Koppenhága, New York, Dzsakarta, Rotterdam: csak néhány azok közül a tengerparti nagyvárosok közül, melyek folyamatos és egyre kiélezettebb küzdelmet folytatnak a tengervíz romboló hatásaival. Ugyanakkor - bár a vízszint emelkedéséből fakadó veszélyek nagyon is valóságosak, amiket nem lehet félvállról venni - elhamarkodott lenne arra gondolni, hogy az érintett településeken nincsenek kész tervek arra, hogy megvédjék az ott élőket és az infrastruktúrát a romboló hatásoktól. Sőt, némelyik koncepció komoly üzleti haszonnal kecsegtet - bár egyes kritikusok szerint ezek közül némelyiknek a bevételszerzés mellett, valójában alig van komoly, a problémát lényegileg érintő tartalma.
Magyarországról nem is kell messzire utazni ahhoz, hogy olyan várost találjunk, ahol az egész világon egyre népszerűbb védelmi elgondolásnak, talán leginkább kiforrottabb változatával találkozni az illetékes hivataloknál és szakértőknél. Dániában, Koppenhágában ugyanis nagyon komolyan gondolják azt, hogy a város védelmét gátrendszerek helyett elsősorban területének mesterséges megnövelésével kell megoldani.
Lynetteholm nem más, mint annak a mesterséges szigetnek - vagy inkább félszigetnek - a megnevezése, amelyet a koppenhágai kikötőben azért építenének, hogy az védje a várost a tengertől. Csak egy keskeny vízi bejáratot, egy csatornát kapna a város belső kikötőjéhez, akkorát, hogy abban a kompok és tengerjáró hajók még elférjenek. De ez is zsilipelhető lenne, például tengeri viharok esetén, vagy akkor, ha a belső kikötő vízszintje fenyegetően megemelkedik. Az építésnél figyelembe vennék a már meglévő, a tenger elleni védművek szerepét, ahogy az Öresund-átjáró befolyását is az árapály jelenségek lezajlására.
A tervek szerint ezzel Koppenhága megmenekülne attól, hogy hatalmas, szürke betongátakat építsen a víz felőli oldalára, miként tette azt például New Orleans a Katrina-hurrikán pusztítását követően.
Az ötletben az üzletet pedig az jelenti, hogy a mesterséges területbővítményt éppúgy értékesítenék az ingatlanpiacon, ahogy a város hagyományos házait, lakásait, üzleteit, vagy akár szabadidős szolgáltatások nyújtására alkalmas partjait.
Koppenhágában ugyanis a mesterséges területbővítményeket parkokkal, lakóingatlanokkal egészítenék ki, hiszen azok a számítások szerint mintegy 35 ezer otthonnak és hasonló számú munkahelynek biztosíthatnak elegendő teret. A koncepció pedig innentől könnyen átlátható: némi leegyszerűsítéssel arról van szó, hogy a mesterséges bővítmények hatalmas költségeit lényegében utófinanszírozná a város az arra épülő ingatlanok hasznosításával.
Sőt, a vállalkozás egyes állítások szerint masszívan nyereséges lenne.
Amikor nagyjából egy évvel ezelőtt bejelentették a nem mindennapi projektet, a dán építésügyi miniszter, Ole Birk Olesen azt mondta, a tengerszint-emelkedés elleni védekezés nem hogy pénzbe nem kerül, hanem gyakorlatilag ingyen lesz.
"Pontosan nulla koronába fog kerülni"
- mondta a miniszter, aki azt is elárulta, a sziget alapját földhulladék felhasználásával építik, amelynek kármentesítéséért bevételhez jutnak. Így tehát lesz egy, lényegében pénz nélkül megépített sziget, amely "földterületeinek" eladásából visszahozná költségeit, illetve más nagyberuházások is finanszírozhatók abból - vázolta a nagyívű elképzelést a miniszter.
Az azóta eltelt egy évben pedig a beépítmény tervezett 190 hektárát 282-re növelték, így a vállalkozás pénzügyi vonatkozásai még nagyobb figyelmet kaptak. Koppenhága szerint ugyanis, ha gáttal oldanák meg a védekezést, az 750 millió koronába kerülne a városnak (mintegy 33 milliárd forint).
Ha viszont megépül a sziget, akkor a város csak a földterület mint ingatlan értékesítéséből elképesztő, 2,7 milliárd koronás (közel 120 milliárd forint) bevételre tehetne szert.
Mindeközben a világ más tájainak érintett nagyvárosai szintén komoly koncepciókkal készülnek a várhatóan egyre több áradásra, viharra, és a mindent elöntő hullámokra. Úgy tűnik ugyanakkor, hogy gazdasági szempontból ennyire kedvező, sőt, egyenesen jövedelmező koncepciót egyetlen más nagyváros sem tud még felmutatni. Egyelőre csupán a csillagos eget verdeső költségeit látni annak, hogy a vízterület irányába növelnék meg a beépített területeket. Ebből próbálhatnak utólagosan lefaragni a mesterséges területnövekedés értékesítésével a helyi önkormányzatok.
Például egy ideje már ismert néhány olyan koncepció, mely New York, azon belül pedig Manhattan területét bővítené a Hudson folyó irányába. A világ fővárosának is nevezett településnek 2014-ben már elkészült egy 20 milliárd dolláros terve arra, hogy mérsékelje a klímaváltozás hatásait, ám idén márciusban Bill de Blasio, a város polgármestere hivatalosan is kiállt amellett a terv mellett, amely 150 méterrel szélesítené ki Alsó-Manhattan partjait, hogy ezzel megóvja a Wall Streetet a jövő áradásaitól.
