Ravaszul kerülik ki a kínai cégek az amerikai importvámokat

China USA american chinese flag zászló amerikai kínai
Vágólapra másolva!
Az amerikai vámintézkedések kikerülése érdekében a kínai vállalatok úgy döntöttek, hogy egy sor termék gyártását, így a kerékpárok, a gumi- és műanyagcikkek, a textíliák előállítását külföldre telepítik – közölte nyilvános adatokra hivatkozva a Hina horvát hírügynökség. Az új gyártási helyszínek között van Mexikó, Thaiföld, Mianmar, Vietnam és Szerbia.
Vágólapra másolva!

Miután az Egyesült Államok 25 százalékos vámot vetett ki egy sor kínai termékre, Peking azonos módon válaszolt. Kitört és hónapok óta tart a világ legnagyobb gazdaságai közötti kereskedelmi háború.

– mondta Christopher Rogers, a Panjiva kereskedelmi szakértője.

A Növekedés.hu kiemeli a Hina beszámolójából, hogy az egyik ilyen vállalat, a Linglong Tire autógumi-gyártó úgy döntött, hogy 994 millió dollár beruházással Szerbiában épít gyárat, „elsősorban a kedvező hitelfeltételekre való tekintettel”.

Egyre jobban eldurvul az amerikai-kínai kereskedelmi háború Forrás: Shutterstock


– hangsúlyozta a múlt hónapban befektetőknek a Linglong vezérigazgatója, utalva a kínai dömpingvádakkal kapcsolatos, „véget nem érő” vitákra.

– tette hozzá a vállalat vezetője.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!