Így lehet gépjárműveket venni a NAV-tól

NAV, Nemzeti Adó- és Vámhivatal, ellenőrzés, illusztráció
Budapest, 2018. április 5. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatósága Kutyakiképző Központja a főváros IX. kerületében 2018. április 5-én. MTI Fotó: Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
A következő hetekben árverésen értékesíti 841 használaton kívüli járművét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte az adóhatóság.
Vágólapra másolva!

Az eladásra váró autókat, tehergépkocsikat, autóbuszokat, pótkocsikat, motorkerékpárokat korábban hivatali célokra használták.

A legalacsonyabb kikiáltási ár 12 ezer forint, a legmagasabb 4,6 millió forint.


A járművek folyamatosan, csomagokban kerülnek fel a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Elektronikus Aukciós Rendszerébe. Műszaki adataikat a hirdetmények pontosan tartalmazzák - olvasható a közleményben.

Illusztráció Forrás: MTI/Mohai Balázs

A NAV azt is írja, hogy a legöregebb új gazdára váró jármű 27 éves, a legfiatalabb 2018-as évjáratú, átlagos futásteljesítményük 200 000 kilométer.

Állapotuk nagyrészt megfelel a koruknak, de akadnak közöttük sérült, balesetes, sőt totálkáros tételek, ahogyan kiváló állapotban lévők is.

Az árverési hirdetmények pontosan tartalmazzák a járművek műszaki ismérveit, amiről természetesen személyesen is meg lehet győződni.

A kínált márkák a teljesség igénye nélkül: Ford, Skoda, Renault, Nissan, Opel, Seat, Volkswagen, Suzuki, KIA, Honda, Fiat, Volvo, Subaru, Mazda, Chevrolet, Mercedes, Jeep, Audi, Mercedes, Daewoo, Kawasaki.

A járművek a következő hetekben folyamatosan, csomagokban kerülnek fel a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Elektronikus Aukciós Rendszerébe. Az aktuális árverések és bővebb információ a konkrét tételekről a https://e-arveres.mnv.hu/ címen érhető el.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!