Nemzetközi szereplések és kiemelt értékesítés-ösztönzés jellemezte az MDDÜ 2021-es programjait

Magyar Divat & Design Ügynökség 
divat
Milan Fashion Week
Milan Fashion Week
Vágólapra másolva!
A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) fő célja, a hazai divat- és designipar átfogó támogatása, melyhez nélkülözhetetlen az iparági igények folyamatos felmérése. Az MDDÜ 2021-ben a divat- és designipar szereplőinek visszajelzéseire építve szervezte meg programjait, illetve indított el újabb kezdeményezéseket, melyek közel 160 iparági vállalkozás versenyképességének növeléséhez, és exportkészségének ösztönzéséhez járultak hozzá. Ezentúl szakmai partnerként előmozdította, hogy eddig közel 300 divat- és designipari KKV részesülhessen az ITM által nyújtott pályázati támogatásban, átfogó Nemzeti Divatipari Stratégiát dolgozott ki, emellett 2021-ben elérkezett az offline rendezvények lehetősége is, melynek köszönhetően csaknem 500 ezer ember találkozott a magyar tehetségekkel itthon és külföldön egyaránt - olvasható közleményükben.
Vágólapra másolva!

A Magyar Divat & Design Ügynökség 2020-ban a hazánkba berobbant koronavírus-járvány okozta helyzet feltérképezése érdekében kérdőívvel mérte fel a világjárvány divat-és designiparra gyakorolt hatásait, melyre közel 400 vállalkozás küldte el válaszát. Az Ügynökség kiemelten kezeli az iparági szereplők visszajelzéseit, így 2021-ben is ennek mentén valósította meg projektjeit.

Jelentős mérföldkő volt a tavalyi évben az MDDÜ által előkészített, a hazai divatipar fejlesztésére irányuló stratégiai munkaanyag, amely Magyarország Kormánya által elfogadott hivatalos Nemzeti Divatipari Stratégiává lépett elő. Az Ügynökség a Stratégia előkészítése és megalapozása érdekében kvantitatív és kvalitatív kutatásokat végzett, valamint több szakmai egyeztetést folytatott a divatipar kiemelkedő hazai és nemzetközi képviselőivel.

Az MDDÜ szakmai javaslatai alapján indult el az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) divat- és designipari KKV-k támogatására kiírt 15 milliárd keretösszegű pályázata, amely iránt 2021-ben kiemelt érdeklődés mutatkozott.

A konvergenciarégiók vállalkozásait célzó GINOP-1.2.14-20, valamint a Közép-magyarországi régió vállalkozásait támogató VEKOP-1.2.7-20 pályázatok eddig közel 300 divat- és designipari vállalkozást segítettek versenyelőnyhöz.

A tavalyi év az offline események terén is újabb lehetőségeket hozott, melyekre reagálva az MDDÜ újratervezte programjait. Az Ügynökség 2021-ben több mint 20 projektet valósított meg, melyek csaknem 160 iparági szereplőt juttattak új lehetőségekhez: friss pályakezdők, piacérett márkák, gyártók, iparági szakemberek, V4-es tervezők és nemzetközi szakmabeliek kapcsolódtak be az MDDÜ programjaiba. Az Ügynökség a hazai események megvalósítása mellett 2021-ben rekordszámú nemzetközi megjelenést tudhat maga mögött.

A magyar tervezők Olaszországtól kezdve, Franciaországon át, egészen a Közel-Keletig jutottak az MDDÜ támogatásával.

Szeptemberben 10 formatervező alkotásai jelentek meg a Maison&Objet párizsi designvásáron, illetve az MDDÜ első design LAB inkubációs programjában résztvevő hét tervező-gyártó páros alkotásait mutatták be a francia designintézetben a Paris Design Week alatt. A Nemzetközi Mentorprogram divattervezői a Camera Nazionale della Moda Italianaval kötött stratégiai megállapodásnak köszönhetően 2021-ben két alkalommal mutatkoztak be a Milan Fashion Weeken, majd az MDDÜ a Dubaji Világkiállításon az Expo 2020 Magyarország által megvalósított Magyar Pavilon mellett egy kreatív héttel hívta fel a figyelmet a magyar tehetségekre. A hazai rendezvények közül az immár ötszörösen díjazott 360 Design Budapest 2021-ben ismét bizonyított, az októberi kiállítás 3.200 érdeklődőt vonzott.

Az MDDÜ az őszi időszakot szintén a divat és design eseményeknek szentelte:

rendezvényeit a Fashion & Design Autumn fogta össze, amely közel 80 divat- és designmárkának biztosított megjelenési lehetőséget.

