Agrárminisztérium: Fontos megőrizni a helyi és nemzeti kincseket

Hungarikum, Boroshordók a Royal Tokaji Borászati Zrt. pincéjében, Mádon
Vágólapra másolva!
A globalizáció veszélyezteti a nemzeti értékeket, kultúrákat, ezért fontos megőrizni a helyi és nemzeti kincseket - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter, a Hungarikum Bizottság elnöke szerdán a Hungarikumok Klubja rendezvényén a Parlamentben.
Vágólapra másolva!

Kiemelte:

a hungarikumok népszerűsítése során fontos elérni az ifjúságot,

hogy közvetíteni lehessen a nemzeti értékekben rejlő üzeneteket, a múlt örökségét a jelenbe.

A hungarikum törvény az alulról felfelé építkező közösség szellemiségét támogatja, a hungarikum piramis működésének közösségi, társadalmi haszna abban is megmutatkozik, hogy azonosítja a származás, az eredet, a minőség, a nemzeti védjegyeztethetőség lehetőségeit - mutatott rá a miniszter.

Boroshordók a Royal Tokaji Borászati Zrt. pincéjében, Mádon Forrás: MTI/Balázs Attila

Nagy István hangsúlyozta, kreativitással, közös munkával lehet értéket teremteni az örökségekből, társadalmi erőforrásokból. Rámutatott arra, hogy a speciális termékek erőforrásai lehetnek egy-egy helyi közösségnek, amennyiben hagyományos termékről van szó,

ilyen például a tokaji aszú, a herendi porcelán, a kalocsai fűszerpaprika-őrlemény.

Nagy István szerint az a közösség, amely engedi kihunyni hagyományainak parazsát, hamarosan már csak hamut talál önmaga helyén.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja az ülésen elmondta, a hungarikumok olyan kincsek, amelyek tulajdonságai között lényeges és kiemelkedő a magyar nemzeti jelleg, amely sajátosságával, minőségével, különlegességével öregbíti a magyar nemzet hírnevét, növeli a megbecsülését a világban.

V. Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos, a Hungarikum Bizottság tagja hangsúlyozta, a tradíciójukhoz való viszonyukkal a nemzetek jövőt is választanak maguknak. A magyar nemzeti karakterjegyek, a hungarikumok nemcsak minket, hanem Európát, sőt, az egész emberiséget gazdagítják - jelentette ki a miniszteri biztos.

A Hungarikumok Klubja ülésén bemutatták a Lakitelek Népfőiskola kollégiumainak munkáját, az iskolásoknak szervezett hungarikum vetélkedőket, a Pannon értékhálózat munkáját.
A rendezvényen átadták az idei Hungarikum Média-díjat Borbás Máriának, a közszolgálati média meghatározó személyiségének a hungarikum mozgalmat népszerűsítő műsoraiért.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!