Minden idők egyik legnagyobb összegű lottónyereményéért lehet játszani
![Powerball jackpot](https://cdn.origo.hu/2023/12/laCQTioSF6qrF42-Ggj672dlSp6ALJNzKqehh27uuiQ/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI4NzdjODIyMGQxMzQ1NTZhOTc4NTNlNmZmNDg5Yzdj.webp)
A Powerball-játékon senki nem vitte a fődíját három hónapja, azaz augusztus 3-a óta. Ez azt jelenti, hogy 39 sorsolást bonyolítottak le összesen úgy, hogy egyetlen játékosnak sem sikerült eltalálnia mind a hat kihúzott számot. Emögött persze nem kell semmilyen különöleges körülményre, esetleg sorsoláis machinációra gyanakodni. Matematikailag ugyanis nagyon csekély az esélye a jackpot megnyerésének, egész pontosan 1:292,2 millióhoz - írja az AP News.
A mostani rekordösszegű nyeremény bizonyára sok játékost arra motivál, hogy próbára tegye szerencséjét. A Powerball egyébként is az egyik legelterjedtebb szerencsejáték az USA-ban, hiszen nem korlátozódik egyetlen állam területére, hanem összesen 45 szövetségi államban játsszák, valamint Puerto Ricón és a Virgin-szigeteken is. A szombati sorsolás kapcsán ugyanakkor érdemes megemlíteni:
a 1,5 milliárd dollárhoz akkor jut hozzá az esetleges nyertes, ha a nyeremény felvételére évenkénti folyósítást választ.
Ez esetben 29 évre elosztva kapja meg a teljes összeget. A tapasztalatok egyébként ennek ellenkezőjét mutatják, a legtöbb lottónyertes ugyanis az egyösszegű kifizetést választja. Így a szombati sorsoláson a nyertes - ha lesz ilyen - 745,9 millió dollárt vihet haza, ami még mindig tekintélyes összeg, ám csak a fele a teljes nyereménynek.