Giulia Tofana valószínűleg 1620-ban született Palermóban, pályafutását a kor szépségiparában és a patikákban kezdte, de a szépségápolási szerekről hamar áttért a mérgekre, és hivatásos méregkeverő lett.
Ehhez bizonyára édesanyjától, Thofania d'Adamótól merített ihletet, akit 1635-ben végeztek ki Palermóban férje megmérgezése miatt.
Tofana-t korának egyik legszebb nőjeként tartották számon, így rengeteg udvarlója akadt. Ahhoz azonban, hogy történetét jobban megértsük, érdemes felelveníteni néhány mozzanatot korának társadalmáról, házasságkötési gyakorlatairól!
Az idejében, azaz a reneszánsz kori Itáliában a házasságok még a házasulók feje felett köttettek meg, a szülők jelölték ki lányuk leendő férjét. A döntés végrehajtása kötelező volt, a válás pedig szóba sem jöhetett.
A házasságot két, általában hasonló gazdasági, társadalmi és politikai helyzetű család szövetségének tekintették.
A frigy két család egyesítéséről szólt a sikeres politikai vagy pénzügyi előnyök érdekében.
A két fél közötti lehetséges szövetséget már sok évvel a tényleges esküvő előtt tető alá hozták, gyakran hivatásos közvetítő bevonásával. A menyasszonyok a legtöbb esetben jóval fiatalabbak voltak a kijelölt vőlegényeiknél.
A tizenkét-tizennégy éves lányokat gyakran a harmincas éveikben járó férfiakhoz adták feleségül, vagy még idősebbekhez,
ha a férj már korábban is nős volt. A lányok ilyen korai férjhezmenetele biztosította ugyanis a szüzességüket, ami létfontosságú volt a vérségi utódlás garantálásához.
A jelentős (akár egy teljes generációnyi) korkülönbség miatt azonban a házastársak nem tudtak egymással egyenrangú kapcsolatot kialakítani. A feleségeket - akiknek kötelességük volt a háztartás vezetése és utód világra hozása - ekkoriban büntetlenül bántalmazhatták férjeik, akik viszont kedvükre látogathattak kurtizánokat. Ebben a korszakban kevés választási lehetőség állt a nők előtt. A népszerű kifejezés a házasság vagy a fal volt, az utóbbi alatt pedig a zárdát értették. Itáliában sok kolostor volt, sok nő számára pedig a zárdai élet jobb választásnak tűnt, mint egy öreg és kellemetlen férjjel való hosszú évtizedekig tartó együttélés.
A házasságok egy jelentős része tehát a fentiek alapján valóságos rémálom volt, amiből az egyetlen menekülést a halál jelenthette.
Giulia Tofana mélyen együttérzett a házasságuk révén csapdába esett asszonyokkal, és eltökélte, hogy segíteni fog rajtuk. Tettét nemes célú küldetésként fogta fel, és meg volt győződve arról, hogy ezzel nők százainak boldogságához járulhat hozzá. Az ötletet édesanyjától, Thofania d'Adamótól vette, aki méreggel szabadult meg kegyetlen férjétől.
Tofanának már volt némi tapasztalata szépségápolási szerekkel, de mérge előállításához több gyógyszerésszel is beszélt, sokat tanult tőlük, és nagyon odafigyelt a gyógyszerkészítés minden titkára.
Így rövidesen előállt azzal a halálos keverékkel, amely aztán rengeteg nőnek hozta el a megváltást. A Tofana-víz néven elhíresült mérge valószínűleg nagyrészt arzént és ólmot tartalmazott (a pontos recept azonban nem maradt fenn). Ezzel egy könnyen álcázható, színtelen, szagtalan és íztelen keveréket kapott a vásárló.
A már kész mérget Tofana Szent Miklós (aki a katolikus és a görögkeleti egyház szentje, a tengerészek, kereskedők, az illatszerészek, a gyógyszerészek, a zálogházak, gyermekek, diákok és általában minden nehéz körülmények között élők védőszentje) arcképével díszített üvegcsékbe tette, és "Szent Miklós mannája" néven árusította. Ahogy hatása igazolódótt, az asszonynak egyre több vevője akadt.
A keveréket hamarosan számos üzletben a kozmetikumok között árusították.
Az Aqua Tofanát gyakran keverték parfümökbe, kozmetikumokba, és már használati utasítással együtt árulták női vásárlóiknak. A szerből már pár csepp is elég volt ahhoz, hogy a férfiak szervezetét legyengítse, és gyorsan a másvilágra juttassa őket. Mivel íztelen és szagtalan is volt, az asszonyok könnyedén bele csempészhették férjeik italába, ételébe.
