Csillagászati összegekből készülnek a drága sorozatok

Vágólapra másolva!
A streamingkorszaknak köszönhetően ma már a sorozatgyártás presztízskérdés lett a szolgáltatók számára, ezért nem meglepő, hogy néhány szériát játékfilmeket megszégyenítő költségvetésből forgatnak. Szinte hetente jelennek meg új, nagy költségvetésű, drága sorozatok az olyan médiacégeknél, mint a Netflix és az HBO, mint ahogyan a Disney, az Amazon és az Apple is folyamatosan gyártatja az újabb produkciókat. Bemutatjuk minden idők tíz legnagyobb költségvetésű sorozatát.
Vágólapra másolva!

A műsorszórási technológia fejlődésével és a mostani, streamingszolgáltatásokkal teli világunkban a televíziózás aranykorát éljük. Az egykor nagyrészt 20 perces helyzetkomikumokat és egy helyszínes kis költségvetésű stúdióprodukciókat felvonultató iparág folyamatos fejlődésen ment keresztül, és jó ideje már magas színvonalú produkciókkal rukkol elő, és a drága sorozatok költségvetése egyre inkább megközelíti a filmekét. Ez pedig a televíziót a mozi igazi riválisává teszi. 

A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi, drága sorozatok
A drága sorozatok költségvetése egyre inkább megközelíti a filmekét
Fotó: IMDb 

Kis képernyő, nagy költségvetés: drága sorozatok napjainkban

A megnövekedett gyártási költségek, a figyelemre méltó filmrendezők és színészek megjelenése, valamint a jól ismert filmes franchise-ok televíziós adaptációi egy olyan korszakot jelölnek, amikor a minőségi televíziós produkciók immár utolérik a filmeket. Nem csoda hát, ha egyre több pénzt fektetnek televíziós szériák készítésébe, amelyek közül a legdrágább sorozatok ​​epizódonként akár több mint 10 millió dollárba is kerülhetnek. 

Elég a Gyűrűk Ura vagy éppen A Mandalóri című Star Wars-franchise-t említeni az elmúlt időszak húzónevei közül - az utóbbi költségvetése például eléri az epizódonkénti 15 millió dollárt. Ugyancsak kimagasló büdzsével készült a közelmúltban az Apple-sorozat, a See, amely részenként szintén hasonló összegbe került. 

Ezek a legdrágább szériák

A televíziózás tehát az elmúlt időszakban határozottan kilépett a mozi árnyékából, a top sorozatok olyan pénzügyi háttérrel készülnek, amit még a legnagyobb költségvetésű hollywoodi produkciók pruducerei is megirigyelhetnének. A múltbéli korlátoktól messze eltávolodva, napjaink tévés csúcsprodukciói a csillagászati gyártási költségvetéseknek köszönhetően hatalmas díszleteket, hiteles történelmi részleteket és élvonalbeli vizuális effektusokat vonultatnak fel. 

Az A-listás sztárok a filmiparban megszokott fizetésekre tartanak igényt, ami eleve jócskán megemeli a kiadásokat. Az olyan előre nem látható események, mint a költséges helyszíni forgatás, az akciódús jelenetek vagy az esetleges újraforgatások, további váratlan anyagi terheket rónak a készítőkre.

Sárkányok háza
A Sárkányok háza minden idők ötödik legdrágább sorozata
Fotó: HBO

A hatalmas gyártási költségvetés persze önmagában nem garantálja a remekművet. Ezek a pazar produkciók a leginkább egy nagy tétekkel játszott szerencsejátékhoz hasonlíthatók, amelyeknél a különleges vizuális élmény mellett a nyeremény, illetve a nyereség is elvárás. A streamingkorszakban a siker a megfelelő promóción, az előfizetői hűségen és a kritikusok általi elismerésen múlik – ezek a tényezők alapozzák meg a filmsorozat kulturális hatását és biztosítják az örökségét.

Ezek után lássuk, hogy a The Richest összefoglalója szerint - epizódonként - melyik volt az eddigi tíz legdrágább sorozat:

  1. A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi - 58 millió dollár 
  2. Citadel - 50 millió dollár
  3. Stranger Things - 30 millió dollár
  4. Wanda Vízió - 25 millió dollár
  5. Sárkányok háza - 20 millió dollár
  6. The Pacific - A hős alakulat - 20 millió dollár
  7. One Piece  - 17 millió dollár
  8. A Mandalóri - 15 millió dollár
  9. See - 15 millió dollár
  10. Trónok harca - 15 millió dollár

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!