Soha nem látott módon igényli a világ a nyersanyagokat

Truck at Chuquicamata, world's biggest open pit copper mine, Calama, Chile
Atacama
Vágólapra másolva!
Az egész nyersanyagpiac fordulópont előtt áll a zöld energia lendületes terjedésével. Az új ipari forradalom ezzel egy olyan szuperciklust indíthat be, amely az energiapiacon és a fémeknél is teljesen új világot hozhat el.
Vágólapra másolva!

A nyersanyagpiacon számos termék ára rekord csúcsot ért el az elmúlt hetekben, és az elemzők arra számítanak, hogy a jövőben is folytatódhat a felívelés. Ez a trend pedig elsősorban a zöld gazdaság tartós felemelkedésének köszönhető – írja a The Guardian.

Több szakértő is úgy látja, hogy a 2000-es évek elején látott szuperciklushoz hasonló jelenség vár a nyersanyagpiacra.

Akkor a BRIC gazdaságok (Brazília, Oroszország, India, Kína) komoly erősödése fűtötte a ralit.

Az elemzők szerint ráadásul a koronavírus-járvány gazdasági hatásaiból való talpra állás is megtámogatja a nyersanyagpiacokat – a felélénkülő beruházási aktivitáson keresztül.

Illusztráció Forrás: Imaginechina/Chen Kang

Ezt pedig már az év végi teljesítmények is jelezték. A vasérc tonnánkénti árfolyama például 176,90 dollárig emelkedett karácsony előtt, ami 2011 májusa óta nem látott magasság volt. A réz tonnánkénti ára hét év után először érte el a 8000 dolláros szintet, miközben az olajár hordónként 55 dollárra erősödött, ami 11 hónapja nem látott magasság volt.

Az világosan látszik tehát, hogy az építkezések és beruházások, különösen Kínában, erősen fűtik a nyersanyagpiacot

– közben az OPEC kitermelés-csökkentése az olajárat támogatja. Az olyan fontos ipari fémek, mint a réz, a nikkel, a kobalt vagy az acél, egyaránt komoly keresletnövekedésre számíthatnak, ha így folytatódik a világgazdaság talpra állása.

Ráadásul a relatíve gyenge amerikai dollár is támogatja a nyersanyagok drágulását – a legtöbb terméket dollárban számolják el.

Illusztráció Forrás:Shutterstock

A helyzet komolyságát mutatja, hogy a BNP Paribas Asset Management egyik stratégája, Mark Lewis hangsúlyozta, már 30 éve van a szakmában, de még soha nem látott ilyet. Úgy tűnik, mintha bárhova néznénk a piacon, mindenhol vásárolni akarnak a befektetők. Hozzátette, a következő három évtized valószínűleg egy szuperciklust hoz majd a zöld energia infrastrukturális beruházásaiban.

A fentiek mellett a fosszilis üzemanyagok drágulása is fűtheti a ciklust, hiszen egyre több gazdasági szereplő térhet át az egyre olcsóbb megújuló energiaforrásokra

– tette hozzá Lewis. A szakértő kiemelte, a nagy olaj- és gázcégek is izgalmas dilemma előtt állnak. Sokan ugyanis várhatóan arra fordítják majd a magasabb árakból befolyó nyereséget, hogy terjeszkednek a megújulók felé.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!