Fordulat az albérletpiacon

lakáshirdetés, kiadó lakás, albérlet, ingatlanpiac, fekete gazdaság, illusztráció
Vágólapra másolva!
A lakásépítési boomnak köszönhetően tömegesen érkezhetnek az új lakások a piacra 2019-ben: több mint 20 ezer lakás átadása várható. Az új lakások megjelenése pedig az albérletpiacon új korszakot nyithat: az újonnan épült, kiadó lakások 10-20 százalékos felára mérséklődhet, ennek eredményeként a rosszabb állapotú használt lakások bérleti díja is csökkenhet. Az ingatlan.com előrejelzése szerint azonban az átlagos lakásbérleti díjakban nem várható komolyabb változás.
Vágólapra másolva!

Az előző években elindult építkezések jelentős része fejeződik be 2019-ben, így több mint 20 ezer új lakás átadása várható, ami várhatóan meghaladja majd a tavaly átadott új lakások számát – derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amely szerint

az új lakások megjelenése fordulatot hozhat az albérletek piacán.

Az adatok szerint január első napjaiban a budapesti – maximum 80 négyzetméteres – kiadó lakások átlagos bérleti díja havi 150 ezer forint volt, míg az újonnan épült vagy újszerű lakásokért 169 ezer forintot kértek a tulajdonosok.

Illusztráció Forrás: MTI/Marjai János

Debrecenben 95 ezer forintos átlaghoz képest az új lakások bérleti díja 110 ezer forint volt, Győrben pedig az átlagos bérleti díj 100 ezer forintot tett ki, ennél 10 százalékkal drágábban adták az új lakásokat. Az új vagy újszerű kiadó lakások felára tehát 10-20 százalékos a különböző városokban.

Merre indulhatnak a bérleti díjak?

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, hogy

az albérletpiacon megjelenő újonnan épült lakások kínálata 2019-ben ugrásszerűen növekedhet,

mivel az eladási céllal épült új lakások jelentős részét befektetők vásárolták fel. Az új és újszerű lakásokat eddig is magasabb áron lehetett bérelni, ezért a vevőkért folytatott verseny miatt mérséklődhet bérleti díjban megjelenő minőségi felár.

– tette hozzá a szakember.

Forrás: ingatlan.com

Mindezek ellenére az átlagos lakásbérleti díjakban az ingatlan.com prognózisa alapján nem várható nagyon komoly változás vagy árcsökkenés a bérleti piacon, hiszen 2019-ben rengeteg új lakás jelenik meg a kínálatban, ezek bérleti díja pedig az átlagosnál magasabb.

Közvetett módon az új és használt lakások piacán látható erős kereslettel párosuló drágulás az albérletpiaci keresletet is erősítheti.

Az áremelkedés miatt ugyanis Budapestre és a többi nagyvárosba költözők közül sokan a vásárlás helyett inkább a lakásbérlés felé vehetik az irányt.

Hatalmas fordulatot vett az albérletpiac

Az emberek akkor hajlandóak kifizetni az emelt albérleti díjat, ha megfelelő szolgáltatást kapnak a pénzükért.

Az ingatlantulajdonosoknak már nem elég csak a kulcsot odaadniuk a bérlőknek, ha magasabb árat szeretnének kérni.

Évekkel ezelőtt a bérleti piac egy balatoni nyaralóhoz hasonlított. Ha volt valakinek négy fala, amit ki szeretett volna adni, azt, az ingatlan állapotának és elhelyezkedésének megfelelő áron fejfájás nélkül meg tudta oldani, hiszen rengeteg jelentkező volt.

Illusztráció Forrás: BELGA/AFP/ImageGlobe/Jonas Hamers

Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint a helyzet 2019-re annyiban változott, hogy mindenki egyre emeli a bérlemények árát. A bérlők kifizetik a magasabb díjat is, de cserébe egyre magasabb igényeket fogalmaznak meg.

– fogalmazott a szakértő.

A szakértő hangsúlyozza, hogy a lakás nem feladat, hanem a saját tér és a nyugalom terepe kell legyen. A bérlők végig dolgozzák a napot, és egy olyan minőségű ingatlanba szeretnének hazamenni aludni, ahol érzik, hogy nem a semmiért mentek reggel munkába.

Hozzátette, az utóbbi időben egyszerűsödött az adózás, aminek velejárója, hogy a számlázást és a tiszta jogviszonyt is elvárják a bérlők.

Megemlítette az állagmegőrzés fontosságát is, például a fűtőberendezések és a klíma éves karbantartását elvárják a tulajdonostól, ennek költsége 10-15 ezer forintra is rúghat.

„Érdemes bérleti szerződésben kikötni, hogy mely költségeket kinek kell vállalnia. Persze ezt is bármikor újra lehet tárgyalni, ugyanúgy, mint a rezsi fizetés módját vagy a szerződés időtartamát " – mondta Gadanecz Zoltán.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!