Szijjártó Péter azt mondta, így
összesen 62 ezer munkahelyet lehetne megvédeni.
A minisztérium három hete indított közös programot a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel. Azoknak a vállalatoknak a beruházásait támogatják, amelyek vállalják munkahelyek megtartását. Most ott tartanak, hogy az eredetileg tervezett 50 milliárd forintos keret megduplázásáról tárgyal a kormány. Ennek oka, hogy 50 százalékos támogatást adnának a cégeknek, így viszont már most mintegy 80 milliárdos állami szerepvállalásra lenne szükség, várhatóan azonban még tovább nő majd a programra jelentkező vállalatok száma.
Világossá vált, hogy a világjárvány nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági kérdés is, és bár az első számú feladat az emberi élet védelme, a negatív gazdasági hatások kezelése is az államok felelőssége
- mondta Szijjártó Péter.
A miniszter szerint az a tény, hogy ennyi cég jelentkezett a programra, azt mutatja, hogy sikeres a magyar gazdasági szféra és a kormány együttműködése.
A miniszter kijelentette, hogy létezik egy nagy gazdaságfilozófiai vita, amelyben az ellenzék mindig a segélyek növelését követeli. Ez eladósodáshoz vezetne, spekulánsoknak szolgáltatná ki az országot - mondta. Ezzel szemben
a kormány 2010 óta azt az elvet követi, hogy nem segéllyel, hanem munkával kell segíteni az embereknek. Munkahelyek beruházásokkal jönnek létre, ezért indították el a mostani programot is
- tette hozzá Szijjártó Péter.
A miniszter úgy számol, hogy a járvány után minden meg fog változni a világgazdaságban. Teljesen új verseny indul, új szereplőkkel, a gazdaságok sikeressége pedig attól függ majd, hogy milyen "rajtpozíciót" tudtak felvenni - mondta Szijjártó Péter.