Úgy tartják, hogy a Komdok régióban található a világ második legnagyobb magnezitlelőhelye, és gazdag ólomban és cinkben, valamint számottevő arany- és ezüsttartalék is rejtőzik ott. Ezért egyesek ezt a területet Kumgolnak ("Aranyvölgy"), Tonsannak ("Pénzhegy") és Paekgumsannak ("Fehér aranyhegy") is nevezik. 2020-ban a Maysak tájfun azonban letarolta Észak-Korea északkeleti tartományait, és komoly pusztítást végzett Komdok ásványkincsekben gazdag bányászati régiójában is.
A régió gazdasági potenciálja azonban több más okból is kiaknázatlan maradt egyelőre.
Ilyen a rendelkezésre álló forrásokkal való elhibázott gazdálkodás, az elavult bányászati berendezések, eszközök és gyakorlatok, a nem megfelelő infrastruktúra, valamint a kisebb-nagyobb szezonális áradások, amelyek mind jelentősen nehezítik, sőt, néha akadályozzák is a kitermelést. A fegyverkezés miatti említett szankciók és büntetőintézkedések pedig - például az exporttilalom - jelentősen korlátozzák a világpiacokhoz való hozzáférést. Bár a bányászat folytatódott, a régió infrastruktúrájának javítására tett komolyabb erőfeszítéseknek kevés nyoma volt.
Az alábbi műholdas felvételen a bányászati régió egy telephelyének kialakítására:
Két évvel ezelőtt azonban a koronavírus-járvány miatt megváltoztak az ország gazdasági prioritásai. Észak-Korea bezárkózott, szüneteltették a külkereskedelmi tevékenységeket is, és inkább a belföldi projektekre terelődött a hangsúly. A Komdok régió is haszonélvezője lett ennek a változásnak.
Kim Dzsong Un ugyanis elrendelte az itteni újjáépítést, sőt parancsba adta, hogy mintaértékű bányászközösségnek kell itt létrejönnie.
2022-re az árvizekben károkat szendvedett út- és vasúthálózatot helyreállították, és több mint 2.000 új lakóegység is felépült. Ez jelentős fejlesztésnek tűnik, ám a területről készült műholdfelvételek elemzése azt mutatja, hogy a lakásokat az áradásoktól fenyegetett helyre, bizonytalan talajszerkezetre építették. Így a munkások kedvezőtlen időjárási viszonyok esetén jelentős veszélynek kitéve kénytelenek dolgozni.
Az árvizek általában véve állandó problémát, míg a tájfunok alkalmankénti, de sokkal nagyobb veszélyt jelentenek a régióban.
A szezonális esőzések általában megemelik a vízszintet, és veszélyeztetik az alacsonyan fekvő területeken található létesítményeket. Az emelkedő vízállás ellen védekezve beton árvízfalakat építettek, amelyek segítenek a víz elvezetésében, és a bányákból származó törmeléket úgy helyezték el, hogy stabilizálják a folyópartokat. Ezek az intézkedések azonban, bár a mérsékelt, szezonális esőzések ellen hatásosak, a tájfunok esetén már hatástalanok. Ezenkívül számos helyi bányászati gyakorlat növelte annal esélyét, hogy az árvizek súlyos károkat okozzanak. Például a folyó menti hegyoldalakon található külszíni bányászat következtében a terület természetes növényzetének nagy része eltűnt. Így az esős évszakban a lefolyó víz sárcsuszamlásokat okozhat, amelyek kárt tehetnek az épületekben, utakban és vasúti közlekedésben is.
A bányászat rendkívül fontossá vált a pénzszűkében lévő ország számára, mivel annak birtokában Phenjan megkerülhetné a formális pénzügyi szektort, kijátszva ezzel az érvényben lévő szankciók egy részét. Így a kollektív gazdaságok vezetői attól sem riadnak vissza, hogy halálos kockázatnak tegyék ki a bányákba küldött munkásaikat. Ugyanis akár brutális retorzió is érheti azokat, akik nem képesek teljesíteni a kitűzött termelési célokat. Nem túlzás, hogy az észak-koreai bányamunkások számára bármelyik nap az utolsó lehet. Az idén nyáronm, augusztusban történt eset példázza ezt.
Dél-Hvanghe tartomány Ongdzsin megyéjében egy,
a tartományi állambiztonsági hivatal által működtetett aranybánya beomlása során tíz mezőgazdasági munkás veszítette életét.
Köztük volt egy harmincas éveiben járó férfi is, akit felesége mellett újszülött gyermeke várta haza. Egy névtelenségbe burkolózó forrás azt is elmondta, hogy a bányát működtető hivatal nem fog kártérítést fizetni a meghalt munkások családjainak, mert – ahogy fogalmaznak - ők önként vállalták a tudhatóan kockázatos munkát. Egy Hvanghe-i lakos tudni vélte, hogy a gazdaságok vezetői azért küldték pont abba a bányába a munkásokat, ahol a legutóbbi bányászati tevékenység még a japán gyarmati uralom idejére datálódott, mert azt hitték, itt található a legtöbb arany.
Mvel az Észak-Koreában fellelhető, kibányászható ritkaföldfém-készletekre és más nyersanyagokra a világ jelenlegi vezető hatalmainak égető szüksége van például az elektronikai eszközök gyártásához, továbbá az űripar és a hadiipar is jelentősen függ ezektől,
a latorállam a jövőben akár jelentős beszállítóvá is válhat ezek piacán.
Ehhez persze jelentősen át kellene alakítania jelenlegi belpolitikáját és prioritásait. Ám ha ezt megtenné, Phenjan hozzájuthatna a technológiai ismeretekhez, a megfelelő eszközökhöz, és korszerű infrastruktúra birtokában a bányászati tevékenységet is biztonságosabb tevékenységgé fejlesztheti. Ha pedig felhagyna a fegyveres zsarolással, és mindazokkal a cselekedetekkel, amiket az ENSZ tilt, akár a világpiacra is kiviheti ismét rendkívül értékes termékeit, így az aranyat is.
Forrás: rfa.org, 38north.org, Reuters