Szijjártó: Beruházások kellenek a növekedéshez

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2020. július 14. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Lidl új logisztikai központja építését bejelentő sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2020. július 14-én. Az élelmiszerlánc 35 milliárd forintos beruházásához a kormány 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő beruházás-ösztönzési támogatást nyújt. A társaság negyedik magyarországi logisztikai központját építi meg a Pest megyei Ecseren, a már működő három raktárbázisnál jóval nagyobb, 62 ezer négyzetméteres létesítmény a tervek szerint 2021 novemberére készül el. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Minél több vállalat hajt végre beruházást, annál reálisabb az, hogy az ország gyorsan vissza tud térni a 2019-es növekedési pályára - mondta a külgazdasági és külügyminiszter Tolnán.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter, aki a Fastron Hungária Kft. versenyképesség-növelő pályázatának támogatási szerződését adta át a cég ügyvezető igazgatójának, hozzátette:

a programban eddig 806 magyar vállalat 377 milliárd forintos beruházást hajt végre 169 milliárd forintos támogatással,

ami 143 618 munkahely megvédéséhez járul hozzá.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Az autóipari és a mechanikai termékeket gyártó Fastron Hungária Kft. 282 millió forint támogatás felhasználásával 564 millió forintot fordít kapacitásának növelésére, új összeszerelő gépsorokat vásárol, egyben vállalta 217 munkahely megőrzését.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!