Száz éve, hogy a forró szóda elhozta a levesek és a szendvicsek korát

Az üdítőitalok fogyasztása 2004 óta csökkenő tendenciát mutat az Egyesült Államokban. Helyüket a palackozott vizek, kávék, jeges teák, sportitalok, energiaitalok és kókuszvizek veszik át. Azonban volt egy időszak, amikor ezek az úgynevezett „szódák" a fénykorukat élték, hideg és meleg változatukban egyaránt.

Érdekes nyelvhasználati vonatkozásra lehet felfigyelni az Egyesült Államokban a frissítőkkel kapcsolatban: az USA-ban az üdítőitalokra több kifejezés is létezik, régiónként eltér, hogy melyiket használják. Az ország északi részén főként a „pop", déli részén a „coke", míg a partvidékeken a „soda" az elterjedt. Az 1800-as években azonban főként a "szóda" kifejezést használták a szénsavas üdítő italokra, melyek igazán nagy népszerűségnek örvendtek már akkoriban is.

A „szódaszökőkutak", vagyis az üdítőital-készítő és adagoló gépeknek a története régre nyúlik vissza az USA-ban, azonban igazi áttörés csak az 1800-as évek közepén történt, amikor megkezdődött ezeknek a gépeknek a gyártása és kereskedelmi egységekben való elhelyezése. Az üdítőitalkészítő-gépek tulajdonképpen különböző ízesítésű szirupot kevertek össze szénsavas vízzel, illetve esetenként fagylalttal, így lehet a végtermék fagylaltos üdítő, sima üdítő vagy forró üdítő.

Az amerikaiak azonban főként a fagylaltos szénsavas italokért rajongtak.

Egy kis történelem

A szénsavas italok története meglehetősen régre nyúlik vissza, már a római korban is előszeretettel fogyasztották őket. Természetesen akkor még nem mesterségesen előállított szénsavas vizet ittak, hanem a földből feltörő ásványvizet. Az italokat először Angliában kezdték palackozni 1621-ben. A tudósok hosszasan kísérleteztek a mesterséges buborékok előállításával, végül az első brit szabadalmat 1807-ben kapta meg Henry Thompson, és ekkor indult világkörüli útjára a szódavíz. Az 1830-as évektől kezdték el a szódakészítő gépek gyártását az USA-ban, és vált ezáltal egyre népszerűbbé a buborékos víz, melyhez nagyon gyakran különböző ízeket adtak. Sok esetben patikákban is árulták az italokat különböző problémákra kínálva gyógyírt, például gyomorégésre, idegi kimerültségre. A Coca-Cola is "kezelte" így a fejfájást és depressziót, a Dr. Peppert pedig vidámító hatásáért is itták.

Az 1900-as évek első harmadában ezek az italok roppant népszerűségnek örvendtek,

1929-ben körülbelül 700 millió dollár összegben költöttek az amerikaiak különböző ízesítésű szénsavas italokra.

Ez inflációs korrekcióval számolva, ma mintegy 11 milliárd dollárt jelentene.

Összehasonlításképpen: 2018-ban a Coca-Cola és Pepsi együttes forgalma elérte a 350 milliárd dollárt.

"Szódaszökökút" működés közben egy harlemi bárban 1935-ben Forrás: Getty Images/Hulton Archive

A fagylaltos üdítőkkel egyetlen probléma volt csupán: a hideg beköszöntével népszerűségük egyre csökkent, így a megtermelt profit is. Ezért a kereskedők új ötlettel álltak elő, a forró szódával. Ez gyakorlatilag bármit jelenthetett a forrócsokitól vagy tojáslikőrtől a különböző ízesítésű meleg koktélokig.

Minden évben ezeknek az italoknak a megjelenése jelezte az új évszak kezdetét, csakúgy, ahogy az elmúlt években a világ számos pontján népszerűvé vált sütőtökös-fűszeres latte jelzi az őszt.

Étlapon a különböző forró italok Forrás: Public Domain

A forró üdítők szinte azonnal népszerűvé váltak, különösen a nők körében.

Volt olyan üzlet, ahol a kazánt is le kellett cserélni egy nagyobb kapacitásúra, hogy ki tudják elégíteni a megemelkedett keresletet.

Az italokhoz általában keksz is járt, így fogyasztásuk már felért egy kisebb étkezéssel is. Az 1930-as években bővült a kínálat, és az étlapra is felkerültek ezek az italok. Innen már nem sok kellett, ebédpulttá változott az egykori üdítőital pult. Már nem csupán hideg vagy meleg üdítőket kínáltak, hanem leveseket, tojáskrémet, mindenféle könnyű fogást is, így alakítva át az étkezési kultúrát; a forró italokról és kekszekről az emberek áttértek a szendvicsekre és levesekre.

A forró szénsavas italok megjelenése az évszakváltást is jelezte. Forrás: Wikimedia Commons/Alan Fisher, World Telegram

A „szódázók" népszerűsége az 1950-es évektől csökkenni kezdett, melyhez erősen hozzájárult az önkiszolgáló boltok népszerűségének növekedése és az autós kultúra megjelenése.

A forró szénsavas üdítőket kínáló az üzletek nem tudtak versenyezni az útszéli fagylaltozókkal vagy shake-eket és hideg italokat is kínáló gyorséttermekkel.

Ekkoriban jelentek meg a palackozott üdítőket kínáló önkiszolgáló italautomaták is, melyek népszerűsége mind a mai napig töretlen, míg „szóda szökőkúttal" már csak igazán kevés helyen találkozni az USA-ban is.