A régi magyar, gyakran ősi népi gondolatiságból táplálkozó hitvilág igen erős vonatkoztatási rendszerrel bír a kenyérrel kapcsolatban, amelyek közül sok még a huszadik században is elevenen tartotta magát. Ezek egy része például a sütés időpontját szabályozta:
különösen nagypénteken tiltották a kenyérsütést mondván, hogy a pénteki kenyér "kővé válik" és "sír a kemencében".
Emellett a házaknál a kenyeret sokáig nem süthették férfiak, a tészta dagasztása előtt pedig az asszonyok a kés élével vetettek keresztet majd rá is olvastak a tésztára, a sütés sikerét biztosítandó. Az ilyen és ehhez hasonló babonáknak a közelmúltig hatalmas jelentőséget tulajdonítottak, ami nem is csoda, hiszen már időszámításunk előtt 4500 óta - amikor az egyiptomiak először megsütötték az első kelesztett kenyeret – ez az emberiség egyik legfontosabb tápláléka.
A kenyerek, a kenyérfélék és a pékáruk sütése a múltban és a jelenben is az egyik legfontosabb része volt az élelmiszerek ipari jellegű előállításának.
De hogyan alakul az élelmiszeripari kenyérsütés és pékáru-előállítás?
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint napjainkban jelentős átrendeződés figyelhető meg a pékáruk piacán, mert egy átlagos gyermekes háztartás a korábbiakhoz képest jóval kevesebb kenyeret fogyaszt; az évi 38,5 kilogramm helyett már csak 28,3 kilogrammot. Ezzel párhuzamosan viszont egy esztendő alatt 18,5 kilogramm péksüteményt esznek meg. Valamint egyre népszerűbbé válnak a különféle „mentes" és reform termékek is, amelynek piaca a Pek-Snack statisztikái szerint hatalmas, évi kétszámjegyű bővülést mutat.
Ugyanakkor a húsvét kapcsán még egy érdekes körülményre érdemes felhívni a figyelmet: a koronavírus-járvány óta egyre többen kezdtek el otthon is kenyérféléket sütni, akárcsak a régi időkben, ami érthető okokból nem csupán az otthon készült kenyerek számát, hanem az elkészítésükhöz használt konyai berendezések eladásait is megnövelte.
Az alábbi galériában az elmúlt évtizedek hazai pékjeinek szakértő mozdulatait mutatjuk: