Miért nem állnak le az olajkutak, amikor éppen nem kell annyi olaj?

Hidraulikus töréssel termelnek ki olajat és gázt a kaliforniai Lost Hillsben a Monterey Palamezőn

A járvány a tavaszi hónapokban alaposan visszavetette az olajipari termékek egy részének keresletét, és így a kőolaj felhasználásának mértékét, a témával az Origo is többször foglalkozott. Bár a kereslet - a járványügyi intézkedések sok helyen látható, fokozatos enyhítésével - újra emelkedésnek indult, elmozdítva a mélypontról az üzemanyagok árát is, néhány hete még a tárolókapacitások miatt aggódhattak a piaci szereplők. Adódik a kérdés: miért nem állították le egyszerűen az olajkutatakat, ha nem kellett ennyi kőolaj?

A járvány alatt két fő tényező befolyásolta az olajpiacot és tartotta mélyponton az árakat: a vírus terjedése miatt lényegében leálló közúti és légi tömegközlekedés történelmi léptékű keresletkiesést hozott a kőolajra, amire csak ráerősített a nemrégiben még évekig tartónak ígérkező szaúdi-orosz árháború.

A két nagy kitermelő, illetve az OPEC szerencsére a közelmúltban megállapodtak a termelés visszafogásáról, így a lassan ingyen sem kellő olaj helyett - Moszkával együtt -, testületileg járulhattak hozzá az olajpiac stabilizálódásához.

Késő tavasszal, nyár elején aztán megérkeztek a piaci normalizálódás első jelei. Az árak emelkedésnek indultak, aminek persze egy átlagos autós nem feltétlen örül, de hosszú távon ez nélkülözhetetlen a nemzetközi stabilitáshoz is. Csak a megfelelő áron eladott kőolajjal lesz a kitermelő országoknak elegendő bevétele ahhoz, hogy elkerüljék gazdaságuk még nagyobb megroggyanását, költségvetésük felborulását, vagy épp - például számos afrikai. kőolajtermelő országban - a nagy arányú, társadalmi elszegényedést.

Hidraulikus töréssel termelnek ki olajat és gázt a kaliforniai Lost Hillsben a Monterey Palamezőn Forrás: AFP/David Mcnew

Fordulatos tavasz áll az olajpiac mögött is

Mindenesetre nem olyan rég még azt lehetett látni - egész pontosan április 20-án, egy rövid időre -, hogy a határidős piacokon már a negatív olajár is előfordult, azaz a kitermelők fizettek azért, hogy valaki - a megállapított időben - átvegye tőlük a fizikailag kitermelt olajat, és ezzel a tárolókapacitás is felszabaduljon a kitermelésből érkező újabb milliónyi hordó számára.

"A negatívba forduló amerikai határidős jegyzés hátterében rejlő tényezőket két irányból érdemes megközelíteni. A fundamentális okokat tekintve azt kell látnunk, hogy a járványügyi intézkedéseket követő extrém keresletcsökkenés miatt a termelők nem tudták sem eladni, sem tárolni a kitermelt olajat, így akár fizetni is hajlandók voltak azért, hogy valaki átvegye tőlük a nyersanyagot, hiszen a kitermelőüzemek leállítása óriási közvetlen költségekkel járna számukra" - értékelte korábban a helyzetet Fábián Lóránt, az OTP Treasury kereskedője. Bár a negatív olajárak idejének már vége, a kereslet visszafogásáról pedig megállapodtak a legnagyobb kitermelők, a kérdés még adott: miért nem állították le akkor az olajkutakat?

Persze a helyzet némileg összetettebb ennél, mert nem igaz az a kijelentés, hogy nem álltak le olajkutak, vagy legalábbis egy részük.

Az alacsonyabb költséggel, sok kutat működtető nagyobb vállalatok - képletesen szólva - megnyomták kútjaik egy részén a kikapcsológombot és leálltak a fúrásokkal. Például az Exxon azt közölte május elején, a Permian-medencében található, kulcsfontosságú észak-amerikai olajmezőn - Texas és Új-Mexikó államok területe - a fúrások 75 százalékát leállította, és csupán 15-öt tart meg ott az év végéig. A Chevron 71 százalékos csökkentéssel, 5-re vitte le ezek számát. Észak-Dakotában pedig összesen 6200 kutat állítottak le, ebből 1700 palaolajat vagy -gázt emel ki. Az ország energiaügyi hivatalának 2019 decemberi közlése szerint az amerikai működő olajkutak száma dinamikusan nőtt az elmúlt másfél évtizedben, 2014-ben már 1 milliónál is több volt azokból, bár 2018-ban némileg lecsökkent ez alá a szám alá.

