Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre
![Uber, sofőr, Ubersofőr, közlekedés, utazás,](https://cdn.origo.hu/2024/03/HumyQTTJ88udehce91z3pKOcoYbEB8P83JAmBbZ5vuk/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjZmJiM2NmZTAyMzRkMTg4NzA4NDljMDBkOWE5NzA1.webp)
Az ügyben továbbra is folyik a nyomozás
Fotó: Shutterstock
A lap közölte, nyolc év kihagyás után, várhatóan a nyár elején már igénybe lehet venni majd a szolgáltatást. A cég közleménye szerint napok kérdése és a sofőrök toborzása is megkezdődhet.
A kora nyári indulást céloztunk meg. Az engedély birtokában elsődleges feladatunk, hogy segítsük a sofőröket a platformhoz való csatlakozásban
– mondta Kardos Esztert, az Uber magyarországi vezetője. Ígérete szerint a következő napokban a cég egy minden részletre kiterjedő, átfogó információs csomagot tesz majd közzé az érdeklődő sofőrök számára a megfelelő csatornákon.
Azt megígérhetem, hogy az ajánlatunk versenyképes lesz
– tette hozzá Kardos Eszter.