A jegybank kiengedné a gőzt az amerikai gazdaságból

Fed
Vágólapra másolva!
A piaci szereplők és az elemzők szinte teljesen biztosra veszik, hogy az amerikai jegybank szerdán újabb kamatemelést jelent majd be. Miközben az amerikai gazdaság igen erősen teljesít, a Fed egyre jobban szeretné lazítani a szelepet, elkerülve a túlhevülést – és az esetleges robbanást.
Vágólapra másolva!

Lényegében teljes a konszenzus azzal kapcsolatban, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán 2-2,25 százalékra emeli majd a rövidtávú kamatot, ami egy évtizede a legmagasabb szintnek számítana. Ez a döntés nem csupán szimbolikus, mivel a gazdaságban számos hitel kamatát (beleértve az autó- és a jelzáloghiteleket is) ez a kamatláb határozza meg – írja a MarketWatch elemzése.

A Fed pedig nagyon tudatosan hajtja végre a fokozatos szigorítását, mivel

elsődleges célja az, hogy olyan mederben tartsa az amerikai infláció növekedését, amely még kontrollálható.

Ráadásul az ezzel kapcsolatos óvatosság most különösen indokolt, amikor a gazdaság igen lendületes ütemben bővül, az infláció pedig hat éve nem látott csúcsot ütött meg.

Profitok politika helyett

A gazdasági növekedés azonban igen pozitív hír a befektetők számára. Főleg, hogy a részvénypiacon a Dow Jones és az S&P 500 index egyaránt új rekordokat ér el. Ezt a kiújult ralit erősíti az is, hogy a befektetők látszólag úgy döntöttek, nem hajlandók tudomásul venni az USA és Kína közti kereskedelmi háború kockázatait, ahogy a vállalati profitok szárnyalnak.

A piacok tehát sokkal inkább törődnek a profitokkal a politika helyett

– foglalták össze a jelenlegi helyzetet a Voya Global Perspectives stratégái.

Ezen a héten több olyan adat is napvilágot lát, amely egyaránt a Fed véleményét támaszthatja alá az amerikai gazdaság állapotáról. A legfontosabbak ezek közül az üzleti beruházásokra, a fogyasztói költésekre, valamint az inflációra vonatkozó számok lesznek.

Az adócsökkentés alaposan felpörgette a gazdaságot Forrás: AFP/Getty Images/Stan Honda

A vállalati beruházások esetében fontos látni, hogy miután Donald Trump elnök 31 év után először hajtott végre jelentősebb társasági adócsökkentést (emellett a szabályozásokat is enyhítette),

az üzleti élet szereplői megnyitották a pénztárcáikat.

Ennek egyik legfontosabb indikátorát az alapvető tőkejavakra vonatkozó megrendelések jelentik. Ezek az elmúlt évben majdnem 9 százalékkal emelkedtek – összevetésképpen ez az adat 2012 és 2016 között vagy sokkal alacsonyabb volt ennél, vagy átcsúszott negatív tartományba.

Fogyasztók és árak

Mindeközben pedig a fogyasztói kiadások várhatóan igen erősen emelkedtek augusztusban – csakúgy, mint a jövedelmek. És éppen ez az egyik oka annak, hogy az amerikai gazdaság ilyen jól teljesít. Soha nem dolgoztak még ennyien az USA-ban, ráadásul a dolgozók egyre jobban keresnek, ezzel erősítik a belső fogyasztást, fenntartva a lendületes gazdasági növekedést.

Az Egyesült Államok gazdasága tehát ma igen kedvező állapotban van.

Az egyetlen igazán aggodalomra okot adó tényező az infláció.

Néhány évvel ezelőtt a fogyasztói árindex emelkedése a nullához közeli volt, azonban mára az áremelkedések üteme, éves alapon, megközelítette a 3 százalékot. Itt lényeges, hogy az USA-ban két párhuzamosan futó inflációs index van, a CPI és a PCE mutató. A közel 3 százalékot elérő adat a CPI alapján jön ki, amelyet viszont a Fed lényegében figyelmen kívül hagy. A jegybank számára az irányadó a PCE, amely tavaly némileg kisebb mértékben, 2,3 százalékkal emelkedett, azonban így is meghaladja a Fed 2 százalékos célját. A várakozások szerint idén augusztusban a PCE várhatóan a 2 százalékos trendvonalon, vagy kicsivel a fölött lesz.

Az amerikai jegybank a gázpedálon tartja a lábát Forrás: 123rf.com

Noha ezek az inflációs adatok továbbra is alatta vannak a historikus átlagoknak,

a fogyasztói árak a következő hónapokban még tovább emelkedhetnek.

Az amerikai munkaerőpiac ugyanis mára olyan feszessé vált, hogy a cégeknek béreket kell emelniük, hogy új munkaerőt találjanak. Ezzel együtt pedig számos alapvető nyersanyag (mint például a faanyagok) ára emelkedett, köszönhetően a vámoknak és az erős keresletnek. Ha pedig mindezek hatására az infláció valóban megugrana, az arra kényszerítené a Fedet, hogy még lendületesett lépjen rá a szigorítás gázpedáljára.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!