György László: Év végére elérhető az egyszámjegyű infláció

GYÖRGY László
Budapest, 2020. szeptember 10. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára sajtótájékoztatót tart az Irinyi Terv iparstratégiai támogatásai program 2020. évi eredményeiről a minisztériumban 2020 szeptember 10-én. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
A statisztikai adatok is azt mutatják, hogy elérhető év végére az egyszámjegyű infláció - mondta György László kormánybiztos szerdán az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

A Makronóm Intézet gazdasági előrejelzése alapján a kormánybiztos kiemelte: a kormány inflációcsökkentő intézkedéseinek hatására negyedév alatt 5-13 százalékkal csökkent az alapélelmiszerek ára.

Az intézet elemzése szerint Magyarország idén elkerülheti a recessziót, jövőre pedig visszatérhet a növekedési pályára a gazdaság.

Ennek kapcsán György László hangsúlyozta: a kormány a vállalkozókkal együtt azon dolgozik, hogy a magyar gazdaság idén megismételje tavalyi teljesítményét. Jelezte, hogy vannak olyan szektorok, amelyek jól teljesítenek és húzzák a gazdaságot, mint például a járműgyártás, ugyanakkor az élelmiszeripar termékei iránt visszaesett a kereslet.

György László kormánybiztos szerint év végére egyszámjegyűvé mérséklődik az infláció Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A kormánybiztos hozzátette, a feladat nem egyszerű, az elemzők többsége is úgy látja, hogy Európa a szankciók elhibázott részével "kiárazza magát" a világpiacokról és saját piacairól is. Példaként említette egyebek mellett, hogy 2021-ben Európa összesen 700 milliárd eurót költött energiára - földgázra, kőolajra és szénre -, 2022-ben pedig már 1.800 milliárd eurót.

György László arra is kitért, hogy

a foglalkoztatottság rekordszinten van Magyarországon, több mint 4,7 millióan dolgoznak, ami a koronavírus-válság előtti szintet is meghaladja, a 2010-es adatnál pedig 900 ezerrel több.

Az előrejelzés szerint a munkanélküliségi ráta 4 százalék alatt marad, aki szeretne dolgozni, az talál munkát - tette hozzá.

A bérek alakulásáról a kormánybiztos elmondta: a tavalyi harmadik negyedév végéig az OECD-országok közül egyedül Magyarországon volt reálbér-növekedés, ezután viszont csökkentek a hazai reálbérek.

- fogalmazott.

A várakozások szerint január 1-jétől a magyar dolgozók az előző 12 évhez hasonlóan ismét azt tapasztalhatják majd, hogy folyamatosan többet ér a pénzük - hangsúlyozta.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!