Megváltoztatta Szváziföld nevét III. Mswati király: a dél-afrikai országot innentől történelmi nevén, eSwatiniként kell majd megemlíteni – jelenti az egyik hírügynökség.
Az abszolút monarchia feje a függetlenség ötvenedik évfordulójának, illetve ötvenedik születésnapjának alkalmából nevezte át országát.
Függetlensége elnyerését követően sok afrikai állam visszatért ősi nevéhez - emlékeztetett III. Mswati.
Mától kezdve senki se hívjon minket Szváziföldnek!"
- tette hozzá az uralkodó.
A Dél-afrikai Köztársaság és Mozambik közé ékelődő királyság újra történelmi nevét,
az eSwatinit hordozza majd.
Ez a név, illetve formulája, történelmi jellege mellett, kifejezetten korszerűnek is tűnik, az emailek, e-autók és más „e-eszközök" világában.
Az ország régi-új neve, az eSwatini, szvázi nyelven annyit tesz, hogy a szvázik helye.
Az uralkodó többször használta ezt az elnevezést a múltban a parlamenti ülések megnyitóján és más eseményekkor.
Egyelőre nem tudni, mennyibe fog kerülni az afrikai országnak neve megváltoztatása.
Svájcban többen megkönnyebbüléssel fogadták a hírt, mert az országok angol neveit (Switzerland - Svájc, Swaziland - Szváziföld) eddig sokan összetévesztették az online űrlapokon.
Az 1968-ban függetlenségét végül Nagy-Britanniától elnyerő királyság területe körülbelül az ötöde Magyarország területének, és nagyjából 1,2–1,3 milliónyian lakják.
A Világbank szerint, az ország a közepes jövedelmű országok alsó szegmensében helyezkedik el. Az egy főre jutó GDP 3000 dollár körül mozog, és
a gazdaság rendkívüli módon függ Dél-Afrikától.
Az import 85 százalékát, az export 60 százalékát ezzel az országgal bonyolítja a monarchia. Az elemzők a 2017-es, 1,9 százalékos GDP-növekedés után idénre 1,3, jövőre pedig 2 százalékos gazdasági növekedést várnak.
A legveszélyesebb addikció: függés a világ legrégebbi vámuniójától
Az ország gazdaságára az egyik legnagyobb veszély az államadósság növekedése. Idén a bruttó nemzeti jövedelemhez viszonyított aránya a 2015-ös 17 százalékról 24 százalékra nőhet. Az állami kiadások mellett ugyanakkor csökkenn a befolyó pénzek nagysága, ez részben annak köszönhető, hogy jelentősen megcsappantak a dél-afrikai vámunióból (SACU) származó bevételek. A dél-afrikai vámunió a világ legrégebbi, 1910 óta működő vámuniója. Az egyik legfontosabb problémája napjainkban az, hogy a Dél-afrikai Köztársaság gazdasága túlságosan erős a többi, kisebb országéhoz képest, ami viszont utóbbiak vámbevétel függéséhez vezet. „Annak ellenére, hogy a vámbevételek nagy része a Dél-Afrikába irányuló termékek kapcsán keletkezik, a vámbevételek túlnyomó része nem Dél-Afrikát gazdagítja, hanem szomszédait. A fenti formula alapján ugyanis a vámunión belüli import arányában részesülnek a tagországok a vámbevételekből. A másik oldalról nézve a kérdést, Dél-Afrika szomszédos országaiban súlyos SACU vámbevétel-függőség alakult ki, amely akadályozza a feldolgozóipari termelés fejlődését is . Namíbia például 2014-ben bevételeinek 35%-át a SACU vámuniónak köszönhette. Azonban sokkal súlyosabb például Szváziföld esete, ahol egyes években az összbevétel 70%-át is elérte a vámunióból származó összeg." – írja szakmai blogján Dr. Biedermann Zsuzsánna, az MTA Világgazdasági Intézetének tudományos munkatársa. Ugyanerre a veszélyre figyelmeztet a Világbank is.A gazdaság főként a köles, kukorica, cukornád és rizs termelésére, szarvasmarha és kecsketartásra, azaz a mezőgazdaságra épül. Viszonylag sok gyümölcsfélét, faárut, konzervet exportálnak. Területén azbesztet, vasércet, kőszenet bányásznak, ám a készletek fogyóban vannak.
