Varga Mihály pénzügyminiszter benyújtotta a parlamentnek a 2021-es költségvetés tervezetét. A gazdasági növekedés 4,8 százalék lesz, az infláció 3 százalék körül alakulhat, közel 3 ezer milliárd forintos egészségbiztosítási és járványvédelmi alap is szerepel az előterjesztésben. A tervezet az államháztartás központi alrendszerének 2021. évi kiadási főösszegét 23 373,644 milliárd forintban, bevételi főösszegét 21 882,420 milliárd forintban, hiányát 1 491,223 milliárd forintban állapítja meg.
Varga Mihály megjegyezte, hogy minden területre többet fordítanak jövőre. A 2021-es költségvetésben szinte minden terület több forrással gazdálkodhat. A tervezetet az Origo ebben a cikkében mutatta be. A miniszter hangsúlyozta, hogy jövőre folytatódik a családok támogatása, a gazdaság újraindítása, a biztonság megőrzése. A 2021-es költségvetés a gazdaságvédelem költségvetése a járványügyi készültség fenntartásával.
Az elmúlt másfél hónapban csaknem 250 ezer ember munkahelyét sikerült megvédeni a munkahelyvédelmi bértámogatásokkal és a versenyképesség-növelő támogatási programmal. Ennek is köszönhető, hogy áprilishoz képest májusban már harmadával kevesebb új álláskeresőt regisztráltak - erről Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára beszélt. A munkahelyvédelmi bértámogatást igénylő 130 ezer munkavállaló mellett a kutatás-fejlesztési munkakörben dolgozók után járó kedvezményre több mint 10 ezer munkavállalóra érkezett be kérelem. A programok mostanáig összesen több mint tízezer vállalkozásnál teszik lehetővé a képzett munkaerő megtartását.
A munkahelyvédelmi program támogatására augusztus 31-ig pályázhatnak a vállalkozások, november végén jár le a támogatás és év végig lezárják a programot - közölte az ITM államtitkára, miután a kormány döntése értelmében, meghosszabbodott az erre vonatkozó határidő. Bodó Sándor rugalmasnak nevezte a támogatási rendszert, amit egy-egy cég akár több alkalommal, telephelyenként is igénybe vehet. Kitért a kutatás-fejlesztés-innováció (K+F+I) támogatásokra is: ezen a címen a cégek dolgozónként havonta 318 ezer forinthoz juthatnak.
Márciusban a bruttó átlagkereset 400 400 forint volt, 9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Az első negyedévben a bruttó és a nettó átlagkereset is 9,1 százalékkal nőtt éves összehasonlításban, 384 200, illetve 255 500 forintra. A reálkereset 4,6 százalékkal emelkedett a fogyasztói árak első negyedévi, 4,3 százalékos növekedése mellett - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A koronavírus-járvány gazdasági következményei a vizsgált időszakot még csak részben érintették, így hatása az adatokban csupán részlegesen jelenik meg - tette hozzá a hivatal.
A munkahelyeket megtartó és új munkahelyeket létrehozó vállalatoknak ad támogatást a kormány, mert az elmúlt tíz év azt bizonyította, hogy ez a gazdaságpolitikai modell jól működik - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A versenyképesség-növelő támogatási program csütörtökön lezárult, a végleges adatok szerint 806 pályázat érkezett, a jelentkező vállalatok 376 milliárd forintnyi beruházás végrehajtását vállalták, és ezzel mintegy 143 600 munkahelyet védenek meg.
A kormány eredetileg 50 milliárd forintos kerettel indította a pályázatot, majd ezt az összeget megtriplázta, 150 milliárd forint áll rendelkezésre. A beérkezett támogatási igény 178,5 milliárd forint, a 150 milliárd forint feletti részre kérni fogják a kormány támogatását - jelezte a miniszter.
