Öt szempont céges bulik szervezéséhez

Egyedülálló anya vagyok és jól boldogulok! fehérbor koccintás buli család
Hamarosan kiderül, van-e ok mergert ünnepelni
Vágólapra másolva!
Sok cég szervez karácsonyi bulit, vacsorát, és az internet rogyásig tele van fantasztikus rendezvényekkel, helyszínekkel és szervezőkkel. Egy jól sikerült buli hónapokra kellemes hangulatot hozhat a cégben, egy balul sikerült céges rendezvény azonban ablakon kidobott pénz. Hogyan kerülhető el a biztos bukás?
Vágólapra másolva!

Költeni kell rá

Fontos, hogy ha a cég rászánja magát az év végi buli szervezésére, akkor arra költenie kell. Nincs illúziórombolóbb annál, hogy száraz pogácsát majszol a stáb szalvétáról és műanyagpohárból issza a langyos üdítőt. Még a legegyszerűbb rendezvény is pénzbe kerül, vagyis ha a cég nem akar erre költeni, egyszerűbb, ha minden munkatársnak küld egy csillogó képeslapot.

Annyit költs, amennyi reális

A karácsonyi buli költséges, de mennyit érdemes szánni rá?

Egy ötfős cég esetében elég egy közepesen menő étterembe beülni, ahol természetesen a cég állja a számlát.

Ha a csapat népesebb, érdemes rendezvényhelyszínt bérelni – ez lehet akár egy étterem külön terme is. A rendezvényre lehet kérni ételt, italt, műsort, dekorációt is, de érdemes itt kicsit konzervatívnak lenni. Főleg ha a cég nem tud év végi jutalmat osztani vagy bért emelni januártól. Ez esetben ugyanis a túlzó költekezés visszájára fordulhat és indokolatlan rongyrázásnak tűnhet a munkavállalók szemében.

Arányérzék

Előre el kell dönteni, mit ünnepel valójában a cég, illetve mi illik a vállalkozás attitűdjéhez. Karácsony vagy évzáró buli lesz? Utóbbiba sokkal több lazaság beletartozhat, míg a karácsony ünneplése meghittebb hangulatot kívánhat. Ha a társaság nagyon jó évet zár, ennek hangot lehet adni a bulin, de ez mindig összhangban kell legyen a munkavállalók általános hangulatával. Igazán akkor érdemes ünnepelni a várható profitesőt, ha ebből a cég vissza is tud osztani valamit az alkalmazottaknak.

Nem fontos nagy bulit tartania egy kis cégnek - elég lehet egy éttermi meghívás is Forrás: Dreamstime

Programválasztás

Koncert legyen vagy egy bűvész szórakoztassa az asztaloknál az embereket? Beszélgetős vagy táncolós buli legyen? A jó döntést akkor lehet meghozni, ha a cég ismeri az embereit – vagy ha az elmúlt évek tapasztalatai alapján változtat a programokon. Ha inkább beszélgetős a csapat, felesleges tánczenét rendelni, mert kínos lesz, hogy mindenki ül, a zene meg hangos. Ez esetben jobb megoldás egy rövid műsort választani, fél órára oda lehet figyelni egy standup fellépésre, táncbemutatóra vagy bűvészre.

Ajándékozás

Egyáltalán nem kötelező ajándékozni a céges bulin.

Ha mindenki kap valamilyen ajándékot – utalványt, üveg bort, libamájat – azt felesleges a bulin átadni, hiszen nincs hova tenni, haza kell cipelni. Szóba jöhet, hogy az év végi jutalmazásokra – év dolgozója, év felfedezettje – a karácsonyi bulin kerítsen sort a vezetőség, hiszen így nagyobb publicitást kap a díjazott. Ennek azonban világosnak és egyértelműnek kell lennie, senki se érezze magát kirekesztettnek vagy másodrendűnek. Ha kicsi a cég, akár minden dolgozó kaphat valamilyen mókás díjat, mint az év egészségügyi felelőse, aki rendszeresen szellőztet, vagy az év porszívója, aki kieszi a hűtőből a kaját. Ez jelentősen javíthatja az összetartó erőt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!