Iszonyatosan drága, extrém katonai és megfizethető árú gyerektáborokat találtunk

nyári gyerektábor habparty
nyári gyerektábor habparty
Vágólapra másolva!
330 ezer forintba kerülhet a legdrágább, rekord népszerű a főzős kuktatábor, de találtunk katonai extrémtábort is Pilisben. Mutatjuk, mi, mennyibe kerülhet idén, ha táborozni küldené a gyerekét.
Vágólapra másolva!

Brutális drágulás jött

Nagyjából 10-12 százalékkal emelkedik a táborok ára, de ez nem tántorítja el a szülőket, mivel idén rekord számú résztvevővel indulhat el a táborozási szezon - mondta Tóth Béla, a Táborfigyelő tulajdonosa a mandiner.hu-nak. Szerinte idén 225 ezer gyerek fog eltölteni legalább egy hetet táborban. Elmondta azt is, hogy 2020 nyarán már lehetett táborokat szervezni, de mindenkinek nagyon új helyzet volt a járvány, és sokan nem merték táborokba küldeni a gyereküket. Ennek hatására a táborozási piac 70 százalékát érte veszteség 2020-ban.

Akik csak 5 százalékot emeltek

Ezzel szemben a People Team Alapítvány 2020-ban és 2021-ben is kitartott és a biztonsági előírásokat maximálisan betartva szervezte meg táborait. Sőt, Palotás Attila, táborvezető elmondta:

Ők 7–17 éveseknek szóló, bentlakásos vagy bejárós nyári élménytáborokat szerveznek a Neumann János Egyetem kecskeméti campusán. Az angoltábortól vagy a gamertábortól kezdve a pénzügyi táboron át a tudóstáborig mindenki megtalálja a kedvére való szekciót. Összesen 17 altáborból lehet választani. Különösen népszerű az új generációs informatikatábor, a programozás és kódolás, a robotikatábor, a dróntábor vagy – a nem mindennapi – 3D konstruktőrök tábora. Az örökmozgók jelentkezhetnek sportra vagy a tánctáborba. A kreatívabbak szavazhatnak a művészetekre, a fotóstáborra vagy a filmestáborra, a színészetre vagy az írótáborra, esetleg a játéktáborra, de ott van még a kézművestábor is. Sőt, a főzős kuktatábor

az első turnusra már be is telt náluk, annyira imádják a gyerekek.

A People Team nyári kuktatábora Forrás: People Team

Turnusaik idén:

  • július 24–30.
  • július 31. – augusztus 6.
  • vagy augusztus 7–13.

Árak:

  • Bentlakó: 7 nap, 6 éjszaka 82 000 Ft
  • Bejáró: 7 nap (reggeltől takarodóig, ágy és szoba nélkül) 41 000 Ft

A testvérrel vagy osztálytársakkal, illetve barátokkal érkező diákok kedvezményesen nyaralhatnak – ottalvós és bejárós változatban is; ez és egyéb akciók is befolyásolják a részvételi díjat. Jelentkezés és további információk a tábor honlapján láthatók. A táborlakók délutánonként választható programokon vesznek részt a változatos workshopoktól a bemutatókon és a strandoláson át az izgalmas versenyekig. A többi táborszekció foglalkozásaiba is bepillanthatnak. A tábori csapatok este össztábori játékokon, fergeteges vetélkedőkön és koncerteken bulizhatnak.

Ez nem szokványos tábor, inkább hétnapos nyári gyerekfesztivál – vasárnaptól szombatig.

Öt-hat táborozóra jut egy táboroztató; a kétágyas, komfortos, zuhanyzós szobák, a saját szekrények és a kényelem, illetve a napi háromszori étkezés és a korlátlan zöldség- és gyümölcsfogyasztás a tábori büfében alapvetés. Figyelnek az allergiásokra és az ételérzékenyekre. Három tábori orvos vigyáz az egészségükre.

A legdrágább táborért amerikai minőség jár

Egy, a sok izgalmas program közül az American Summer Camp Hungary táborban Forrás: American Summer Camp Hungary 2022

Az idei év eddigi legdrágább tábora az American Summer Camp Hungary 2022 szuperintenzív angol nyelvű nemzetközi tábor amerikai és nemzetközi counselorokkal. Itt a nyelvtanulás és beszédkészség fejlesztése mellett tanulnak lovagolni, amerikai focit játszani, strandröplabdázni, quadot vezetni és extrém vízi sportokat űznek a gyerekek. Este pillecukor-sütés a tábortűznél, karaoke, Just dance, laserfight és talent night. Póker tanulás minden este. Egy counselorra négy tanuló jut, szállás egy wellness kastélyban Budapest mellett. Free wifi & chill.

Turnusok:

  • 2022. július 3 - július 9. New York adventures week
  • 2022. július 10 - július 16. Karaoke & Just dance week
  • 2022. július 17 - július 23. Las Vegas Casino: gamblers' week
  • 2022. július 24 - július 30. Quad crazies' week

A tábor díja egy turnusra 330 ezer forint.

