Az első papírpénz: ezt is kínaiak találták fel

7. Marco Polo (2014-2016), 9 millió dollár epizódonként

Sokan gondolják a papírpénzről, hogy a modern idők találmánya, miközben megszületésében a kínai császárok és Marco Polo is szerepet játszottak. Az első papírpénz a hetedik században készült Kínában, majdnem ezer évvel megelőzve Európát.

Sokat változott a pénz formája az évezredek folyamán, mire eljutott a kagylótól a rizsen vagy a kutyafogon át a mai bankjegyekig és plasztikkártyákig. Kezdetben szinte bármi funkcionálhatott csereeszközként, ami valamilyen értéket képviselt, és kellő bizalom nyilvánult meg iránta az emberek részéről. A mai tudásunk szerint

az első papírpénzt a Tang-dinasztia alatt (618-907), Kínában adták ki a 7. században.

Az ázsiai ország ezzel csaknem ezer évvel előzte meg Európát, igaz, az a bizonyos időszak nem volt túl kedvező kontinensünk számára, hiszen a háborúk mellett a fekete himlő is tizedelte a lakosságot. Ám eközben Kína a fellendülés korszakát élte, és kereskedői a selyemúton eljutottak Európába is. Nekik támadt az az ötletük, hogy rézpénz használata helyett papírkötelezvényeket írnak egymásnak. Abban az időben a kereskedelem számára gondot okozott, hogy a fizetésre használt rézpénzekből nagy mennyiségre volt szükség egy-egy üzlet lebonyolításához, a gazdagabbak külön embereket alkalmaztak a pénzük őrzésére. Nehézséget jelentett a tárolás mellett a szállítás és a kifizetés is.

Kínai fa nyomólemez és papírpénz 1287-ből Forrás: Wikipedia/PHGCOM/Tokyo Currency Museum

A kínai kereskedőknek adott letéti igazolások tekinthetők tehát a papírpénz elődjének, vagyis a forgalom megkönnyítésére adták ki az első igazi papírpénzeket. Egy idő után azonban az emberek már kevésbé bíztak meg a kereskedők által adott papírigazolásokban, mert gondok adódtak a fémpénzre való beváltással. Ekkor az egyik Szung-császár ragadta magához a kezdeményezést, és

az első állami bankjegyet Szecsuánban készítették 1024-ben.

A 11-14. században a papírpénz-használat széles körben elterjedt Kínában – olvasható a jegybank által kiadott Bankok a történelemben: innovációk és válságok című könyvben. A napvilágra került legrégebbi eredeti bankjegy is ehhez a korszakhoz fűződik, amelyet a Szung-ház bocsátott ki 1165 és 1174 között. Ezeket egyébként az idők során számos néven – jiaozi, qianyin, kuaizi, guanzi – ismertek Kínában.

Részlet a Marco Polo című sorozatból Forrás: Netflix/Phil Bray

Az 1200-as évek második felében a selyemúton utazó Marco Polo is egy teljes fejezetet szentelt útinaplójában a kínaiak pénzügyi innovációjának. Ebben már a fejezet címe is árulkodó volt: „Hogyan rendelte el országában a Nagy Kán (Kublaj nagykán) a papírhoz hasonló fakéreg pénz gyanánt való használatát.” Mint írja, „(...) ezt mindenki szívesen fogadja, mert bármerre jár az országban, mindenütt papírpénzt talál, s ennek segítségével éppen olyan jól lebonyolíthatja az áruk eladását és vételét, mintha színarany pénze volna. És amellett olyan könnyű, hogy tíz bizánci aranyértékű papír nem teszi ki egy bizánci arany súlyát”.

Egyszóval a velencei utazó áradozott az újításról, de jellemző a korra, hogy Európában nem hitték el ennek létezését, és Marco Polo teljes beszámolójának hitelességét is megkérdőjelezték.

Az, hogy a papírpénz Kínában idővel elvesztette a jelentőségét, annak tulajdonítható, hogy megérkeztek az első pénzügyi válságok is.

Miután a papírpénzt elvileg bármikor fémpénzre lehetett beváltani, sokan nem is váltották be, hanem ebben tartották a vagyonukat, ezzel bonyolították az üzleteiket.

Elkezdett tehát pénzként funkcionálni, ám a szomszédos népekkel folytatott sorozatos háborúk ahhoz vezettek, hogy túl sokat nyomtattak belőle, miközben már nem volt mögötte fedezet, azaz áru vagy fémpénz. A papírpénz így gyorsan elértéktelenedett, a lakosság pedig igyekezett megszabadulni tőle. Végül már szinte senki sem fogadta el ezeket, így az 1400-as évek közepe táján teljesen beszüntették a használatát, és csak több száz évvel később éledt fel újra az ázsiai országban.

A világ legrégebbi papírpénze Kínából, a Szung-dinasztia idejéből Forrás: Wikipedia

Eközben a perzsák és a japánok is átvették Kínától a papírpénz ötletét, ám Európában először Hispániában jelent meg, 1357-ben. Később a 16. században Németalföldön is felbukkant, de ezek mind elszigetelt példák voltak, mert csak helyileg és átmenetileg használták egy-egy ostromlott városban, ahol a hatóság ígérvényként adott ki papírutalványokat, hogy majd az ostrom végén aranyra váltják azokat.

Az első valódi európai bankjegyet Svédországban adták ki 1661-ben.

Sok vita előzte meg a kibocsátást, számos hivatalnok és kereskedő is úgy vélte, hogy a papírpénz romba dönti az ország monetáris rendszerét. Hogy megelőzzék a panaszokat, a kibocsátó hatóság számos magas rangú hivatalnok kézjegyével és jóváhagyásával látta el bankjegyeket, amelyek azonnal nagy sikert arattak, hiszen helyettesítették a súlyos és könnyen lopható arany- és ezüstpénzeket.

Bár ez a kísérlet végül elbukott (a szokásos okból: túl sokat bocsátottak ki belőle, és nem volt mögötte fedezet), a svéd példa hatására más országok is nekiálltak a bankógyártásnak, így 1694-ben már az angol jegybank is kibocsátotta a maga kézzel írt bankjegyeit. Persze a londoni bankárok is rájöttek arra, hogy az aranykészletüket meghaladó mennyiségben is nyomhatnak pénzt, mert valószínűtlen, hogy egyszerre kérne mindenki nemesfémet a papírért. Sőt, az aranyat és ezüstöt igénylő lépést lassan ki is hagyták a fizetési folyamatból, és csak a papírok cseréltek gazdát. Ez már mai értelemben vett bankjegynek volt tekinthető, de még sok volt a buktató.

Miután a kibocsátó hatóságok nem mindig voltak elég körültekintőek, a papírpénzeket gyakran hamisították, értékük pedig sokszor elinflálódott. A papírpénzek tartós és széles körű használatára végül a 19. század elejéig kellett várni.

A Habsburg-birodalom első papírpénzeit Mária Terézia uralkodása idején, az 1760-as években bocsátották ki, de

az igazi, önálló magyar bankjegyet, kétforintos címletben, 1848 augusztus elején adta ki Kossuth Lajos pénzügyminiszterként.

Ezek még biztos fedezet mellett kerültek be a gazdaság véráramába, de az állami költségvetés terhei a szabadságharc kitörésével súlyosbodtak, ami a bankóprés beindítását és magasabb – 5, 10 és 100 forintos – címletek kiadását követelte meg.

A népnyelvben Kossuth-bankóként meghonosodó forint volt tehát a magyar állam első papírpénze, amely 1946. augusztus elsején éledt újra.