Spanyolország
21:002024. július 09.
Franciaország
Hollandia
21:002024. július 10.
Anglia

Látványos felvételek egy 800 éves hazai apátság felújításáról - képek

Bélapátfalvai Ciszterci Apátság
Bélapátfalvai Ciszterci Apátság
Vágólapra másolva!
A Bélapátfalvai Ciszterci Apátság Templomának felújítására vonatkozó kivitelezési szerződést tavaly tavasszal írták alá. A közel 800 éves épület rekonstrukciós munkálatai tehát már egy éve zajlanak, írja a Magyar Építők. 
Vágólapra másolva!

A több mint 2 milliárd forint értékű munka során

megújul a templom és annak külső környezete, bővítik múzeumot és látogatóközpontot, elvégzik a gépészeti-, erős- és gyengeáramú, valamint a külső közmű és belsőépítészeti munkákat.

A sekrestye teljes fedélszerkezetét elemeire bontják, azokat megszámozzák, majd a kijelölt elemek cseréjével eredeti szerkezeti logikával, az eredetivel megegyező fafajtával és keresztmetszetben építik vissza.

A teljes épület ácsszerkezete megerősítésre kerül: a régi, megrongálódott szerkezetek cserélődnek, új palafedést kap az épület, a bádogos szerkezeteket is kicserélik.

A kőrestaurátori munkák folyamatban vannak. A templom belső oldalán a kereszthajók és a főoltár elkészült. A külső déli oldalon a mellékhajó feletti falszakasz és a mérműves ablakok is készen vannak. Elbontották a Szent Imre és Szent Anna oltárt, a sekrestyebútorokat, a gyóntató fülkéket, melyeket elszállítottak a restaurátor műhelybe.

A Magyar Építők fotóinak felhasználásával képes összeállítást készítettünk az apátság felújításáról:

Bélapátfalvai Ciszterci Apátság
Bélapátfalvai Ciszterci Apátság
Bélapátfalvai Ciszterci Apátság
Bélapátfalvai Ciszterci Apátság
Bélapátfalvai Ciszterci Apátság
Bélapátfalvai Ciszterci Apátság
Bélapátfalvai Ciszterci Apátság
Bélapátfalvai Ciszterci Apátság
Bélapátfalvai Ciszterci Apátság
Bélapátfalvai Ciszterci Apátság
Bélapátfalvai Ciszterci Apátság
Bélapátfalvai Ciszterci Apátság
Bélapátfalvai Ciszterci Apátság
Bélapátfalvai Ciszterci Apátság
Bélapátfalvai Ciszterci Apátság
Bélapátfalvai Ciszterci Apátság
Bélapátfalvai Ciszterci Apátság
Bélapátfalvai Ciszterci Apátság
Bélapátfalvai Ciszterci Apátság
Bélapátfalvai Ciszterci Apátság
Bélapátfalvai Ciszterci Apátság
Bélapátfalvai Ciszterci Apátság
Bélapátfalvai Ciszterci Apátság
Bélapátfalvai Ciszterci Apátság
Bélapátfalvai Ciszterci Apátság
Bélapátfalvai Ciszterci Apátság
Bélapátfalvai Ciszterci Apátság

A következő hónapok feladatai pedig a következők lesznek:

  • a templombelső burkolási munkáinak megkezdése;
  • a fal melletti szellőző árok kialakítása;
  • a padlóburkolat elkészítése (a régi kövek felszedésével és lerakásával);
  • a villamoshálózat kiépítése a templomban;
  • a hangosításhoz szükséges gyengeáramú hálózat kiépítése;
  • a közmű hálózat kiépítésének befejezése, melynek során egy 100 köbméteres tűzivíztartályt helyeznek el a terepszint alatt;
  • a tűzivíz vételezési lehetőség kiépítése;
  • a templom, a múzeum és a látogatóközpont faszerkezetű nyílászáróinak elhelyezése.

A projekt következő jelentős mérföldköve a múzeum és a látogatóközpont elkészülése lesz. Az épületek már szerkezetkészek, a tető kialakítása megtörtént, jelenleg a külső belső szigetelés és vakolási és burkolási folyamatokat és a közműépítést végzik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről