Bútorozott ingyenlakást kaphatnak a fiatalok ebben a magyar városban
![eladó ingatlan ház lakás vevő ingatlanos közvetítő lakáshitel bér fizetés](https://cdn.origo.hu/2023/12/qJRR4Sk8TM_c14xeNCgqgY6daAkEu1jpy0KxdeSEyT4/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkyODQxOThmMWExODQ3ZTM4ZDEwYjJjNDAzNzk1M2Jh.webp)
A program pályázati elv szerint működik, így minden szegmensére pályázniuk kell a fiataloknak. Az Esélyotthon program ugyanis nem merül ki az ingyenes bérlakásokban, így jut pénz a helyi vállalkozások beindítására vagy fejlesztésére is, sőt, még ifjúsági programokat is szerveznek belőle.
Ez utóbbinak az az oka, hogy a fiatalok a kevés helyi szórakozási lehetőségre panaszkodtak a közvéleménykutatás során, így a program gazdái a helyben tartás egyik fontos elemeként a szórakozásra, kikapcsolódásra is gondoltak.
Az ingyenes bérlakás program is a szükségletekre épül,
Kisteleken ugyanis nehéz albérlethez jutni a piacról.
Így a 200 millió forintos program egyik fele megy az ingyenes bérlakásprogramra, a másik fele pedig a helyi vállalkozások megsegítésére. Utóbbiba tartozik az az eset is, ha egy kisteleki fiatalnak másik településen igazoltan magasabb fizetésért kínálnának munkát, mert ekkor
az ajánlott és a helyben megkeresett bér különbözetét kifizetik a fiatalnak.
A megcélzott korosztály a 16-32 évesek köre, akár helyben laknak, akár már elmentek a városból.
Az Esélyotthon programról bővebb információ a Délmagyar.hu-n olvasható.