III. Mswati 18 éves korában, 1986-ban került trónra, illetve vette át a hatalmat.
Az aprócska afrikai ország uralkodójának különösen fontos ez az év.
A szuverenitás elnyerésének fél évszázados évfordulója és saját, 50. születésnapjának méltó – összehangolt – megünneplése mellett, a poligám hagyományok nagy tisztelője már arra készül, hogy újabb feleséget is választ magának.
A királynak jelenleg tucatnál is több hitvese van, az újabb arát egy hagyományos nádtánc-ünnepség alkalmával kívánja kiválasztatni, mialatt a rendezvény elnöki teendőit is ellátja. Ahogy az Origo akkor megírta, a király 2013-ban vette nőül tizenötödik feleségét, az akkor 45 éves uralkodó karizmájának egy 18 éves táncoslány nem tudott ellenállni.
A nádtáncünnep a szvázik minden évben megrendezett, fontos kulturális eseménye. A rendezvényen több ezer, még szűz leány vesz részt, hogy az uralkodó feleséget választhasson közülük. Női jogvédő szervezetek a nádtáncünnep miatt rendszeresen bírálják III. Mswati-t, ahol a nők többsége fedetlen felsőtesttel táncol, amit a bírálók lealacsonyítónak tartanak. Ugyanakkor a szvázik többsége egyik legfontosabb hagyományukként tekint az évenkénti ünnepségre.
A 2018-as évben így várhatóan lesz még legalább egy nagyobb ünnepség az eddig Szváziföldként ismert államban.
A királyi udvar egyébként nem mentes a családi botrányoktól. 2010-ben a király 12. feleségéről derült ki, hogy viszonya van az igazságügy miniszterrel. A katonai elhárítás szívós munkájának köszönhetően azonban ezt az ország, és részben a világ is megtudhatta, igaz, talán nem a legjobbkor, mert az uralkodó akkor épp külföldön tárgyalt. III. Mswati rettentő dühös lett, de csalfa nejénél jobban bosszantotta az, hogy az ügynek híre ment, és megszégyenítve érezte magát. Akkor a király édesanyja – a hagyományoknak megfelelően – küldöttséget indított el a másik vétkes, a miniszter szülőfalujába a vádakkal.
A szvázi nép országa ugyanakkor súlyos társadalmi gondokkal küzd. A lakosság 63 százaléka a szegénységi küszöb alatt él. A világ egyik legsúlyosabban HIV-fertőzött országa, a hordozók illetve az AIDS-betegek aránya 31 százalék, ami a világon jelenleg a legmagasabb.
A születéskor várható élettartam 49 év.
A kormány Vision 2022 néven foglalta össze cselekvési tervét az ország felzárkóztatására és a problémák kezelésére. Utóbbiak közül
az egyik legsúlyosabb az aszály, amely már évek óta tart, kialakulása pedig az El Nino hatásának köszönhető.
A világbanki kommentár szerint az ottani vezetés, nem a megfelelő ütemben halad a megvalósításban, egyedül az infrastrukturális fejlesztések tekinthetők valós eredményeknek.
III. Mswati-t ugyanakkor gyakran emlegetik olyan vezetőkkel egy lapon, mint az észak-koreai és mianmari autokraták. Úgy tűnik, a király nem a többpárti demokrácián alapuló modernizálást, hanem részben a rehabilitált, illetve fenntartott hagyományokra épített, rendeleti jellegű kormányzást választotta.
Pártok az országban nem működhetnek, a miniszterelnököt és a parlament tíz tagját közvetlenül nevezi ki az uralkodó. 2004-ben a Daily Mirror beválogatta III. Mswati-t a világ 10 legrosszabb diktátorának listájára. A királyt sokszor támadják a nemzetközi, emberi jogvédő szervezetek is azért, mert álláspontjuk szerint semmibe veszi az emberi jogokat és teret sem ad a demokratikus átrendeződésnek, noha ez vélhetően az ország fejlődését szolgálná.