A szén-hidrogén fúrások jelentős részét leállították szerte az USA-ban az energiahordozók keresletcsökkenése miatt, a Statista összesítése például az egyes hónapok végén (decembertől idén májusig) a működő olaj- és gázfúró berendezések számát adja meg:

Find more statistics at Statista

"A kőolaj piacai lassan reagálnak, ezért ami történik, az olyan, mintha valami lassított felvételt néznénk" - mondta nemrég a kialakult helyzet kapcsán Bernadette Johnson, az Enverus üzleti elemző alelnöke. Ez azt jelenti például, hogy a kőolaj olykor hetekig tartó út után ér céljához, így például a március közepén megvásárolt olajkészleteket csak április közepén szállíják ki.

A világ most tavasszal gyorsabban változott meg, mint ahogy egyes olajszállítmányok útjuk végére értek volna"

- tette hozzá Johnson.

Mindebben pedig szintén a pénz és a gazdaságosság a döntő: leállítani majd újraindítani egy kutat általában sokkal többe kerül egy cégnek, mint bármilyen olcsón is, de eladni a kitermelt olajat. A vállalatoknak kétségtelenül az a jó, ha minél kevésbé kell már működő kútjaikat illetve fúróikat visszafogniuk.

Ezért nem állítottak le számos kutat

A World Oil szerint a helyzet persze - egyes olajkutaknál - nem tragikus: a berendezések könnyen leállíthatók, ahogy az meg is történik rendszeres karbantartásaik alkalmával. A karbantartásnál a szükséges alkatrészek pótlása és a szerelőcsapat költségei merülnek fel, utóbbi az 500 dollárt is - több mint 150 ezer forint - elérheti óránként. Ha viszont egy kutat hosszabb időre vagy véglegesen le akarnak állítani, akkor bizony a drága alkatrészeket ki kell emelni a berendezésekből azért, hogy a kút később mégis újraindítható legyen. Ennek pedig akár 70-80 ezer dolláros költsége is lehet.

Az Exxon ügyvezetője például a leállások kapcsán azt nyilatkozta a World Oil-nak, hogy először a legújabb, legjobb mutatókkal bíró kútjaikat állították le - logikájuk szerint inkább a kevésbé gazdaságosan működő kutakhoz kötik a keletkező bevételkiesést, mintsem a profitábilisabbakhoz, vagy azokhoz, amelyek több olajat emelnek ki. Az Exxon szerint ez olyan, mintha az olajat a földben tárolnák addig, amíg érdemes a kútból kitermelni.

Más vállalatok is hasonlóan járnak el, azaz kutanként megvizsgálják a kitermelési költségeiket.

A Bloomberg nemrég elemzést készített erről, eszerint például az USA-ban a nyilatkozó cégek 45 százalékánál legalább 30 dollárnak kell lennie a hordónkénti árnak a már nem veszteséges termeléshez, de például Montanában - a kút technológiájától függően - már 45 dollárnak.

Illusztráció Forrás: AFP/David McNew/David Mcnew

Már ha egyáltalán le lehet a kutat állítani. Mert például a kanadai olajhomok esetében - ez rejti a világ egyik legnagyobb nyersolajtartalékát - a termikus kutak leállításával könnyen lehet, hogy az adott területen rejtőző tartalékok később örökre elvesznek. Ennél a technológiánál - újabban - a forró vizet, illetve a gőzt a talajba pumpálják, mely viszkózus formában hozza felszínre az olajat, kőzet nélkül, drágán és meglehetősen nagy környezeti terheléssel - könnyen lehet, hogy ezekből a külszíni kutakból, ha az anyag ott lezárás után lerakódik és elzáródást okoz, később sem lehet olajat kinyerni.