A projekt költségeit 10 milliárd dollárra (kb. 3000 milliárd forint) becsülik, és úgy tűnik, szövetségi támogatás nélkül a város nem is tudja előteremteni a költségeit, ezért magánbefektetők bevonására lesz szükség.
A polgármester azzal érvel utóbbi kapcsán, hogy New York az 1700-as évektől kezdve a város és a magánszektor közös befektetései révén fejlődött és lett azzá, ami - ugyanakkor megjegyzendő, hogy Manhattanen túlra tekintve, más, a tengerszint emelkedésével fenyegetett partszakaszai is vannak New Yorknak, ahol szegényebb, alsóbb társadalmi osztályokba tartozók élnek, nem egyszer ipari területek szomszédságában.
Más városok szintén óriási kiadásokra kell, hogy készüljenek. Szingapúrban szintén új szigetláncok megépítésével védekeznének a tenger ellen, ami a városállam miniszterelnöke szerint felfoghatatlan nagyságú,
átszámítva 22 ezer milliárd forintos számlát jelent majd.
A miniszterelnök ugyanakkor arról is beszélt korábban, hogy nem elég megvédeni az alacsonyan fekvő területeket, hanem mind több és több területet kell "visszanyerni a tengertől, amelyeket lakhatásra és más hasznos célokra lehet fordítani".
Dzsakartában szintén hasonló terveket készítenek, tekintettel arra, hogy az indonéz főváros - ahogy az Origo megírta - hivatalosan is süllyed. Jakartában 2000 hektárt szeretnének "visszanyerni" a víztől, miközben 20 kilométeres gát- és lagúnarendszert építenének, melyben a víznek szintén mesterséges szigetekkel állnák útját.
Itt szintén a "friss földek" eladásából fedeznék a 18 milliárd dolláros (4,2 ezer milliárd forint) költség egy részét.
Dzsakartának egyébként nincs sok ideje: a város 40 százaléka már most a tengerszint alatt van, és egyes területei egyetlen év alatt 25 centimétert süllyednek.
S ott van Hollandia, melynek vízügyi szakembereit - már csak a történelmi előzmények okán is - világszinten is az árvízi és a tengerszint-emelkedés elleni védekezés legjobbjai között tartják számon. 2013-ban például egy gátat épített Katwijknál, hogy védje a területet a tengertől, amely egyúttal 650 autó számára jelent mélygarázsban parkolási lehetőséget is. Az építők nagyon büszkék voltak munkájukra, mert - mint elmondták - a gát egyúttal egy töltés is, amely turisztikailag is értékes, ugyanakkor a világ első gátja, amely - parkolójegyek eladása révén - pénzt is termel.
Ezt a nézőpontot ugyanakkor nem mindenki teszi magáévá. Rotterdam polgármestere például azt mondta, a biztonság nem lehet üzleti modell része, és szerinte senkinek nem okoz problémát az, hogy valamilyen módon, például adókkal, hozzájáruljon a tenger elleni védekezéshez. A polgármester azt is elmondta, a holland védművek fenntartása és korszerűsítése nemzeti ügy kell, hogy legyen, melynek évi 1 milliárd eurós költségét a holland parlament különösebb vita nélkül el is fogadta.
A holland kormány egyik vízügyi tanácsadója szintén azt az álláspontot képviseli, hogy a városok számára kvázi ingyenessé kell tenni a klímaváltozás hatásai elleni védekezést. Még akkor is, ha néha nagyon nehéz meghúzni a határvonalat üzleti és nem üzleti aspektus között.
Nem mindenki lelkes a koppenhágai projekt kapcsán sem.
Az egyik kritikus, Eva Sara Rasmussen, egy városépítészeti vállalkozás, a NaTour munkatársa azt mondja, mérnöki elgondolásként érdekes, de
a Lynetteholm egyébként alig több, mint egy pénztermelő vállalkozás.
Rasmussen úgy fogalmazott, hogy a koncepció nem több afféle "tanulmánynál" vagy "kísérletnél", de "nincs se teste, se lelke", semmi olyan, ami igazolná, hogy az valóban az éghajlatváltozással összefüggésben dolgozták ki.
A kritika többek között annak szól, hogy arra strandolásra alkalmas partokat álmodtak meg, amivel ugyanazokat a hibákat követik el, mint Dubajban és máshol, hasonló beruházásoknál. A tengerpartok minőségét ugyanis itt nem a szándék, hanem a hullámokkal és a vízzel való konfrontációja határozza majd meg - értékeli Jacob Høst-Madsen, egy dán mérnökcég munkatársa, amely nemrég kapott felkérést a projektben való részvételre. Szerinte elég megnézni Dubaj egyik kudarcba fulladt vállalkozását, a Pálma nevű mesterséges szigetet, amelynek tengerpartjai, és azoknál a víz minősége, egyáltalán nem olyan hívogató, mint amilyennek az ilyen helyeket az emberek elképzelik.
Az egyik dán szakember ugyanakkor azt mondja, nincs sok idő a tétovázásra. Ha a város nem épít szigetet, akkor kénytelen lesz ormótlan gátakkal védekezni.
Valamit viszont muszáj tenni, hiszen a víz jön, és el fog önteni mindent.
Ugyanis Koppenhága történelmi városrészei is veszélyben vannak - mondják a projekt pártolói, és hozzáteszik: akkor inkább a szigetgyűrű a város köré, amit szerintük akár "klímagyűrűnek" is nevezhetnének.