Az Ügynökség a nemzetközi megjelenésekre kész márkák mellett a feltörekvő, pályakezdő tehetségeket is megszólította. A 2021-ben elindított mentorprogramok a divat és design területén több mint 60 hazai és külföldi szakember bevonásával 53 divat-és formatervezőnek nyújtottak vállalkozásfejlesztési segítséget. A résztvevők az elméleti képzés mellett gyakorlati tapasztalatokkal bővíthették tudásukat. A design Start tervezői a hazai gyártóknál teljesített szakmai gyakorlatot követően Párizsba, míg az olasz Istituto Europeo di Designnal (IED) közösen indított design Speed mentoráltjai Milánóba látogattak el. Divat oldalon a harmadik Magyar Mentorprogram résztvevői a Young Talents Program fiatal tehetségeivel kiegészülve itthon bizonyíthatták tehetségüket és jelentek meg a Budapest Central Europen Fashion Week kifutóin. Gyárlátogatásokkal vette kezdetét a gyártásfejlesztési stratégiai pillér szerves részét képző második Gyártó Mentorprogram, illetve 7 sikeres gyártó-tervező együttműködéssel elindult a második design LAB inkubációs program is.

A képen a Milan Fashion Week rendezvény látható Forrás: HFDA/The Sparkle Content

Bata-Jakab Zsófia kiemelte:

Hozzátette: "A 2021-es év fontos fordulópont volt, hiszen újra lehetőség volt offline rendezvények megvalósítására. A külföldi eseményeken való megjelenésekkel és a hazai rendezvények megvalósításával új távlatokat nyithattunk a résztvevők előtt, amelynek eredményeképpen az exportból származó bevételüket sikeresen növelhették. 2021-ben a magyar tervezők kiválóan szerepeltek itthon és nemzetközi viszonylatban egyaránt. Kiemelt célunk az idei évre is, hogy egyre inkább bekapcsoljuk a hazai divat- és designipart a nemzetközi szakmai vérkeringésbe és hosszabb távon pedig régiós központtá alakítsuk Budapestet."

Az MDDÜ-nek kiemelt célja a szektorra jellemző forráshiány kezelése, amelyhez segítséget nyújtott az MFB csoporthoz tartozó Hiventures Kockázati Tőkealapkezelővel kötött stratégiai megállapodás, melynek keretében Ügynökségünk szakmai partnerként az iparági ágazat fellendítése érdekében szükséges szakmai hátteret biztosítja. Tavaly több jelentkezés sikeres befektetéssel zárult és a Divat & Design Tőkealap sikeresen diverzifikálódott. A Hiventures és a Startup Campus ismét partnere volt az Ügynökségnek a HFDA Startup Program megvalósításában, melyre közel 50-en jelentkeztek a 20 millió forintos befektetés reményében. 2021-ben új együttműködő partnereket is köszönthetett az MDDÜ: a Magyar Exportfejlesztési Ügynökséggel (HEPA) közel 10-re bővült a szakmai partnerségek száma. A tavalyi évben az MDDÜ más szervezetek mellé is állt. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkáját a BCEFW a jegyértékesítésből befolyt 2 millió forinttal támogatta, emellett a divat és design tervezőkkel karöltve a szervezet Adventi adományboltját egyedi termékkel színesítette.

A magyar márkák online értékesítési lehetőségei 2021-ben is bővültek.

A Budapest Select Concept Store 2020-as elindulása óta már közel 80 magyar márkának biztosít megjelenési és értékesítési lehetőséget, 2021-ben közel 210 ezer látogatót fogadott és a Metaverzum digitális világában is elérhetővé vált. A HFDA Spotra regisztráltak száma is csaknem 400-ra növekedett, mely további iparági együttműködéseket ösztönöz. Továbbá a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel (MOME) közösen, a közép-európai régióban egyedülálló kezdeményezésként létrejött a Budapest Design Material Library.

Az oktatásfejlesztési pillér keretében elindult a Szakképzésfejlesztést Támogató Program, amely a kreatívipari hiányszakmák presztízsét hivatott visszaállítani. Az OTP Fáy András Alapítvánnyal közös pályaorientációs program keretében online kerekasztal-beszélgetések, workshopok valósultak meg, melyek elérték a közel 60 ezres megtekintést. A fiatalok célzott megszólítása érdekében az MDDÜ és a Startup Campus az InnoGEN tehetséggondozó program keretein belül 2021-ben elindította az „Év Divatipari Felfedezettje" pályázatot. Folytatódtak az edukációt célzó események is, a HFDA Academy kerekasztal-beszélgetések: a divat tematikájú Fashion Flash beszélgetések iránt az MDDÜ hivatalos YouTube csatornáján közel 25 ezren érdeklődtek, míg a design DIALOG magyar és V4-es szakértők bevonásával lépett szintet, a videók online megtekintése pedig több mint 43 ezernél jár. Lezajlott a világ minden tájáról közel 40 szakértőt felvonultató Budapest Fashion & Tech Summit online digitális konferencia is, amelyet már közel 116 ezren tekintettek meg. A Szent István Napok keretében pedig kiemelt érdeklődéssel fogadták az érdeklődők az idén először megvalósított háromnapos Divat & Design Fesztivált.

A 2020-as év komoly kihívások elé állította az iparágat, 2021 azonban új lehetőségeket hozott. A régiós és nemzetközi kapcsolatok erősítése fontos szempont volt a tavalyi évben, az MDDÜ kiemelt figyelmet szentelt a környező országok programokba való becsatornázására, a közös gondolkodásra és a tudásmegosztásra. Az Ügynökség 2022-ben is támogatja az iparágat, a magyar divat- és designipar szereplőinek előrehaladását.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!