A texasi Austin városában működő startup célja, hogy forradalmasítsák a megfizethető otthonok elkészítését.
Evan Loomis, az Icon egyik alapítója elmondta, bár a pontos költség-meghatározás bonyolult,
a vállalat egy 33 négyzetméteres bemutatóházat 2018-ban 24 óra alatt épített fel,
kevesebb, mint 10 ezer dollárból (3 millió forint), a projekt teljes költsége 40 ezer dollárra (12 millió forint) rúgott. A cég további célja, hogy a jelenlegi költségeket akár a felére is lecsökkentse.
A Realtor ingatlanügynökség szerint egy új ház felépítése mintegy 300 ezer dollárba (90,1 millió forint) kerül.
A vállalat ugyan nem az első, amelyik 3D nyomtatási technológiát használ az építkezések során, ugyanakkor egyedi, testre szabható rendszerének köszönhetően forradalmi lehetőséget nyújt az Amerikai Egyesült Államokban is egyre inkább növekvő megfizethető otthonok utáni keresletre.
A szintén Austinban található Cielo Property Group is 3D nyomtató technológiát használ hajléktalanok otthonának felépítésére az első közösségi faluban. A New Story pedig Dél-Amerikában rászoruló családoknak épített ezzel a technológiával mintegy 50 új otthont.
Az Icon a Nasa 3D nyomtatott otthonteremtő versenyében a negyedik helyet érte el.
Az Icon legújabb nyomtatott otthonát Vulcan II-nek nevezték el, használatra kész és megvásárolható – jelenleg irodaként működik. A házat egy szinte teljesen automatizált és szabadalmaztatott betonkeverő és szivattyúzó rendszer készítette.
Egyszerűen csak fel kell tölteni a tervet, és a nyomtató már készíti is"
– nyilatkozta Loomis.
A Vulcan II háznál felhasznált nyomtatót meg is lehet vásárolni, és Loomis elmondása szerint már többen érdeklődtek utána.