Otthagyhatja a Boeinget az egyik legfontosabb vásárlója

Horizontal
A passenger looks on near a Southwest Airlines plane at the Hartsfield-Jackson Atlanta International airport on July 17, 2015. AFP PHOTO / ANDREW CABALLERO-REYNOLDS / AFP PHOTO / Andrew Caballero-Reynolds
Vágólapra másolva!
Vége lehet az eddigi gyümölcsöző üzleti kapcsolatnak a Boeing és texasi székhelyű Southwest Airlines között. Ez nemcsak egyszerű ügyfélvesztést jelentene az amerikai repülőgépgyártó óriásnak. Ez a légitársaság ugyanis az egyik legrégebbi, stabil és exkluzív vásárlója volt a 737-es gépcsaládnak, amelynek két típusával kapcsolatban jelenleg is zajlanak a vizsgálatok a tavalyi indonéz, majd az idén márciusban Etiópiában történt légikatasztrófa miatt.
Vágólapra másolva!

Egyes lapértesülések szerint könnyen elképzelhető, hogy hamarosan véget ér a polgári repülés történetének egyik legexkluzívabb partnersége. A dallasi légitársaság ugyanis nem egyszerűen vásárlója, hanem olyan ügyfele a Boeingnek, amely számos módon befolyásolta a 737-es termékcsalád fejlesztésének irányát. Elsőként próbálhatták ki az új fejlesztéseket, és visszajelzéseikkel komoly támogatást adtak a gyártónak.

A partnerség 48 éve alatt a 737-es család számos típusát ez a cég állíthatta először munkába.

A Boeing korábban bejelentette azt is, hogy a MAX 7-es változatból (jelenleg a MAX 8 és 9-es változatokat tartják földön a problémák miatt) is ők kapják meg az első szállított példányt.

Ennek szakadhat most vége, miután a Southwest a 754 gépes flottája 4,5 százalékát, 34 gépet, nem tud használni a mindinkább típushibának tűnő okok miatt, amiért a 8-as és 9-es gépeket lényegében globális felszállási tilalom alá vették.

A sajtóban pedig megindultak a találgatások, hogy ezzel vége lehet a különleges partneri kapcsolatnak.

A Southwest értéke már 4 százalékot zuhant azért, mert szolgáltatásában értelemszerűen változtatásokat kellett bevezetnie a kieső gépek miatt.

A cégnek 383 további, a MAX-szériába tartozó gépre van előjegyzése a Boeingnél, vagy saját célú használatra, vagy bérbeadásra, de most ezeket is felfüggesztették.

A Southwest Airlines a Boeing exkluzív partnere Forrás: AFP/Andrew Caballero-Reynolds

Két furcsa találkozó miatt vélik egyesek úgy, hogy elérkezett a szakítás órája.

Az egyik még a tavalyi indonéz katasztrófa után történt, amikor is a Boeingnél tettek látogatást a Southwest képviselői. A Boeignél pedig a most napvilágra került információk szerint már akkor tájékoztatták őket arról, hogy szoftveres frissítést terveznek a MAX-széria gépeire. Ez azonban már csak azért is problémás, mert a Southwest pilótái csak ezen találkozó alapján értesültek arról, hogy a gépbe beépítették az MCAS nevű - mint kiderült, hibásan működő - pilótasegítő rendszert. A források szerint a Southwest vezetői rendkívül ingerülten távoztak a találkozóról.

A másik találkozó pedig idén április végén volt, amikor is a dallasi cég vezetői felkerestek egy olyan vállalatot, amelynek fő profilja az Airbus A220-as gépeinek üzemeltetése. A meg nem nevezett, európai cégnél tett látogatáson a dallasiak állítólag hosszasan tanulmányozták a gép jellemzőit, és érdeklődést mutattak iránta.

Mindez elegendő alapot adott arra, hogy sokan úgy véljék: az egyik legnagyobb, legfontosabb ügyfele hagyhatja ott a Boeinget, és pártolhat át az ősi, európai riválisához.

Bárhogy is, a Boeing egészen biztosan nehéz idők elé néz. Ahogy az Origo megírta, a legutóbbi fordulat a katasztrófa utáni botrányban, hogy a cégnél minden jel szerint tudtak a típushibáról, legalább egy évvel a tavalyi katasztrófa előtt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!