Soha nem látott híd épül Sátoraljaújhelyen

Sátoraljaújhely, Várhegye, Szárhegy, összekötő, gyalogos, híd, látványterv
Vágólapra másolva!
Az előkészületi munkálatokkal elrajtolt a majdani világrekorder gyalogoshíd kivitelezése Sátoraljaújhelyen, számolt be róla a Világgazdaság. A Nemzeti Összetartozás Hídjának építése a tereprendezéssel kezdődött, és a tervek szerint 2023-ban már át lehet majd sétálni a kategóriájában egyedülálló 700 méter hosszú építményen – ígérik a beruházók.
Vágólapra másolva!

A Turizmus.com-nak a város polgármestere, Szamosvölgyi Péter elmondta, hogy a közbeszerzés lezajlott, megvan a kivitelező, és átadták a munkaterületet a város két pontját, a Várhegyet és a Szárhegyet 80 méter magasan összekötő, a középső részén üvegpadlóval készülő híd építőinek.

A négymilliárd forintos beruházás a kormány által elfogadott Tokaj-Zemplén Fejlesztési Program keretében valósul meg, amely 2024-ig közel 150 milliárd forint forrást biztosít az infrastruktúra, a turisztikai szolgáltatások és a települési szintű fejlesztések megvalósítására

– írta a szakportál alapján a Világgazdaság.

A Várhegyet és Szárhegyet 80 méter magasan összekötő gyalogoshíd látványterve Forrás: facebook.com/wabererhivatalos

Az új gyalogoshíd később a Zemplén Kalandpark része lesz, teljes egészében önkormányzati projekt, a város vállalta a fenntartását is. Ez Tokaj számára a munkahelyteremtés és a népességmegtartás miatt is fontos ügy.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!