A világ legnagyobb iparági szövetsége, a World Steel Associaton adatai szerint, Kína acélkibocsátása 9,3 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi mértékhez képest, 87,3 millió tonnára. Ez csak kevéssel marad el az idén májusi kibocsátástól.
Így Kína annak ellenére egymaga állítja elő a világ acélmennyiségének 56 százalékát,
hogy a téli hónapokban Peking még központi döntéssel fogta vissza az üzemek termelését, amelyek jelentős környezeti terheléssel és károsanyag-kibocsátással dolgoznak.
Az acélkibocsátás akkori csökkenése meglátszott az építőipar teljesítményének lassulásán is.
A kínai teljesítmény értékeléséhez hozzá kell tenni, hogy ahhoz a világ többi részének gyengélkedése is kellett. Japánban az egy évvel korábbi mennyiségnél 7,8 százalékkal kevesebb nyersacél hagyta el az üzemeket augusztusban. Az amerikai termelés sem növekedett, míg Európában 2,2 százalékkal csökkent.
Összességében, a világ Kínán kívüli részében három egymást követő hónapban csökkent az acélkibocsátás mértéke.
A vasércnél ugyanakkor továbbra is bikapiac uralkodik az elemzők szerint miután a termelés kezd visszaállni a korábbi szintre, ami megelőzte az egyik legnagyobb kitermelőnek számító Vale januári, halálos áldozatokkal is járó gátomlását. A kohászati szén ára ugyanakkor tovább csökkent, miután a piacon egyrészt túlkínálat van, Peking pedig már korábban importkorlátozásokat vezetett be arra.