Strandröplabdázni is lehet az American Summer Camp Hungary táborban Forrás: American Summer Camp Hungary 2022

A tavalyi évvel egyezően Piliscsaba-Álomvölgyben, Budapesttől 24 kilométerre, hatalmas fenyőerdővel körülvett 1 hektáros parkban álló kastély lesz 2022. évi nyári nemzetközi táboruk helyszíne. Az elhelyezés négyágyas, légkondicionált szobákban történik, minden apartmanhoz saját fürdőszoba tartozik. Az angol nyelv tanulása és a magabiztos beszédkészség fejlesztése mellett fő céljuk az amerikai kultúra, sportok, szokások és ételek megismertetése és megszerettetése. Egy héten körülbelül 100 aktív angolóra lesz. Kitűnő lehetőség nyelvvizsga vagy a gimnázium megkezdése előtt az angol nyelvi tudás szintjének emelésére.

A nemzetközi tábor végén a gyerekek kézzelfogható nyelvi fejlődéssel örvendeztetik meg a szülőket.

Tanulnak lovagolni, amerikai focizni, játszani a homokos strandröplabda pályán, quadot vezetni, víz alatti kosárlabdát játszani a fűtött úszómedencében, vagy egyszerűen csak strandolni és élvezni a jacuzzit. Minden nap az amerikaiak jellegzetes ételeit főzi egy amerikai étterem a táborlakóknak. Napi ötszöri étkezés, benne a reggeli svédasztallal. A tábori regisztráció egyetlen előfeltétele a legalább alapszintű angol nyelvtudás, mivel a táborban kizárólag angolul beszélnek.

A tábor népszerű programja az amerikai futball is Forrás: American Summer Camp Hungary 2022

A legextrémebb tábor, ahol katonás kiképzést kapni

A legextrémebbnek mondható tábor egy pilisi dzsungel-körülmények között megszervezett katonai tábor. Itt a résztvevők megismerkedhetnek a katonák mindennapjaival, különböző terepadottságok mellett, számukra biztonságos civil környezetben, életkori sajátosságaiknak megfelelően. A táborban tanulnak tájékozódást, navigációt, rádió- és jelkommunikációt, harcászatot, álcázást, rejtőzködést, túlélési és táborozási praktikákat, lövészetet (légfegyver, airsoft),

sőt a megszerzett ismereteket a résztvevők egy egész napos "misszió" keretén belül hasznosítják, ami garantáltan reális és maradandó élményt biztosít.

Kifejezetten gyerekeknek ajánlott, teljes ellátással, 1 hetes vagy 1 hónapos turnusokkal is. Az egyhetes turnusok gyakorlatias képzés során engednek betekintést a katonai életbe, míg az 1 hónapos képzés során mind elméleti, mind gyakorlati képzésben vesznek részt, ahol elsajátíthatják a "katonai alaptan" elnevezésű tankönyvben összegyűjtött alapokat, melynek elvégzése után a visszatérő kadétok, mind rangban(tisztesi), mind beosztásban (rajparancsnoki) előrejutási lehetőséget kapnak.

Árak:

  • 1 hónap 120 000 Ft/fő/hó
  • 1 hét 35 000 Ft/fő/hét

1 hónapos turnusok
I. Turnus

  • 2022. Június 27. (Hétfő)
  • 2022. Július 22. (Péntek)
  • 72 fő

II. Turnus

  • 2022. Július 25. (Hétfő)
  • 2022. Augusztus 19. (Péntek)
  • 72 fő
A katonai táborban a gyerekek többek között tanulnak tájékozódást, navigációt, rádió- és jelkommunikációt, harcászatot, álcázást és rejtőzködést Forrás: Katonai tábor Pilis

A katonai táborban a résztvevőket megismertetik az alábbi kihalni látszó fogalmak tartalmával:

  • kitartás,
  • lelkierő,
  • önuralom,
  • bajtársiasság,
  • alázat,
  • tisztelet,
  • fegyelem.

Megerősítik, illetve megnövelik fizikai állókepességüket és önbizalmukat. Olyan közösségben nevelik őket, amelyben megtanítják nekik a csapatban történő gondolkodást és mozgást, egymás és a felnőttek iránti tiszteletet, valamint megismertetik a mára már nagy szónak tűnő "hazaszeretet" fogalmát. A táborban résztvevő, "bevonuló" gyerekek közel azonos korúak, ezt figyelembe véve korcsoportokra osztva szállásolják el őket, amely elosztás a táborozás teljes ideje és a kiképzés alatt fennmarad.

A résztvevő gyerekeket életkoruknak megfelelően terhelik fizikailag és szellemileg, illetve pszichikailag.

A gyerekeket életkori sajátosságaikat figyelembe véve terhelik a katonai táborban Forrás: Katonai tábor Pilis

A gyerekeket életkori sajátosságaikat figyelembe véve úgy terhelik, hogy a nap végén szabadidő biztosítása mellett játékra is jusson idejük és energiájuk. Az egységes és katonás megjelenés érdekében a tábor résztvevői terepszínű gyakorlóruházatot és a hozzá tartozó barett sapkát, illetve katonai bakancsot viselnek.

A táborban hivatásos, ma is szolgálatot teljesítő, valamint nyugalmazott és tartalékos állományú katonák, mint kiképzők részvételével az ébresztőtől az étkezéseken és kiképzésen át a takarodóig minden fegyelmezetten, iranyítottan, ellenőrzött körülmények között, vezényszóra történik.

A főváros közvetlen szomszédságában lévő Pilisen kialakított "katonai" bázison képzett oktatók, számos hatástalanított fegyver, katonai jármű áll az általános és középiskolás látogatók, osztályok, valamint felnőttek rendelkezésére, hogy honvédelmi képzési tematikájával közelebb hozza az ifjúsághoz a katonai hivatást, megkönnyítve ezzel a későbbi pályaválasztást.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!