A legkeményebb drágakő a földkéreg alól indult hódító útjára.
Mára az eljegyzési gyűrűk 80 százalékában ott rejtőzik, azaz ötből négy ilyen ékszeren van egy kis darabka a gyémánt típusú drágakövek valamelyikből.
A gyémánt és az ember közös története még 3000 éves sincs, maga az ásvány azonban jóval idősebb, a darabok átlagosan 800-1000 millió évesek, közli a vg.hu a Manager Magazin összeállítása alapján.
Az ásvány természetes képződéséhez különleges körülmények kellenek: 4500 és 6000 megapascal közötti nyomáson és 1000-1300 Celsius-fokos hőmérsékleten alakul ki magas széntartalmú anyagokból. Ilyen körülmények kevés helyen vannak. Elsősorban a földkéreg kontinentális lemezei alatti litoszferikus köpenyrészben elég magas a hőmérséklet és a nyomás ahhoz, hogy a tisztán szénből álló vegyület összeálljon.
A másik valószínű kialakulási lehetősége a meteoritbecsapódások helyén van: az űrből érkező kőzet olyan erővel csapódik a földkéregbe, hogy a magas széntartalmú vegyületek a szükséges nyomásnak és hőmérsékletnek vannak kitéve.
Ekkor azonban jellemzően csak nagyon kis méretű, nanogyémántok jönnek létre. Egyes Dél-Amerikában felfedezett meteoritdarabokon máshol keletkezett, földön kívüli nanogyémántokat is találtak.
Az első bizonyítékok a gyémánt bányászatára és használatára a Krisztus előtti 8-9. századból, Indiából származnak. A helyieknek kis mennyiségben rituális célokra kellett az ásvány, főleg sírokat díszítettek vele. A drágakő használata az indiai folyók mentén terjedt el, hamar eljutott Kínába, majd a Selyemút mentén Európába.
Az első feljegyzés, amely a kontinensen említi a gyémántot, Krisztus után 100-ból származik, Plinius római író és polihisztor emlékszik meg a gyémántról, mint luxuscikkről.
A drágakövet sokáig az elpusztíthatatlansága és a csillogása miatt kedvelték, Európában azonban új szerepeket kapott.
A római kor végén a gazdagság elfogadott szimbóluma volt, emellett fémek megmunkálásához is alkalmazták.
A feljegyzések szerint a középkorban gyógyítani is próbáltak vele: a hiedelem szerint a gyémánt lenyelve segít kiűzni a rossz szellemeket, gyógyítani a betegségeket és a sebeket.
A 17. századig a gyémánt felhasználása erősen korlátozott volt: csak Indiát ismerték mint lelőhelyet, az ott bányászott viszonylag kis mennyiség pedig legfeljebb a leggazdagabbakhoz juthatott el. Mikor a század elején kimerülni látszottak az indiai bányák, vállalkozó kedvű kalandorok szerte a világon új lelőhelyeket kerestek. Ugyan az 1720-as években Brazíliában találtak egy kisebb lelőhelyet, de az nem volt elegendő a piac teljes igényének kielégítéséhez.
A Magyar Etimológiai Nagyszótár szerint a német eredetű szó, a középfelnémetben diemant, a bajor-osztrákban demant a megfelelője. Ezek, valamint az irodalmi német Diamant a francia diamant ('gyémánt') átvételei. Ez a latin adamas, adamantis ('kemény fém, mágneskő, gyémánt') származéka a népi latin (a)diamas, (a)diamantis alakváltozaton keresztül. A végső forrás a görög adamasz, adamantosz ('igen kemény fém, gyémánt'), vagyis 'legyőzhetetlen' jelentéstartalommal.
A modern gyémántbányászat története 1866-ban kezdődött, amikor a 15 éves Erasmus Jacobs a dél-afrikai Narancs (Oranje) folyó menti telkükön talált egy fényes, csillogó követ. Jacobsot ugyan csak a játék érdekelte, de egy alig idősebb barátja rájött, hogy a kő gyémánt. Nem is akármilyen: az első, Afrikában talált darab 21 karátos volt, ami az indiai lelőhelyeknek is becsületére vált volna. A felfedezésnek hamar híre ment, szervezett csapatok indultak el kutatni drágakövek után a területre, majd miután 1871-ben egy kolosszális, 83 karátos követ hoztak fel a mélyből, elindult az ipari léptékű kitermelés.
A gyémánt a közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem ritka ásvány, sőt, viszonylag nagy mennyiségben áll rendelkezésre.
Az első nagy afrikai bánya, a Kimberley olyan bőséggel ontotta magából a drágaköveket, hogy azok a piacon hamar értéküket veszítették.
A társadalmi elit a század végére már nem tartotta ritkaságnak, drágább kövekkel kezdte el helyettesíteni. A helyzetet egy brit üzletember új elgondolása mentette meg.
1888-ban Cecil John Rhodes társaival együtt megalapította a De Beers Consolidated Mines gyémántipari vállalatot. A cég jelentősége nem csak abban állt, hogy stabilizálni tudta a kitermelést és emberséges feltételeket teremtett a félig rabszolgaként dolgoztatott munkásoknak.
Cecil John Rhodes nagy húzása az volt, hogy rájött: a piaci ár szinten tartása érdekében korlátozni kell a drágakőként forgalomba kerülő gyémántok mennyiségét.
Ez a gondolat a mai napig áthatja a gyémántipart, a De Beerset pedig a világ első számú gyémántpiaci szereplőjévé tette a kitermelési oldalon.
Rhodes meglátta a lehetőséget a mesterségesen szűken tartott piacban: rohamléptékben vásárolta fel az olcsó afrikai bányákat, mivel az eredeti tulajdonosok, látva az alacsony árat, könnyedén megváltak tőlük.
A 20. század elejére a világ teljes gyémánttermelésének és -kereskedelmének 80-85 százaléka a De Beersen futott át.
Az 1920-as években egy másik német befektetőt, Ernest Oppenheimert választották a De Beers igazgatósági elnökének, a mai napig aktív De Beers neve pedig innentől közel száz éven át egyet jelentett az Oppenheimer családdal.
A De Beers névhez még egy nagy újítás kötődik, amely meghatározta a gyémántról alkotott gondolkodást. A második világháború után a vállalat előállt egy új szlogennel: „a gyémánt örök". Ehhez pedig hozzákapcsolták a házasság intézményének romantikus, örökké tartó imázsát, és hangsúlyozták: az eljegyzési gyűrű csakis gyémántból lehet.
Az ötlet zsenialitását pedig már akkor igazolta a közeli jövő.
Sőt, egyes elemzések nem kevesebbet állítanak, mint azt, hogy a gyémánttal díszített gyűrűk eredetileg semmi másról nem szóltak mint az üzletről, a romantikus jelentésréteg csak később rakódott azokra. Valószínű, hogy utólag már nem lehet kideríteni, mi és hogyan történt pontosan, de a legendába hajló történet szerint az N.W. Ayer nevű reklámügynökség jól sikerült, a De Beersszel egyetértésben folytatott kampányának köszönhető a gyémántgyűrűk elterjedése.
Az USA legrégebbi alapítású reklámügynöksége ugyanis a De Beers tevékenységét próbálta támogatni hirdetéseivel. Azt a jelenből már nem lehet megmondani, mennyiben kellett a kampány a gyémántgyűrűk népszerűségéhez - valószínű, az Ayer jó érzékkel vette észre a piaci tendenciák között, mit érdemes üzenetükben meglovaglni -, de az biztos, hogy manapság a gyémántgyűrűk az eljegyzések világának megkerülhetetlen részét képezik.
A gyémánttal ékesített gyűrű tehát, mint az elköteleződés romantikus tartalmú szimbóluma, meglehetősen friss jelenségnek számít.
Az Egyesült Államokban a háború után rohamosan emelkedett az életszínvonal, a javuló piaci környezetben a reklámkampány rendkívül sikeres volt. Miután Nyugat-Európa is talpra állt a világégés után, a trend átterjedt az öreg kontinensre is, azóta is töretlen a drágakő népszerűsége, annak ellenére, hogy az esküvőipar már némileg másról szól.
Megérte a "gyémánt örök" kampány
1939 és 1979 között a De Beers gyémánteladásait 23 millió dollárról 2,1 milliárd dollárra növelte az Egyesült Államokban. Ebben a négy évtizedben reklámköltésük évi 200 ezer dollárról 10 millió dollárra nőtt.
Az biztos, hogy a "gyémánt örök" kampányt megérte lefolytatni a De Beersnek és a reklámcégnek is, mert az világszerte is éreztette hatását. Például 1967-ben, a kampány indulásakor, a japán nők kevesebb mint 5 százaléka kapott gyémántgyűrűt eljegyzéskor. 1981-ben már 60 százalékuk, így a szigetország a második legnagyobb piaca lett az eljegyzési gyűrűknek az USA után.
A De Beers tavaly ősszel kiadott jelentése szerint az amerikai nők körében öt év alatt megkétszereződött, 7 százalékról 14 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik maguk vásárolják meg eljegyzési gyűrűjüket. A nők pedig átlagosan 33 százalékkal többet, 4400 dollárt fordítanak erre a célra, mint a férfiak.
A várakozások szerint a gyémántgyűrűk iránti kereslet nem is fog csökkeni globálisan. Míg az USA-ban a kereslet változatlanságára számítanak az elemzők, addig Indiában és Kínában a piaci igény dinamikus növekedése figyelhető meg e házassági ékszerek vonatkozásában.
Nagyobb az esélye a válásnak drágább jegygyűrűnél?
Figyelemreméltó kutatást folytattak le néhány éve szingapúri egyetemi professzorok, akik arra voltak kíváncsiak, van-e összefüggés a házasságra fordított kiadások nagysága és azok időtartama között. Az USA-ból vett adatsorokat vizsgálva megállapították, hogy azoknál a férfiaknál, akik 2000 és 4000 dollárnak (kb .60 ezer - 120 ezer forint) megfelelő összeg között költenek eljegyzési gyűrűre, 1,3-szor nagyobb a válás gyakorisága, mint akik csak 500 és 2000 dollár között. A másik oldalon pedig azok a nők álltak, akik saját maguk szerzik be eljegyzési gyűrűjüket: esetükben az 500 dollárnál kisebb ráfordítás esetén volt kimutathatóan nagyobb a válások aránya.A kibányászott gyémántnak alig 20 százaléka drágakő-minőségű, ennek is mindössze tizedéből lesz luxuscikk.
A termelés 80 százalékát az iparban alkalmazzák: keménysége miatt fémek vágására, földfúrásra vagy csiszolásra használják.
Az említett Oppenheimerek az évszázados regnálás alatt folyamatosan adták el üzletrészüket, a család végül 2011-ben szállt ki az iparból, amikor maradék 40 százalékukat eladták az Anglo American Plc-nek. Ezzel az Anglo American már 85 százalékos tulajdonosa lett a De Beersnek, amely a becslések szerint a mai napig a gyémántipar 60 százalékán tarthatja rajta a kezét.
S bár a vállalat sikeréhez hozzájáruló szlogen kiötlője 1999-ben meghalt, a kampányt lefolytató reklámcég pedig 2002-ben befejezte működését, a gyémánt és a gyémántgyűrű népszerűsége igazolta a drágakő összekapcsolását az örökkévalóság ígéretével.