Államháztartás: jövőre már elindulhat a konszolidáció

pénzügyminisztérium
A Pénzügyminisztérium épülete József Nádor téren Budapesten.
Vágólapra másolva!
Az idén 7-9 százalék között lehet a GDP-arányos államháztartási hiány - mondta Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államtitkára a Kossuth rádió, Jó reggel, Magyarország! című műsorában. Közölte: a jövő évben azonban már elindulhat a konszolidáció.
Vágólapra másolva!

Az államtitkár elmondta, további gazdaságvédelmi kiadásokra lesz szükség, így az idei évre a korábban előre jelzettnél magasabb államháztartási hiánnyal számol a kormány.

Hangsúlyozta, hogy

ez a folyamat nem magyar specifikum, az EU mind a 27 tagállama visszaeséssel és az államháztartási hiány növekedésével számol 2020-ra.

Példaként említette Csehországot, ahol 9, és Szlovákiát, ahol több mint 8 százalékos deficit várható.
Az államtitkár becslései szerint a második félévben a gazdasági védekezésre mintegy 500 milliárd forintot fordítanak, az egészségügyi védekezésre az államtitkár számításai szerint ugyanakkor a korábbinál kisebb összegű kiadás várható.

Hiszen - mint mondta - minden védőeszköz megvan és több infrastrukturális fejlesztés is történt.

Hangsúlyozta azonban, hogy a magyar helyzet függ attól is, hogy mi történik Európában.

- mondta Banai Péter Benő, hozzátéve, hogy a költségvetésnek kellett finanszírozni az egészségügyi és a gazdasági védekezést is.

Kijelentette:

a jövő évben azonban már elindulhat a konszolidáció.

A Pénzügyminisztérium épülete József Nádor téren Budapesten Forrás: Wikipedia

Elmondta, egyelőre bizonytalan, hogy hozzá kell-e nyúlni a 2021-es költségvetéshez, ez függ a megbetegedések számától, az exportpiacok járványügyi helyzetétől, ezért folyamatosan elemzik a körülményeket. Hozzátette, a kormány kész arra, hogy ezekre megfelelően reagáljon.

A jövő évi költségvetésben 4 százalék feletti növekedéssel és 3 százalék alatti hiánnyal számol a kormány.

Az idei magasabb hiányról szólva megjegyezte:

"elszoktunk ezektől a magas számoktól", hiszen az elmúlt években eddig rendre a 3 százalékos uniós limit alatt volt a GDP-arányos költségvetési hiány.

Emellett az uniós országok között Magyarország volt az egyetlen, amely 2011 óta minden évben, évről évre csökkenteni tudta a GDP-arányos államadósságot.

Az államtitkár kijelentette: most egy különleges helyzet van, száz éve nem volt ilyen egészségügyi járványhelyzet és tíz éve nem volt ilyen gazdasági válság, ez a gazdasági folyamatok minden aspektusára rányomja a bélyegét.

Úgy vélekedett, hogy a járvány első hulláma után elmondható, hogy a védekezés Magyarországon sikeres volt - a nemzetközi adatok ezt mutatják.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!