Új sportcsarnokot adtak át egy vidéki városban

Ünnepélyesen átadták a Birkózó- és Súlyemelőcentrumot Kazincbarcikán, Birkózó- és Súlyemelőcentrum, Kazincbarcika, 2024
Vágólapra másolva!
Ötéves projekt keretében birkózóteremmel és súlyemelő edzőteremmel új sportcentrum épült Kazincbarcikán.
Vágólapra másolva!

Felavatták Kazincbarcika új Birkózó- és Súlyemelőcentrumát.

A létesítmény önkormányzati és hazai forrásból, valamint a Magyar Birkózó Szövetség támogatásából valósult meg, mintegy 400 millió forintból zöldmezős beruházásban.

A Kazinczy Tornacsarnok új szárnya egy birkózóterem mellett a súlyemelők számára kialakított edzőteremmel épült meg: a helyi sportegyesület birkózó- és súlyemelő-szakosztálynak biztosítja a sportolás lehetőségét - hivatkozik a KolorLine hírére a Magyar Építők. Ugyanakkor nem csak a helyi sportot szolgálja majd, hanem nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas.

image

A zöldmezős beruházást az indokolta, hogy a város korábbi csarnoka nagyon rossz állapotba került. Igyekeztek javításokat végezni a régi épületben, de komplexebb, végleges megoldást kellett találni ahhoz, hogy méltó körülményeket biztosíthassanak a szakosztályok számára.

A város elképzeléseit mind a szakszövetségek, mind az országos szövetségek partnerként, források biztosításával támogatták, miután látták az ottani egyesületek sikereit.

Hasonló beruházásokról már többször is beszámolt az Origo, köztük a Körmenden épülő új sportcsarnokról, valamint a székesfehérvári Alba Arénáról.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!