London városa minden év október elején, ünnepség keretében adja át az ingatlanokért fizetett bérleti díjat a királynő "remembrance"-ének. Ez a különös poszt a legrégebbi, folyamatosan működő, közjogi jellegű, de alapvetően a pénzügyekhez kapcsolódó pozíció Angliában, még 1154-ben hozták létre. A kifejezés magyarra fordítása nehézkes - "az uralkodó emlékeztetője" vagy "nyilvántartója" -, betöltőjének funkciója az volt, hogy számon tartsa azokat a pénzügyi kötelezettségeket, amelyekkel a bárók vagy más, az uralkodótól például földterületet bérlők tartoznak a királynak, illetőleg királynőnek. Nem pusztán az uralkodót emlékeztette, hanem a neki kötelezettséggel tartozó földbirtokosokat is, mégpedig feljegyzések formájában. Az ősi, nagy tekintélyű poszt mai betöltőjének ma is ez a szerepe, még ha nyilvánvalóan csak szimbolikusan is: átveszi Anglia legrégebbi, folyamatosan fennálló bérleti konstrukciójára az 1211-től, illetve 1235-től bérelt londoni ingatlanok említett ellenértékeit.
A "quit-rent"-nek hívott, a feudális időkre visszavezethető pénzügyi intézmény, illetve díj, valójában legalább annyira adó, vagy "kiváltási illeték", mint bérleti díj (itt most utóbbiként hivatkozzuk). Eredeti célja az volt, hogy megfizetésével a bérlő mentesüljön a földdel kapcsolatos egyéb kötelezettségek teljesítésétől, illetve mintegy megváltsa magát és földjét mások jogformálásától. Például a korabeli időkben egy ilyen módon bérbe vett földterületen elképzelhető, hogy mások vadászati joggal bírtak, ami a bérlő termelőmunkáját zavarta volna.
Ha vállalta, hogy megfizeti a megállapított ellentételezést, akkor mentesítette földjét a külső szereplők joggyakorlása alól.
Az ennek kapcsán megállapított bérleti díjat (adót) mindig a magasabb rendű földhatóságnak kellett megfizetni, ami Angliában az uralkodót, a koronát jelenti. Nevében fontos hivatalnoka (remembrance) szedte be a járandóságot. Ez a kötelezettség mindig a földre vonatkozott, és nem az azokon álló ingatlanra, bár a gyarmati időkre ebben is történtek változások, sőt, napjaink Malajziájában az ingatlanadóztatás kettős rendszere figyelhető meg: életben van egy adófajta, melyet az adott szövetségi állam fele fizet a bérlő (épületei után is), és egy helyi, amolyan önkormányzati jellegű adó, amivel hozzájárul az ingatlanát is érintő infrastruktúrák fenntartásához, fejlesztéséhez. Több elemzés állítja párhuzamba a mai malajziai gyakorlatot a régi angliai megoldással.
Maradva az angliai esetnél:
London városa már évszázadok óta változatlan formában megfizeti a fent részletezett tartalmú bérleti díjakat, de a helyzet az, hogy valójában senki nem tudja pontosan, hol vannak a kérdéses földterületek.
A régebbi, 1211 óta bérelt földdarabért például a késszerű, a mezőgazdaságban használt szerszámot kell fizetni, ami olyan, mint egy sarló, csak szélesebb a pengéje, mutatja be az Atlas Obscura, részletezve a megfizetési ceremóniát és az abban felbukkanó tárgyak sajátosságait is. Emellett a kötelezettség részét képezi a fejsze is, aminek kötelezően nagyon élesnek kell lennie. Az azonban, hogy hol van a "Moors" néven illetett ingatlan, a feledés homályába veszett. A legvalószínűbb helyszíne Shropshire ceremoniális megye, Londontól elég messze. Az 1980-as években London egyik korábbi polgármestere rá is bökött ott egy földterületre, amelyet "Moors"-ként jelölt meg, hogy egyszer és mindenkorra lezárja ezt a nyitott kérdést az ingatlan elhelyezkedéséről, de álláspontja az általa azonosított földdarabról nem terjedt el széles körben.
A másik, 1235 óta bérelt terület valószínűleg a mai London területén van, legalábbis a történelmi emlékezet ezt támasztja alá. A történet szerint a londoni Royal Courts of Justice, egyes bírósági testületeknek otthont adó épülettől nem messze történt, hogy az akkor még beépítetlen területen a király a XIII. században lovagi tornát rendezett. A bajnokságon a lovagoknak segítségre volt szükségük páncéljaik megjavításához.
Az illető, aki elsőként jelentkezett a munka elvégzésére a jelenlévők közül, bérleti jogot kapott a földterületre, hogy ott kovácsműhelyt létesítsen.
Egy másik változat szerint a munka nem páncéljavítás volt, hanem a templomos lovagok méneinek újrapatkolása, ami szintén nem tűnik elképzelhetetlennek, tekintve, hogy a Temple Church a közelben található. A bérleti díj pedig ettől a ponttól adja magát: 61 szög és 6 méretes patkó. Ám a terület pontos lokációja már itt sem ismert.
Érdekesség, hogy e két, bizonytalan elhelyezkedésű földterület mellett további furcsa bérleti díjak is járnak a brit koronának. London 11 fontot fizet "Southwark városáért" minden évben, ami manapság egyáltalán nem különálló település, hanem London egyik felkapott kerülete, a Shakespeare Globe-bal és a Tate Modernnel, a szépművészeti múzeum egyik egységével.
Londonon kívül is találkozni különös bérleti díjakkal: a koronától földet bérlők közül van, akinek egy vödör havat, három szál vörös rózsát, vagy egy kis francia zászlót kell átadnia bérleti díjként. Van olyan konstrukció is, amelyben a bérleti díjat csak akkor kell megfizetni, ha a király vagy a királynő személyesen jár a bérelt területen.
A legkülönösebb ellenszolgáltatást azonban minden bizonnyal annak a földtulajdonosnak kell nyújtania, aki az uralkodó jelenlétében, lovával beüget a tengerbe, hogy a víz nyeregig érjen, így bizonyítva lojalitását a fenség iránt.
A legkellemesebb fizetési procedúra pedig vélhetően annak a tulajdonosnak jutott, akinek minden évben, új év előestéjén, három pohár bort kellett legurítania - a király nagyanyjának szellemét megtisztelve ezzel.