Varga Mihály pénzügyminiszter pedig arról beszélt, hogy nyolcvanhat Pest megyei vállalkozás nyert el több mint 4,7 milliárd forintot eszközberuházásainak támogatására és munkahelyeik megtartására. A pályázati kiírásra több mint négyszeres túljelentkezés volt, ezért a Pénzügyminisztérium vizsgálja a meghirdetett keretösszeg emelésének lehetőségét, hogy a támogatásban részesülő vállalkozások száma tovább nőhessen.
Sorozatban harmadszor választotta be Magyarországot a világ legkedveltebb befektetési helyszínei közé a Site Selection nevű amerikai szaklap és sorozatban harmadszor lett a magyar befektetési ügynökség a régió legjobb befektetési ügynöksége - közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára. Az államtitkár azt mondta, tavaly 101 beruházás érkezett Magyarországra a befektetési ügynökségen keresztül, ezek 13 500 munkahelyet teremtettek. Hozzátette: a feladat idén is adott, "annyi munkahelyet fogunk teremteni, ahányat a vírus elpusztított".
A Magyar, High-tech és Zöld szuperkonstrukció egyedülálló a magyar gazdaságfejlesztés történetében, mert a hazai vállalkozások azonos tartalmú, 70 százalékos támogatásintenzitású felhívásra pályázhatnak, függetlenül attól, hogy az ország melyik pontján működnek – mondta el György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára. A Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében meghirdetett kiírásra az 5 és 249 fő közötti munkavállalót foglalkoztató vállalkozások nyújthatnak be pályázatot. A vállalkozások munkavállalónként 1-9 fő között 1,5 millió forintot, 10-49 fő között 1 millió forintot, míg 50-249 fő között 500 ezer forint kaphatnak.
A kormány a héten fogadta el az ITM kutatás-fejlesztési és innovációs stratégiáját, amelynek részeként több mint 53 milliárd forint összegű pályázati lehetőség nyílt meg a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 145 milliárdos keretösszegéből – mondta az innovációs és technológiai miniszter. Palkovics László kifejtette: a négy új pályázat az "innovációs lánc" minden szereplőjét érinti, támogatást nyerhetnek a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv), a nagyvállalatok, az egyetemek és a vállalkozások közötti együttműködések is.
Július 1-jével kifizetjük az 500 ezer forintot az egészségügyi dolgozóknak - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök. A kormány februárban jelentette be, hogy az egészségügyi dolgozók az 500 ezer forintos egyszeri juttatás mellett 20 százalékos béremelést is kapnak idén.
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a bejelentés után arról beszélt, a frontvonalban teljesítő egészségügyi dolgozók az egész ország számára biztosítottak védelmet a koronavírus-járvány alatt.
Új mezőgazdasági beruházási pályázati csomagot hirdet az Agrárminisztérium (AM) 80 milliárd forint értékben a nyáron a nagy hozzáadott értéket jelentő állattenyésztés és a kertészeti ágazat számára, a járvány agrárgazdasági hatásainak mérséklése és a versenyképesség növelése érdekében – közölte Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető ismertette, hogy 50 milliárd forint értékben írnak ki a teljes állattenyésztési ágazatot felölelő felhívást a haszonállatokat tartóknak állattartó telepeik megújítására.
Nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő mennyiségű egységes támogatási kérelmet adtak be – a veszélyhelyzet idején – a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdászai. A kamara közreműködésével 113 446 támogatásigénylés történt meg a május 15-i szankciómentes beadási határidőig. Ezzel százezernél több magyar gazda juthat a mostani nehéz helyzetben összesen több százmilliárd forintnyi támogatáshoz.
A fogyasztói kör szélesítését is szolgálja az elektromos autók és robogók vásárlására kiírt ötmilliárd forintos pályázat – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára. Kaderják Péter elmondta, a vissza nem térítendő támogatás összege 11 millió forintos beszerzési ár alatt a 2,5 millió forintot is elérheti gépjárművenként, a 11-15 millió forint közötti autóknál a támogatás maximum 500 ezer forint.