Az Aqua Tofana első adagja megfázásos tüneteket okozott, a második gyomorgörcsöket, lázat és lesoványodást idézett elő. A beteg szervezete folyamatosan gyengült, a harmadik vagy a negyedik adag pedig már végzetesnek bizonyult. Többek között ezzel a méreggel tették el láb alól XIV. Kelemen pápát, és állítólag a híres zeneszerzőt, Wolfgang Amadeus Mozart-ot is (ezt ő maga vallotta halálos ágyán, de bizonyítani nem lehetett). A méreg által kiváltott tünetek nagyon hasonlítottak az ekkoriban már felismert betegségek többségéhez, ezért nem lehet biztosan tudni, hogy hány férfi esett áldozatául a halálos szernek.
Sokan hajlamosak párhuzamot vonni Tofana esete és a tiszazugi arzénes gyilkosságok között, hiszen számtalan hasonlóság fedezhető fel közöttük - az Origo cikkét a magyarországi gyilkosságsorozatról ide kattintva olvashatja el.
Habár a helyszín és a korszak távol áll egymástól, mindkét esetre igaz, hogy bevett szokás volt itt is, ott is a kényszerházasság, amelynek során az asszonyok szinte férjeik tulajdonai lettek. Emiatt megváltásként tekintettek bármilyen módszerre, amivel kiszabadulhattak sanyarú sorsukból.
A tiszazugi gyilkosságoknál azonban lényeges különbség volt az itáliai esetekhez képest, hogy a nők nem egyszerűen a kényszerházasságból akartak menekülni, hanem a számukra már terhessé vált férfiaktól, például az első világháború poklából megnyomorítva, munkaképtelenül hazatért férjüktől, esetleg szeretőjüktől.
De ismertté váltak olyan esetek is, amikor a gyilkosságot a legfőbb értéket képvisleő művelhető földdarab megszerzése motiválta.
Míg néhány száz évvel korábban Tofana üvegcsébe zárt arzénes folyadékot árult, a magyar bábák viszont légypapírból kiáztatott arzént. Tény, hogy Tiszazug környékén a férjek mellett gyerekeket, szülőket és szeretőket is megmérgeztek, a palermói esetnél viszont az asszonyok állítólag csak házastársaik ellen használták a gyilkosság e módszerét. A mérgezések száma azonban az itáliai esetnél jóval magasabb lehetett, hiszen Tofana állítólag majdnem 20 éven keresztül árulta sikeresen keverékét (1633 és 1651 között), és így akár a több ezret is elérhette áldozatainak a száma. A tiszazugi mérgezések is közel két évtizeden át zajlottak (1911-től 1929-ig) és 162 gyilkosságra derült fény, de a szám akár a több százat is elérhette. A tiszazugi esetről az Origo is részletesen írt, a szövevényes bűncselekmény-sorozat itt olvasható:
A fennmaradt legenda szerint Tofana sok-sok évvel később éppen egyik kuncsaftjának köszönhette bukását. A vevő ugyanis, habár felhasználta a mérget, de bűntudata támadt, megszólalt a lelkiismerete, és mindent bevallott a férjének, amikor az nekilátott mérgezett levese elfogyasztásának. A férfi azonnal a pápai hatósághoz fordult.
A mérgező asszony elárulta a méregkeverőt, de Tofanát valaki figyelmeztethette, így sikerülhetett neki egy templomba menekülnie, ahol menedéket kért és kapott.
Rómában azonban elterjedt az a pletyka, hogy megmérgezte az ivóvizet, ezért az emberek megrohamozták a templomot, és a nőt átadták a hatóságnak. Egy másik verzió szerint egyre több embernek tűnt fel, hogy rövid idő alatt jelentősen nőtt a fiatal özvegyasszonyok száma, akik a gyónásuk során bevallották a mérgezéseket a papoknak.
A méregkeverő kínvallatása során végül 600 férfi mérgezését ismerte el, a szám azonban jóval magasabb is lehet, hiszen nem mindenki vallotta be a gyilkosságot, a mérget pedig még sokáig értékesítették Itália déli részében.
Az ítélet értelmében 1659. júliusban Giulia Tofanát lányával, Girolama Sperával és három alkalmazottjával együtt kivégezték a Campo de' Fiorin. A méregkeverő több kliensét szintén kivégezték, vagy hosszas börtönbüntetésre ítélték.
Forrás: elle.hu; twice.hu; Arcanum, charlottebetts, goldbio
(A címlapi kép illusztráció!)