Egy héttel az átadása után 12 embert tapostak halálra a világ leghíresebb hídján

fotó, felhő, New York, Brooklyn, híd, hudson
Ebből a képből is ki lehet hozni kicsit többet egy készerkesztő programmal.
Vágólapra másolva!
Száznegyven éve, 1883. május 24-én adták át a világ első acélkábeles függőhídját, a New York jelképévé vált Brooklyn hidat.
Vágólapra másolva!

Megátkozták a tervezőket?

Az East River felett átívelő, Manhattant Brooklynnal összekötő hidat a Németországból bevándorolt építőmérnök, John Augustus Roebling tervezte, akinek családja számára a híd megépülte egyszerre jelentett tragédiát és diadalt. Roebling már készen volt a munkával, amikor 1869. július 6-án a kikötőben végzett mérések közben vasoszlopok összezúzták a lábfejét. A sérült lábujjakat amputálták, de a seb elfertőződött és a mérnök három hét múlva tetanuszban meghalt. Helyére 32 éves fia, Washington Roebling lépett, aki építészeti és hídépítés-technikai fejlesztésekkel egészítette ki az eredeti terveket. Az ifjabb Roebling a következő évben a munkálatok irányítása közben keszonbetegséget kapott és részlegesen lebénult. Az építkezés vezetését ezután felesége, a mérnöki tudományt és a hídépítést kitanuló Emily Warren Roebling vette át, aki 11 éven át közvetített sikeresen férje és a helyszínen dolgozó mérnökök között.

A Brooklyn híd napjainkban Forrás: Wikipedia

A világon elsőként alkalmazott technológiák

A híd építése 1870. január 3-án vette kezdetét. A hídpillérek betonozásakor a világon elsőként használtak túlnyomásos süllyesztőszekrényeket.

A 3.000 tonnás pneumatikus keszonokat 24 méter mélyen ágyazták be a manhattani, 13,5 méter mélyen a brooklyni oldalon.

A folyómeder aljára engedett keszonból nagy nyomású levegővel szorították ki a vizet, így az alapokat vízmentes területen ásták ki és betonozták le, a két hídpillér alapja 1872-re készült el. Akkoriban még nem végeztek aerodinamikai és szélcsatorna-vizsgálatokat, de az idősebb Roebling a biztonság kedvéért az általa szükségesnek tartottnál hatszor erősebbre méretezte a hídszerkezetet. A híd végül csak négyszer lett erősebb a tervezettnél, mert - a gyártó hibájából - a megrendeltnél gyengébb minőségű kábeleket építettek be. Roebling a hiányt utólag 250 átlósan húzott kábellel pótolta, amikről később kiderült, hogy statikailag szükségtelenek, de mivel még jobban kiemelik a híd szépségét, megtartották őket.

Hatalmas ünnepséggel köszöntötték a híd elkészültét

A világ első acélkábeles, és akkor leghosszabb függőhídját több mint 13 évi munka után, 1883. május 24-én adták át. Az ünnepélyes avatáson ágyúk díszlövése közepette Chester A. Arthur amerikai elnök és a New York-i polgármester társaságában Emily Warren Roebling kelt át elsőként egy lóvontatta kocsiban; a vendégeket a túlparton az akkor még önálló Brooklyn polgármestere köszöntötte. Az első napon összesen 1.800 jármű és több mint 150 ezer gyalogos kelt át a két város között egyedüli szárazföldi összeköttetést biztosító hídon. Az ágyához kötött Roebling főmérnök a nagy napon fogadást adott otthonában, ahol felkereste és kezet rázott vele maga az elnök is.

Nézze meg az archív felvételeket a hídról az alábbi galériában! Kattintson a képre!

Brooklyn híd, 140,  Opening Celebration Of The Brooklyn Bridge T902759 vessels nightscape pyrotechnics fireworks trade commerce steamship sailboat boat sailing ship channel
Brooklyn híd, 140,  Brooklyn Bridge format 5/4;T/USA/NEW/YORK/BROOKLYN BRIDGE train format landscape railway bridge railway lamppost Transport Infra
Brooklyn híd, 140,  reflection bridge landmark Brooklyn Bridge outdoors day medium group of people full length suspension bridge wet
Brooklyn híd, 140, Brooklyn Bridge, New York, USA, early 20th century.Artist: Underwood & Underwood transport transportation city cityscape location century Brooklyn Bridge
Brooklyn híd, 140, Brooklyn from one of the towers of the Suspension Bridge, New York, USA.Artist: Kilburn Brothers city water building buildings architecture cable New York New
Brooklyn híd, 140,  Bridge Climb format portrait;road bridge;male;walking;danger;Roles & Occupations;North America;T 61891
Brooklyn híd, 140,  The Brooklyn Bridge in New York. Hand-colored lantern slide. Around 1910 America Bridges Brooklyn
Brooklyn híd, 140, Panorama of New York, USA, 1892.Artist: Berteault 19th century America American Collector5 TGN The Print Collector USA United States United States of America arial view black &
Brooklyn híd, 140, World War Two: War at Sea 1943 asdip huty28524
Brooklyn híd, 140, Brooklyn Bridge, New York, USA.Artist: Underwood & Underwood transport transportation water building buildings
Brooklyn híd, 140, Brooklyn Bridge, Brooklyn Bridge black & Transport;Road Transport;North America;3L 7197-8;KEY GEO/NEW YORK/BROOKLYN BRIDGE black & white format portrait vessel ship vehicle car saloon
Brooklyn híd, 140, Brooklyn Bridge black & white
usa,Brooklyn,híd
New York, Brooklyn híd, World Trade Center, Ground Zero
kutyák, new york

Pánikba a hídon

Az avatás után hat nappal az áthaladó gyalogosok között rémhírként terjedt el, hogy a híd leszakad, a kitört pánikban 12 embert tapostak halálra. Az egyszerre csodált és félt híd iránti bizalmat a mutatványos és cirkuszigazgató P. T. Barnum állította helyre, amikor egy évvel később, 1884. május 17-én a héttonnás sztárelefánt, Jumbo vezette 21 tagú elefántcsapatával átparádézott rajta.

A Brooklyn-híd számokban

A híd felépítése 15,5 millió (akkori) dollárba került, ez ma az inflációs ráta alapján nagyjából 465 millió dollár lenne. Az építkezés 27 emberéletet követelt. A híd teljes hossza 1825, a pillérek közötti legnagyobb fesztávolsága 486,3, szélessége 26, magassága 84,3 méter. A hídpillérek mészkőből, gránitból és jó minőségű, természetes rosendale-i cementből készültek, neogótikus íveik a tervező németországi szülővárosa, Mühlhausen Divi Blasii templomának gótikus architektúráját idézik. Építésekor New York és Brooklyn hídként is emlegették, 1915-ben kapta hivatalosan a Brooklyn híd nevet.

A híd napjainkban

Jelenleg hat sávon személyautók, a középső megemelt útvonalon gyalogosok és kerékpárosok közlekedhetnek rajta, 1944-ig magasvasúti, 1950-ig villamossal való átkelést is biztosított.

A mintegy száz filmben, musicalben, színdarabban szereplő hídmatuzsálemet gyengének minősítette a 2007-es minneapolisi autópályahíd-omlás után elrendelt általános állapotfelmérés.

A műemlékhíd felújítását 2010-ben kezdték el, az 508 millió dollárra becsült rekonstrukció 2016-ban 811 millió dolláros költséggel fejeződött be. 2021-ben a városvezetés az új közlekedési igényeknek eleget téve két irányú, védett kerékpárutat alakított ki a Manhattan felé vezető oldal bal szélső járműsávjának helyén.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!