Idén is elismerik az ország legsikeresebb vállalkozásait

György László, ITM
Vágólapra másolva!
Megjelent az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj felhívása, amelynek nemzeti fordulójára idén május végéig lehet benyújtani a jelentkezéseket. Magyarország azért csatlakozott az európai kezdeményezéshez, mert a vállalkozásfejlesztésnek a támogatási programok mellett fontos része az is, hogy elismerjük példamutató vállalkozásainkat és hozzájáruljunk a jó gyakorlatok megosztásához – mondta el György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint.
Vágólapra másolva!

A sikeres vállalkozások népszerűsítésére szükség van, mert jó például szolgálhatnak más cégek számára, segíthetik őket többek között a munkavállaló-barát környezet kialakításában.

– tette hozzá az államtitkár.

Az Európai Bizottság által először 2006-ban indított verseny a legkreatívabb és legsikeresebb vállalkozásfejlesztési programokat részesíti elismerésben. Célja az olyan kezdeményezések megismertetése az európai közvéleménnyel, amelyek megkönnyítik a vállalkozóvá válást, illetve a vállalkozások mindennapjait, és mintául szolgálhatnak a nemzetközi cégek számára is.

György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár Forrás: Szalai Ádám

Az Európai Vállalkozásfejlesztési Díjra (EEPA – European Enterprise Promotion Awards) nonprofit szervezetek, önkormányzatok, állami szervek, társadalmi vállalkozások pályázhatnak legalább 15 hónapja működtetett, kifejezetten vállalkozásfejlesztési programokkal hat kategóriában: a vállalkozói kedv ösztönzése, a vállalkozói ismeretek növelése, az üzleti környezet fejlesztése és digitális átállás támogatása, a vállalkozások külpiacra lépésének elősegítése, a fenntartható átállás ösztönzése, valamint a vállalkozás a társadalmi esélyegyenlőségért.

A díjra nemzeti és európai szinten lehet nevezni.

A magyarországi szakmai zsűri az európai fordulóba két projektet juttat tovább. Az Európai Zsűri Fődíját az a pályázat nyeri el, amely Európa legkreatívabb és leginspirálóbb vállalkozásfejlesztési programjának bizonyul.

Az Európai Vállalkozásfejlesztési Díjra 2022. május 31-ig lehet jelentkezni a kkvdij@itm.gov.hu e-mail címen. Az érdeklődők a pályázati részleteiről ezen a linken tájékozódhatnak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!