Csak jövőre megy tőzsdére az Airbnb

airbnb
http://www.dreamstime.com/stock-photos-airbnb-app-laptop-making-reservation-website-image45680633
Vágólapra másolva!
A hivatalos tervek szerint 2020-ban lépne tőzsdére a rövidtávú lakáskiadásokban utazó Airbnb. Ezzel pedig valószínűleg már meg is van a jövő év egyik legnagyobb üzlete, mivel a megosztáson alapuló gazdaság egyik sztárjára tűkön ülve várnak a befektetők.
Vágólapra másolva!

Noha idén már voltak spekulációk azzal kapcsolatban, hogy az Airbnb akár még 2019-ben végrehajthatja a kezdeti nyilvános részvénykibocsátását (IPO), a friss tervek szerint csak jövőre lép tőzsdére a lakáskiadással foglalkozó online platform – írja a BBC.

A vállalat ezen a héten arról számolt be, hogy a bevétele elérte az 1 milliárd dollárt, azonban azt nem közölték, sikerült-e nyereséget realizálni.

Az Airbnb egyébként korábban már 2017-re és 2018-ra is azt ígérte, hogy nyereséget fog termelni.

A nyereségesség azonban központi kérdés lehet az IPO kapcsán is, mivel idén számos sztárvállalat éppen azért szenved a nyílt piacon, mert a befektetők megelégelték, hogy nem látható, mikor kezdenek el végre profitot generálni. Jó példa volt erre korábban a Lyft és az Uber is.

Megvan 2020 egyik legnagyobb üzlete Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Jens Kalaene

Ehhez jön még, hogy az Airbnb számos országban komoly kritikákat kap például azért, mert a rövidtávú lakáskiadások felfutása egyes városrészekben komolyan el tudja torzítani az ingatlanpiacot.

A mostani, Airbnb-vel kapcsolatos hír azt követően látott napvilágot, hogy a WeWork (pontosabban a mögötte álló WeCompany) elhalasztotta a tőzsdére lépését a gyenge befektetői érdeklődés miatt. A WeWork kapcsán korábban több elemzés is napvilágot látott, amely arra hívta fel a figyelmet, hogy

bár sokan várják az üzletet, komoly problémák lehetnek a vállalattal.

A WeWork egyébként közösségi irodaszolgáltatásokkal foglalkozik.

Az Airbnb-t 2008-ban alapították San Franciscóban, és jelenleg már 7 millió ingatlant kínál kiadásra 191 országban és térségben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!