektrum, kő kellett az ókori sikerbirodalomhoz

A II. Ramszesz-kori Egyiptom gazdagságát és gazdasági stabilitását a núbiai aranynak, az elektrumnak és a kőbányászatnak köszönhette.

Az elektrum természetes arany-ezüst ötvözet, amelyet az ókori államok a hordalékos völgyekben találtak, termeltek ki. Az ötvözetben a két fém aránya változó, ezért az egyiptomiak idővel áttértek a tiszta fémek használatára.

A nemesfémbevételekből fedezték az állam kiadásait, a hadsereget és a kereskedelmet is.

Bányászni csak a fáraók engedélyével lehetett, miközben szigorú szabályok betartásával felügyelték a rendkívül embert próbáló kitermelést.

Az aranyat és köveket Wadi Hammamat – Egyiptom keleti sivatagában, a Nílus völgyétől keletre található – kiszáradt folyómedréből nyerték ki.

A fáraó idejében bravúrnak számított, hogy a bányászok 54 méteres mélységig jutottak le és onnan hozták föl a nemesfémet, amely ráadásul igen tiszta volt, 17 és 23 karát között mozgott, és évente egytonnányit bányásztak ki belőle.

A rezet az Újbirodalom idején részben Ciprusról, részben a Földközi-tenger keleti partvidékéről szerezték be, mivel az ország saját rézbányáit már nem volt gazdaságos működtetni.

A békéhez is három dolog kell: pénz, pénz, pénz

Amikor nagyobb mennyiségű vagy értékesebb termék cserélt gazdát, akkor szerepet kapott a pénz is. A pénzt különböző súlyú fém fejezte ki, az egység a deben volt, ami lehetett réz, ezüst vagy nagyon ritkán arany.

Az ezüst értéke a rézhez viszonyítva a 19. dinasztia alatt hirtelen lezuhant:

míg korábban egy deben ezüst száz deben rezet ért, ekkor már hatvan debent, valamint az arany a kétszeresét érte az ezüstnek.

Az árak, annak következtében, hogy általában nem piaci termelés folyt, hosszú időn keresztül változatlanok maradtak. Jelentős árváltozások csak a köznapi élelmiszereknél, főképpen a gabonánál voltak megfigyelhetők, az is szezonálisan.

A belső kereskedelem ugyan nem volt jelentős – az állami dolgozók fizetésüket rendszerint terményben kapták – de még így sem az árucserére, hanem a vásárlásra épült, legtöbbször rúd vagy karika formájú réz vagy ezüst volt a fizetőeszköz, aranyat csak ritkán használtak erre a célra.

II. Ramszesz gránitszobra a British Museumban Forrás: Origo

Érdekesség, hogy az ország mégis annyira bővelkedett az aranyban, hogy az a korabeli utazóknak is feltűnt, és úgy vélték, hogy az arany olyan gyakori az országban, mint a homok. Persze homok az sok volt Egyiptomban, a fa viszont igen ritka kincs volt, és ezt főleg Libanonból hozták be az országba, amiért arannyal vagy ezüsttel fizettek, de nem volt ritka, hogy az áruért terménnyel, hallal, szőnyeggel vagy minőségi egyiptomi szövetekkel fizettek.

Alacsony lehetett a munkanélküliség mértéke

A beindult állami finanszírozású építkezéseknek köszönhetően rengeteg kézműves és kőfaragó kapott munkát, jutott biztos megélhetéshez.

Abu Szimbel-i templomok bejárata Forrás: AFP/Luis Orteo

A fáraó királyi építőmesterként vonult be az ókori történelembe, mivel 66 évnyi uralkodása alatt nemcsak az apja által megkezdett templomokat és építkezéseket fejezte be, hanem számos korábbi templomot újított fel vagy bővített ki, például a karnaki oszloptermet, amelynek építését még nagyapja kezdte el. Emellett új öntözőcsatornákat ásatott, és a líbiai határ mentén erődítményeket húzott fel, és ezekkel sikeresen tartotta távol a betörni készülő nomád törzseket.

Leghíresebb építményei az Abu Szimbel-i templomok voltak, aminek bejáratát négy, egyenként húsz méter magas, ülő fáraószobor őrzi.

Uralkodása kezdetén új fővárost építetett Per-Ramszesz néven, a Nílus deltájának keleti részén. Ennek az észak-keleti irányba folytatott hadjáratok miatt volt hadászati jelentősége is.

A maga korában mindenképpen fényűzően felépített palotakomplexumban megtalálható volt a korabeli fegyverkészítők, fazekasok legjava. Feljegyzések szerint az egyik hadjárat előtt itt készítettek hetek alatt százával kézi fegyvereket és harci szekereket.

Az új palotában ötvözték a természetet az ember alkotta építményekkel: mesterséges tavakat és kerteket létesítettek, és ide azokat az állatokat és növényeket telepítették be, amiket a hódítások során zsákmányoltak. Az épület természetes védvonalát pedig a Nílus és egy nagyobb csatorna adta, a palota tehát egy szigetfélére épült.

Az új templomok építése és a régiek felújítása fellendítette a kétkezi munkások létszámát.

Az állandó építkezésekhez új mesteremberekre, művészekre, kézművesekre és kőfaragókra volt szükség.

A szükséges nyersanyagot a núbiai kőbányákból vagy éppen a Földközi-tenger keleti partvidékéről szerezték be.

II. Ramszesz erős kézzel irányította az országot és belső stabilitást hozott. A fáraó hosszú életű volt, valószínűleg több mint 90 évesen halt meg, múmiája tökéletes állapotban maradt meg. Korának későbbi kutatói szerint, gazdaság- és államszervező munkája révén, az ókori Egyiptomi Birodalom mind közül egyik legjelentősebb fáraója volt.