Még mindig a nyomtatott könyv a sláger

régi könyv, illusztráció
Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államokban kiadott könyvek 26 milliárd dolláros éves bevételt hoztak tavaly, ebből 22,6 milliárd dollárt nyomtatott könyvekre, míg csupán 2,04 milliárd dollárt költöttek e-könyvekre a vásárlók – összegzi a CNBC.
Vágólapra másolva!

Meryl Halls, a brit Könyveskereskedők Szövetségének ügyvezető igazgatója szerint, míg a digitális média számos iparágat, például a hírközlést vagy a zeneipart átalakította, addig az emberek továbbra is szeretnék fizikailag is birtokolni a könyveket.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Az e-könyvek eladása lassul,

többek között azért is, mert a kiadók hihetetlenül gyönyörű könyveket nyomtatnak, a borítók rendkívül szépek. Ráadásul az emberek szeretik megmutatni, hogy mit olvastak – tette hozzá az ügyvezető igazgató.

A Nielsen Book International szerint a nyomtatott könyvek közül a természet-, recept-, valamint a gyerekkönyvek fogynak, míg elektronikusan a krimik, romantikus regények és thrillerek a legkelendőbbek.

A Nielsen szerint a brit nyomtatott könyvek 36 százalékát a 44 év alattiak, míg az e-könyvek 52 százalékát a 45 év felettiek vásárolják. Hasonló a helyzet az amerikai könyvpiacon is: a 18 és 29 év közöttiek 75 százaléka állította, hogy nyomtatott könyvet olvasott – áll a Pew Research 2017-es kutatásában.

Illusztráció Forrás: Txtr

Ráadásul

nem minden író szereti az e-könyveket,

például JD Salinger, a Zabhegyező írója híres volt arról, hogy minden digitális platformot mellőzött korábban, ám augusztusban az ügynöke bejelentette, hogy munkásságát e-könyvben is kiadják. Sallinger fia pedig elmondta, hogy a döntés mögött egy olvasói levél áll, amelyben egy nő elmesélte, hogy betegsége miatt nehezen tudja tartani a papír alapú könyveket.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!