A pénzügyi tudatosság erősítése kedvező az egész nemzetgazdaság számára

pénzügyminisztérium
A Pénzügyminisztérium épülete József Nádor téren Budapesten.
Vágólapra másolva!
A fiatalok, a családok pénzügyi tudatosságának erősítése az egész társadalom, az egész nemzetgazdaság számára kedvező - mondta Balogh László, a Pénzügyminisztérium (PM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára a "Pénzügyi Tudatosság Fórum 2018" című rendezvényen, Budapesten.
Vágólapra másolva!

Kiemelte: 2017 őszén azért indította el a kormány a hétéves pénzügyikultúra-fejlesztési stratégiáját, hogy a magyar lakosság pénzügyi ismeretei bővüljenek, gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek a fiatalok, a családok a pénzügyek intézésében.

A Pénzügyminisztérium épülete Forrás: Wikipedia

Jelezte:

a jövő év tavaszán is megrendezik a Pénz7 rendezvénysorozatot, amelynek eseményeivel először az iskoláskorúakat célozták meg.

De az elmúlt években kiderült, nagy igény van arra is, hogy a diákok mellett a tanárok és a szülők is elsajátítsák a korszerű pénzügyi-vállalkozói ismereteket.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!