A Volkswagennek fizetnie kell azoknak, akik a társaság dízelbotrányában érintett automodelljeiből vásároltak - így határozott egy ügyfél keresete alapján a német szövetségi legfelső bíróság (BGH). A testület most azt mondta ki, hogy ha a tulajdonos kéri, a Volkswagennek vissza kell vásárolnia az autót, de a vételár megállapításakor figyelembe kell venni a jármű által megtett kilométereket. A döntés precedens értékű, a részletekről ide kattinitva lehet olvasni. Azzal a kérdéssel, hogy az autótulajdonosok jogosultak-e a kártérítésre, alacsonyabb szintű bíróságok már foglalkoztak, ám eltérő döntéseket hoztak.
A Budapest Bank Zrt. csatlakozik az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. és az MKB Bank Nyrt. között létrejött stratégiai együttműködéshez, amelyben a szakértők egy új, meghatározó piaci súllyal rendelkező, hazai tulajdonú bankcsoport létrehozásának keretrendszerét vizsgálják meg és készítik elő. A Takarékbank, az MKB és a Budapest Bank összesen csaknem 1,9 millió ügyfelet szolgál ki, országosan, a hazai bankfiókhálózat közel felét, több mint 920 fiókot működtetnek, együttes mérlegfőösszegük megközelíti az 5800 milliárd forintot, amivel messze az ország második legnagyobb bankcsoportjává válhatnak.
Történelmi jelentőségű, a szálláshelyek megújítására szolgáló programról, a vidéki idegenvezetőknek nyújtott támogatásról, és a legfrissebb adatokról is beszélt a héten Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója. Guller Zoltán elmondta: a cél az, hogy mindenki megkapja ezt a támogatást, amelynek köszönhetően 55 ezer szoba újulhat meg. A támogatási igényt június 4. és július 15-e között lehet benyújtani.
Az újabb beruházásokkal az ország közelít ahhoz, hogy közép-európai régiós turisztikai központtá váljon. Azt, hogy ez 2030-ig megvalósuljon, a 2017-ben indult Kisfaludy-program biztosítja, 300 milliárd forintos keretből, amely minden idők legnagyobb kormányzati ernyőprogramja az ágazatban. Száz szoba feletti vidéki szállodák építésére és felújítására 85 milliárdot ad az MTÜ. Ennek eredményeként 1500 szobával bővül a kínálat. Guller Zoltán szerint a 85 milliárd forint pályázati forrás mellé a vállalkozók további 85 milliárdot biztosítanak, így 170 milliárd érkezik a magyarországi turizmus további fejlődésére.
Az ITM által a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében meghirdetett ingyenes, 8 hetes informatikai online oktatásra összesen 61 886-an regisztráltak. A képzés a járvány elleni gazdaságvédelmi akcióterv része, amely segíti a munkahelyek védelmét és új munkahelyek teremtését. Az Újratervezés Program részvevői számára már elérhető a tananyag, a képzés egy online vizsgával zárul. A május 25-én elindult online kurzus az alapvető ismeretek átadását, megerősítését célozza az alapoktól kezdve.
A kormány elfogadta a városi otthonteremtési programot, amellyel az új, megfizethető árú ingatlanok építése és a rozsdaövezetek lebontása a célja – számolt be Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár. A kormány az önkormányzatokkal egyeztetve jogszabályokkal állapítja meg a barnamezős területeket, itt az építési szabályok biztosítani fogják az építkezések gyorsabb lebonyolítását. A javaslat értelmében, az itt épült új lakások áfája az általános 27 százalék helyett 5 százalék lenne. A rozsdaövezetekben már egy-két éven belül több ezer új lakás épülhet, a kedvezményes áfakulcs miatti lakásépítési kedv felfutása pedig évekig is kitarthat.
2021. július 1-jével tiltják be Magyarországon az egyszer használatos műanyagokat - közölte Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A betiltást úgy kell megtenni, hogy az - különösen a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben - ne veszélyeztessen munkahelyeket. 15 mikron felett tiltják be az egyszer használatos műanyagok gyártását. A miniszter megjegyezte, hogy az ágazatban tízmilliárd forintot bocsátanak a vállalkozások rendelkezésére a technológiaváltás érdekében.