Hasonló a helyzet a tulajdonképpen viszonylag újként alkalmazott, nagyon drága technológiai megoldásnál, a hidraulikus rétegrepesztésnél, aminek végső soron az köszönhető, hogy az USA a legnagyobb olajkitermelők közé emelkedett - a teljes képhez hozzátartozik, hogy a technológia régóta ismert és alkalmazható, de bizonyos rétegek elérése és kitermelése enélkül elképzelhetetlen, és nagyvállalatok a közelmúltban sokat dolgoztak fejlesztésén.

Miért fontos és miért drága a palaolaj?

Az USA-ban és Kanadában az utóbbi húsz-harminc évben kialakult az olajpala és olajhomok bányászata. Míg a hagyományos olajkitermelés során, a mélyben keletkezett, és a sok tízmillió éves vándorlása során zárórétegek között megrekedt olajat bányásszák ki, ahol a nyomás hatására könnyedén a felszínre hozható a nyersanyag, addig az olajhomok és az olajpala olyan kőzetréteg, amelyből nem vándorolt el a zárórétegek közti tárolókba az olaj. Így ez esetben magát a teljes kőzetréteget kell kitermelni, mivel nincs lehetőség a mélységi nyomást kihasználva felszínre hozni belőlük a kőolajat. Ezért ez a kitermelési forma eddig a legköltségesebb. Az USA Wyoming, Utah és Colorado államaiban van a világ legnagyobb ismert olajpala-telepe. A becsült olajtartalom mintegy 800 milliárd (!) hordó olajnak felel meg - írja korábbi könyvében dr. Német Béla, a PTE Fizikai Intézetének nyugalmazott egyetemi docense.

Az eljárásban homokkal és más (esetenként mérgező) anyagokkal kevert édesvizet pumpálnak a mélyen fekvő agyagpalarétegekbe. A víz megrepeszti a kőzetet, a zárványokban rekedt olaj és földgáz a keletkező réseken át a kútba nyomul. Ha viszont a kutat leállítják, megváltozik abban az olaj és a víz aránya valamint áramlása a kőzetekben, az újraindítást követően pedig könnyen lehet, hogy a szivattyúk inkább vizet, mintsem olajat hoznak a felszínre, hiszen a víz akadályozza az olaj áramlását.

Egy dolgozó egy hidraulikus repesztést alkalmazó kúton Észak-Dakotában (2013) Forrás: AFP/2013 Getty Images/Andrew Burton

A technológia miatt, a palaolaj-kitermelés nagyon kis nyereséggel működik, így viszont már a termelékenység kismértékű csökkenése is veszteségessé teheti az adott kút működtetését.

A Wood Mackenzie üzleti elemzésekkel foglalkozó vállalat mindenesetre összeszedte, milyen költséget jelent kutanként egy-egy művelet elvégzése:

Forrás: Origo/Wood Mackenzie

"Az olajpari termelők jóideje tudják, hogy ha elzárnak egy palakutat, abból újraindítást követően jóval kevesebb olajat nyernek ki, mint korábban" - mondja John McLennan, az Utah Egyetem Energetikai és Földtudományi Intézetének geomechanikai szakértője. Néha egyébként azt sem lehet pontosan megállapítani, miért nem folytatható később a termelés, de a leginkább elfogadott magyarázat szerint a víz okozza a kút elzáródását - teszi hozzá.

Más szóval, a cégek jelentős részének jobban megéri működésben tartani kútjaikat még akkor is, ha az abból kinyert olajért nem sok pénzt kapnak.

Egyértelmű elemzői konszenzus látszik abban, hogy bármilyen összegért is kelljen el végül egy adott időszak termelése, jobban megéri folytatni a kutakon a munkát, mintsem leállítani azokat.

Gyakran a közgazdászok maguk is azt ajánlják, hogy akár huzamosabb ideig is működésben kell tartani a kutakat ahelyett, hogy teljesen leállítanák az adott projektet"

- mondja Teodora Cowie, a Rystad Energy analitikusa.

Úgy tűnik ugyanakkor, hogy a járványhelyzet kedvező alakulásával lassan a kutak helyzete is rendeződik, számos elemző pedig optimista a termelés helyreállítása tekintetében. Bernadette Johnson az Enverustól egyenesen úgy véli, még az egyébként nagyon költséges palaolaj-termelés is viszonylag gyorsan visszatérhet régi szintjére, ha az olaj iránti kereslet újra növekedésnek indul - ahogy történt az elmúlt hetekben.