Tesco, Aldi, Lidl - ki nyerte az áruházláncok csatáját?

bevásárlás bolt szupermarket élelmiszer Tényleg az vagy, amit megeszel? Ezért nem mindegy, mit viszel be a szervezetedbe
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
A Trade magazin immár hagyományosan, június első munkanapján publikálja az FMCG-kereskedők toplistáját. A diszkontok sikere megingathatatlannak tűnik. Bár a dobogón sorrendbeli változás nem történt az egy évvel korábbihoz képest, és ugyanaz a 11 lánc szerepel a listán, mint korábban.
Vágólapra másolva!

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a kereskedelem évről évre 10 százalékkal járul hozzá a GDP-hez, tavaly 500 ezer főt foglalkoztatott a teljes ágazat.

A kereskedelem tavaly 6,6 százalékkal bővült, és túllépte a 11 ezer milliárd forintos forgalmi határt. Az FMCG-piac mintegy 5100 milliárdjával a kereskedelmi forgalom közel felét teszi ki.

A Nielsen adatai alapján a 2018. évi FMCG-piac értékben tavaly 7,2 százalékkal bővült, ami kimagaslóan jó teljesítmény. Külön választva a food és non-food szegmenst, az élelmiszerpiac 7, a háztartási vegyi áruk és szépségápolási termékek piaca 8,1 százalékkal nőtt tavaly.

Forrás: Shutterstock

A GfK adatai alapján a vásárlások száma nem változott tavaly, így a növekedés az alkalmankénti nagyobb költésből adódik, amiben a tavalyi éves 2,8 százalékos infláció mellett az áremelkedés mértéke is szerepet játszik.

Az egyes értékesítési csatornákat vizsgálva szembetűnő, hogy a 4 millió háztartás 93 százaléka diszkontban is járt, és ez az egyetlen olyan csatorna, amelybe az egy évvel korábbihoz képest gyakrabban jártak vásárolni.

Természetesen az – akár év közben több alkalommal is – növekvő bérek sokban hozzájárultak a kiskereskedelem jó teljesítményéhez. Ugyanakkor azt is jól mutatják az adatok, hogy a boltszám nagyon erősen csökken. Sajnos, a munkaerőhiány és az egyre emelkedő munkabérek mellett nagyon sok kisbolt volt kénytelen feladni tevékenységét az elmúlt évben.

A számok jól mutatják, hogy a csatornák tekintetében a diszkontok vitték el idén is a pálmát.

Forrás: Shutterstock

Az idei Toplista:

az első három helyen a Tesco, a COOP és a Spar áll.

Ahogy tavalyelőtt, úgy tavaly is szépen erősödtek a drogériák. A dm egy, míg a Rossmann 10 új üzletnyitással erősen bővítette forgalmát, több üzlet újításon, fejlesztésen, további választékbővítésen ment át. S mivel a listába kerülés alsó határa a bruttó 50 milliárd forintos forgalomhatár, jövőre egészen biztos, hogy a Müller is felkerül a listára majd harmadik drogérialáncként.

A hipermarketek szárnyalása alábbhagyott az elmúlt időszakban, de méretükből adódóan a forgalom tartja magát.

Ugyanakkor nagyon sok hipermarket modernizálásra, átépítésre került, ami a forgalomban gyorsan visszaköszön. Ezt igazolja a Spar és az Auchan példája is.

Illusztráció Forrás: AFP/Cultura Creative/Sofie Delauw

A Spar bővülését egyéb csatornatípusokból, leginkább a franchise bővüléséből tudta nagyon sikeresen támogatni. Az Auchan pedig bővítette csatornatípusát nagyszupermarketekkel, a forgalmát pedig még további benzinkutakkal is tudta növelni.

A magyar láncok között erősen nyomon követhető a boltvesztés, ugyanakkor ez kevésbé érinti a saját boltokat, inkább a lazábban kötődő egységeket. A Reálnál a korábbi évekhez képest is pontosan ebben a szegmensben esett vissza jobban a boltszám. Ezeknek az elvesztett boltoknak a többsége kisforgalmú, nem profitábilis üzlet volt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!