Ezen a héten szóljon minden a designról: elkezdődött a 360 Design Budapest

Vágólapra másolva!
A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) negyedik alkalommal rendezi meg a 360 Design Budapest, regionális design kiállítást, október 17. és 22. között. A korábbi években is nagy népszerűségnek örvendő eseménynek idén, az Adria-palota ad otthont, ahol összesen több mint 60 ismert és feltörekvő hazai, valamint regionális designer több mint 200 alkotásával találkozhat a közönség. A kiállításon a múlt, jelen és jövő találkozását kísérhetjük végig különböző művészeti megközelítésekben, továbbá exkluzív tárlatvezetések és side eventek gazdagítják a programok sorát.
Vágólapra másolva!

A Red-dot díjas 360 Design Budapest célja a hazai és regionális alkotók ismertségének növelése, a designmárkák nemzetközi piacra lépésének elősegítése, valamint az új, innovatív, fenntartható irányok bemutatása a szakmai közösség és a széles nyilvánosság számára.

Forrás: INFO@HORVATHADAM.COM/Adam_Horvath

A 2023-as év fontos újítása, hogy a formatervezők és iparművészek mellett képzőművészek is bemutatkoznak, új helyszínen, az Adria-palotában kialakított, különleges installációs térben. A kiállítás kurátora, Bonta Gáspár látványos koncepcióval készült a rendezvényre: Magyarország és a régió gazdag designtörténeti és iparművészeti örökségét ötvözve a kortárs alkotásokkal, egy valódi múlt-jelen-jövő tengelyt létrehozva.

Forrás: INFO@HORVATHADAM.COM/Adam_Horvath

Több mint 60 alkotó, köztük 15 pályakezdő, több mint 200 alkotása lesz látható.

A régió több országából, összesen 13 formatervező és művész munkái - többek között cseh, osztrák, lengyel, ukrán, horvát - is megjelennek a kiállítótérben.

Az Iparművészeti Múzeummal megvalósuló együttműködés keretében Horváth Judit, muzeológus, kurátor és Bonta Gáspár által kiválasztott műtárgyak erősítik tovább a kiállítás kulturális hagyományokra és a változásra építő koncepcióját.

Forrás: INFO@HORVATHADAM.COM/Adam_Horvath

"A Magyar Divat & Design Ügynökség célkitűzése, hogy Magyarország a régiós szinten meghatározó pozíciót töltsön be a divat és design szektorokban. Ennek jegyében 2020 óta valósítja meg a nemzetközi szinten is elismert 360 Design Budapest kiállítást, amely az országimázs és a turisztikai vonzerő növeléséhez is hozzájárul. A regionális design kiállítás kulturális, turisztikai, oktatási intézmények, építőipari és design vállalkozások bevonásával egy élményalapú, a CEE országokban egyedülálló design programsorozattá fejlődött az évek során.

így a fővárost is népszerűsíthetik." – mondta Jakab Zsófia, a Magyar Divat & Design Ügynökség vezérigazgatója.

Forrás: INFO@HORVATHADAM.COM/Adam_Horvath

A 360 Design Budapest kiemelt vendége a nemzetközi design egyik legelismertebb ikonja, Rossana Orlandi. A rendezvény csütörtöki napján mutatják be fejlesztési terveiket a design LAB curated by Rossana Orlandi 2023-as szezonjának gyártó és tervező párosai, majd a világhírű kurátor a design iránt érdeklődő fiatalokat közvetlen beszélgetésre is várja, hogy megossza velük tapasztalatait és inspirációit. Pénteken a 6AM: Glassworks olasz designmárka kreatív alapító duója, Edoardo Pandolfo és Francesco Palù panelbeszélgetés keretében a kézművesség és a design modern megközelítésének izgalmas fúzióját tárják fel.

"Az idei tematika a változás és az arra való nyitottság lehetőségeit járja körbe, a múlt és jelen találkozására, valamint a magyar kulturális örökség megőrzésére, megújítására épül. A 360 Design Budapesten kiállító tervezők a művészetek eszközeivel keresik a válaszokat a 21. század kihívásaira, mint a fenntarthatóság vagy az anyaginnovációk.

Első alkalommal jelennek meg a hazai gyártók a kiállítótérben, amely célunk a további kapcsolatépítés ösztönzése. Bízunk benne, hogy a szakmai és régiós kooperációkkal egy jelentős mérföldkőhöz ér a programsorozat és megerősítheti pozícióját a régióban." – emelte ki Forintos-Szűcs Anita, a Magyar Divat & Design Ügynökség általános vezérigazgató-helyettese.

Forrás: INFO@HORVATHADAM.COM/Adam_Horvath

A kiállításon exkluzív tárlatvezetést tart Bonta Gáspár, a 360 Design Budapest kurátora, Varga Priszcilla, stylist és art director, Winkler Nóra kulturális szakember, Horváth Judit, muzeológus, kurátor, az Iparművészeti Múzeum Kortárs Design Főosztályának vezetője, Kelen Anna, a Virág Judit Galéria vezető művészettörténésze, valamint Vitáris Iván, az Ivan & The Parazol zenekar énekes-frontembere. A Meet the Designers és a Meet the Manufacturers programokhoz csatlakozóknak közvetlenül is lesz lehetőségük megismerni a tervezőket és a hazai gyártók képviselőit.

Különböző side eventek is várják az érdeklődőket a főváros több pontján, a Code Showroom bemutatóterében a olasz designmárka, a 6AM:Glassworks pop-up kiállítással készül. A programok sorát tovább erősíti a Független Iparművészeti Kortárs Szalon (FIKSZ) által rendezett designvásár, ahol több mint 40 élvonalbeli hazai iparművész alkotása található meg a kínálatban. A Virág Judit Galéria igazi különlegességnek számító, Zsolnay tárlatára is érdemes lesz ellátogatni. Az Art Market Budapest együttműködésével megvalósuló Inside Art / Building on Art Hungary szakmai napon pedig a közterületeken megjelenő művészet kérdéseit és jövőjét járják körbe a szakemberek. A partnerség egyik látványosabb eleme a fővárosban közlekedő designvillamos, amellyel az érdeklődők a kettes villamos vonalán utazhatnak, az Art Market Budapest és a 360 Design Budapest helyszínei között.

Forrás: INFO@HORVATHADAM.COM/Adam_Horvath

A 360 Design Budapest kiállítást az elmúlt évek során már számos nemzetközi designversenyen díjazta a szakmai kösösség: Red-dot díj mellett az A' Design Award & Competitionben két kategóriájában is a dobogóra került, a 11. Global Eventex Awards díjátadón Virtual Expo kategóriában arany, míg Art Event kategóriában bronz is elismerésben részesült közel 600 pályamű közül.

A rendezvénysorozat együttműködő partnere az Art Market Budapest, az Iparművészeti Múzeum, a Czechdesign, a Code Showroom, JAB Anstoetz Group, a Max City, a Virág Judit Galéria, a FIKSZ és a Roadster magazin.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!