A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMárton Anna
09:00VívásAnna Marton-Katherine Paredes
HUNPusztai Liza
11:15VívásLiza Pusztai-Michela Battiston
HUNSzűcs Luca
11:15VívásMartina Criscio-Luca Szucs
HUNKovács Richárd
12:20ÖkölvívásHarrison Garside-Richard Kovacs
HUNDósa Dániel
13:05VívásDaniel Dosa-Abdelrahman Tolba
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Hihetetlen összeget költ elektromos autókra a legendás amerikai nagyvállalat

GMC Hummer EV
Vágólapra másolva!
A GM nemrég bejelentette, hogy a következő öt évben megerősítenék pozíciójukat az elektromos autók piacán, erre a célra pedig 27 milliárd dollárt szentelnek majd, vagyis az összes kiadásuk mintegy felét.
Vágólapra másolva!

A GM szárnyai alá tartozó Cadillac, GMC, Chevrolet és Buick már most is 30 különböző elektromos autót kínál a vásárlóknak, azonban 2025-ig tovább akarják bővíteni a választékot azért, hogy képesek legyenek felvenni a verseny az olyan cégekkel, mint a Nio és a Tesla.

A vállalat bejelentette, hogy a következő öt évben összesen 27 milliárd dollárt,

vagyis a költségvetésük felét fordítják majd elektromos autókra.

Szintén komoly sikereket várnak az újfejlesztésű akkumulátoraiktól, amely előállítása 60 százalékkal kevesebbe fog kerülni, és képes lesz több mint 700 kilométert megtenni egyetlen töltéssel.

Az elektromos Hummer Forrás: GMC

Doug Parks, a GM ügyvezető igazgatója szerint a következő években rohamosan csökkenni fog az akkumulátorok előállításának költsége és a kapacitásuk is emelkedni fog. Ennek köszönhetően pedig sokkal több bevételt is képesek lesznek elérni az eladásokból a régebbi modellekhez képest.

A GM legnagyobb dobása idén egyértelműen a legendás Hummer teljesen elektromos változata volt,

amely már 2021-ben elérhető lesz a vásárlók számára. Az autó 112 ezer dolláros áron indul és ezer lóerős lesz. A magas ár a gyártó szerint az elkövetkező években csökkenni fog.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!