Skócia az év végére már megújuló forrásokkal fedezheti áramigényét

Skócia
A skóciai szigetre évente egyre többen látogatnak
Vágólapra másolva!
Skócia az elmúlt években hatalmas fejlődésen ment keresztül a megújuló energiák felhasználása terén. Olyannyira, hogy az állami tervek szerint az idei év végére az ország már az áramigényének 100 százalékát képes lehet fedezni megújulókból.
Vágólapra másolva!

Skócia tavaly annyi elektromos áramot termelt megújuló energiákból, hogy ezzel fedezni tudta az ország teljes áramigényének 90,1 százalékát – írja a BBC a skót kormány adatai alapján. A tavalyi szám 13,4 százalékpontos növekedés volt a 2018-as adathoz képest.

Skócai táj - illusztráció Forrás: Moidart History Group

A növekedési ütem pedig igen lenyűgöző, ha azt nézzük, hogy 2009-ben az ország áramigényének még csupán 27,2 százalékát fedezték a megújulók.

Ráadásul a kormány célja, hogy a 2020-as év végére az arány elérje a 100 százalékot.

Ennek sikeressége azonban majd csak jövőre derül ki, amikor a kormány közzéteszi az erre vonatkozó éves jelentését.

Az elektromos áram viszont csak az egyik eleme az ország energiamixének. Az elérhető adatok alapján az látszik, hogy az összes Skóciában megtermelt energiából 21,1 százalék forrása volt megújuló 2018-ban.

Skócia az áramigényének szinte 100 százalékát megújulókból fedezi Forrás: Pixabay

Mindazonáltal a kormány úgy tervez, hogy 2030-ra a megújulók az 50 százalékát biztosítának olyan szektorok összesített energiafelhasználásának, mint az áram, a hőtermelés, valamint a közlekedés.

A folyamat pedig már jó ideje tapasztalható.

Az ország például már évek óta teljesen kivonult a szénerőművekből – az utolsó, Longannet nevű erőművet 2016-ban zárták be.

Emellett már csak két gáztüzelésű erőmű működik az országban.

Mindeközben az onshore - azaz a szárazföldi - szélerőművek adják a megújuló energiakapacitások 70 százalékát. Ezeket a vízenergia, valamint az offshore - tengeri - szélenergia követi. A legnagyobb offshore szélerőmű park a Beatrice névre hallgat, és 84 turbinájával képes arra, hogy 450.000 háztartás áramigényét termelje meg. A jelenleg még épülő Seagreen szélfarm pedig a terv szerint már 1,3 millió háztartás igényét tudja ellátni.

Skócia ezzel az Egyesült Királyság egészében is élen jár.

A skót kormány ugyanis elfogadott egy jogilag kötelező érvényű célt, melynek értelmében az ország üvegházhatásúgáz-kibocsátása 2045-ben nettó nulla kell hogy legyen.

Ez pedig öt évvel megelőzi az Egyesült Királyság egészének célkitűzését.

Jól látszik tehát, hogy Skócia az elmúlt években hatalmas lépéseket tett a megújuló energiák felé. Ezt támasztja alá az is, hogy az országban sikerült visszavágni az üvegházhatású gázok kibocsátását a 30 évvel ezelőtti szint felére.

Az Egyesült Királyság egészében is élre állt Skócia Forrás: AFP/Guillaume Souvant

Több elemző szerint azonban a neheze még csak most jön.

Eddig ugyanis csak a relatíve könnyű, költséghatékony és társadalmilag is támogatott döntéseket hozták meg a skót vezetők.

Az olyan területek megreformálása viszont még hátravan, mint például a közlekedés (amely a kibocsátás nagyjából harmadát adja) vagy a mezőgazdasági földhasználat (ami a kibocsátás nagyjából negyedéért felel) vagy a nehézipar (a kibocsátás kb. ötöde), illetve a hőellátás.

Következésképpen, számos szakértő szerint az igazán nehéz döntések majd még csak most jönnek, különösen ha azt nézzük, hogy a skót gazdaság igen jelentős részben támaszkodik az olaj- és gáziparra.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!