Egy vulkánnak köszönhető a kerékpár, szétfolyt tintának a légkondicionáló

TENERIFE, CANARY ISLANDS - APRIL 19, 2011: Image with blur motion of a young man on mountain bike, with Teide volcano as blurred background

Rendszeresen használt tárgyaink között léteznek olyanok is, amiket a tőlük független szükség hívott életre, hogy azután teljesen más irányt vegyen a hasznosításuk. Mi köze van az első biciklinek egy vulkánhoz? Hogyan lehetséges, hogy egy elfolyt tintának köszönhetjük a ma már szinte nélkülözhetetlen klímaberendezést? Mi köti össze a webkamerát, a lustaságot és egy kávéfőzőt? Mindezekre és más érdekességekre is választ adunk néhány hétköznapi eszköz, használati tárgy eredetéről szóló összeállításunkban.

A légkondicionáló eredetileg nyomdaipari berendezés volt

Hatékony munkavégzés az irodában a nyári hőguta idején, fedett tornateremben sportolni a legmelegebb évszakban, az éjszakák kellemes átalvása júliusban, csoki tárolása a polcon júniustól szeptemberig (anélkül, hogy elolvadna): mindez nem lenne lehetséges, ha nem tudnánk lehűteni a levegőt a fedett helyiségekben.

A klímaberendezés olyan mértékben alakította át a világunkat, hogy az emberek még a legforróbb nyári hónapokban is normális életet tudnak élni.

Ezért is annyira furcsa, hogy a legelső levegő hűtésére alkalmas eszköznek semmi köze nem volt az emberek életének megkönnyítéséhez. Habár mások is próbálkoztak a hűtőrendszerek létrehozásával, végül Willis Carrier mérnök lett a befutó, hírnevét pedig egy nyomdának köszönheti.

A 20. század fordulóján a szinte elviselhetetlen hőség és pára veszélybe sodorta a brooklyni Sackett-Wilhelms nyomda és könyvkiadó vállalat kiváló minőségű színes nyomtatásának hírnevét. Az egymást követő két nyáron át tartó extrém meleg jelentős károkat okozott a könyvnyomtatás folyamatában: a papírok felhólyagosodtak, a tinta pedig szétfolyt. A vállalat ekkor egy születőben lévő hűtőipari cégtől kért sürgős segítséget.

A feladatot az ekkoriban még csak 25 éves Carrier-re bízták, aki feltalált egy mechanikus páratartalom-szabályozót,

amely a levegőt egy szűrőn, majd hűtőközeget tartalmazó tekercseken keresztül vezette (ez ugyanaz az alapkonstrukció, mint amit ma a légkondicionálókban használnak). Gyakorlatilag tehát egy ipari ventilátor fújta a levegőt hideg vízzel töltött gőztekercsek fölé; a felesleges páratartalom ezután a tekercseken kondenzálódott, és hűtött levegőt termelt.

Nemsokára kiderült, hogy ezzel a szerkezettel Carrier nem csak a könyveket mentette meg, hanem a hőgutától is az embereket. 1915-ben pedig megalapította a Carrier Engineering Corporationt, amely ma is a hűtőberendezések egyik legnagyobb gyártója.1922-re Carrier megalkotta a biztonságosabb, kisebb, ámde nagyobb teljesítményű centrifugális hűtőkompresszort, a modern légkondicionálás előfutárát.

Azonban nem Carrier a hűtéstechnológia igazi atyja.

Jóval a születése előtt William Cullen, a Glasgow-i Egyetem professzora már 1748-ban vákuumban folyadékokat párologtatott el, és ezzel megteremtette a hűtési technológiát. Több mint 100 évvel ezután John Gorrie, egy floridai orvos egy kis gőzgépet használt a levegő hűtésére, hogy trópusi betegségekben szenvedő páciensei számára felgyorsíthassa a gyógyulást. Gorrie "jéggépnek" nevezte találmányát, de a szabadalmaztatására és népszerűsítésére tett erőfeszítései meghiúsultak. Az emberek ekkoriban ugyanis még egyetértettek abban, hogy az időjárást csak Isten befolyásolhatja.

Talán a levegő egyre elviselhetetlenebb felmelegedésének köszönhető, hogy Carrier eszköze végül világszerte elterjedt. 1929-től kezdve a „Carrier Weathermaker" otthoni légkondicionáló egység már a magánlakások számára is elérhetővé tette a hőszabályozást.

A mérnök találmánya a gyárakból hamarosan eljutott a mozikba, színházakba és az áruházakba is.

1945-ben a Life magazin egy négyoldalas anyagot közölt a légkondicionálásról "Air Conditioning/ After the War it will be Cheap Enough to Put in Private Homes" (Légkondicionálás: A háború után elég olcsó lesz ahhoz, hogy magánlakásokba is beépítsék) címmel. A technológiát úgy írták le, mint a háború előtti luxust, amelyet nagy mennyiségben gyártottak és mérsékelt áron értékesítettek a háború után a tömegek számára.

Nem is Panamából származik a panama kalap

Az ilyen típusú széles karimájú kalapokat eredetileg a toquilla növény (ez egy pálmaszerű növény) fonott leveleiből készítették, méghozzá Ecuadorban.

Egy mai modern panama kalap Forrás: Wikipedia

Ezek a 19. század közepétől mind népszerűbbé váló fejfedők világos színűek, könnyűek és légáteresztők, ideális védelmet nyújtanak a trópusi hőség ellen, és gyakran viselik a lenből vagy selyemből készült öltönyök kiegészítőjeként. A kalap iránt világszerte érdeklődni kezdtek, így Dél-Amerikából Észak-Amerikába és Európába is eljutott.

Nevét arról a kikötőről kapta, ahonnan világkörüli hódító útjára indult.

Akkor jött igazán divatba, amikor Roosevelt elnök a Panama-csatornánál tett látogatása során felvett egyet.

Az alkohol az alkimisták érdeme

Kr. e. 6000-ben már szőlőszemeket préseltek a kőkorszaki borászok a mai Törökország és Örményország területén, a sumérok és az egyiptomiak pedig iKr. e. 3500-ban már nagy mennyiségben főztek sört. Habár az alkímiának (amely főként az arany előállításának volt az áltudománya) Egyiptom volt a bölcsője, mégis iraki törzsek voltak a leghíresebb művelői. Nekik tulajdonítják az alkohol lepárlásának folyamatát.

Keletről jött a villa

A 8. századból származó perzsa villa Forrás: Wikipedia

Míg az ókori görögök nagy, kétágú eszközöket használtak a hús felszeleteléséhez és tálalásához, a hetedik század közel-keleti uralkodói voltak az elsők, akik villát emeltek az ajkukhoz.

A 11. század körül az első villa egy bizánci hercegnő kezében került egy velencei asztalra,

a helyi papok rémületére, akik azt állították, hogy Isten az evéshez az ujjakat találta fel. Több mint 500 évbe telt, mire az olaszok is átvették ezt az evőeszközt.

Cikkünk folytatása érdekében kérjük lapozzon!