Pénzhamisítás: mindent ellepnek a hamis bankjegyek

Vágólapra másolva!
Noha a fizetési tranzakciók világszerte egyre inkább elektronikussá válnak, a bankjegyhamisítás napjainkban is gyakori, ami azt mutatja, hogy a világ számos országában továbbra is a készpénz az uralkodó. A pénzhamisítás számos nemzeti valutát érint - bemutatjuk, hogy melyek a világon a legtöbbet hamisított bankjegyek.
Vágólapra másolva!

A hamisított bankjegyekkel tömött bőröndök nem csak az akciófilmek rekvizítumai, mert napjainkban még mindig elterjedt a pénzhamisítás. A jegybankok és a kormányok szerte a világon igyekeznek megakadályozni, hogy a csalók hamis készpénzt hozzanak forgalomba, van ahol több, máshol kevesebb sikerrel. 

pénzhamisítás
Hatalmas károkat okoz a pénzhamisítás
Fotó: AFP

Még mindig gyakori a pénzhamisítás 

Németországban például tavaly jelentősen megugrott a hamis euróbankjegyek száma: az ország központi bankja, a Bundesbank jelentése szerint 2023-ban mintegy 56.600 hamis bankjegyet vontak ki a forgalomból, ami közel 5,1 millió eurónak felel meg. 

Ez 28 százalékkal több hamis bankót jelent, ami elképesztő, 90 százalékos növekedés az előző évhez képest. 

A Bundesbank számításai szerint 2023-ban Németországban 10 ezer lakosra átlagosan hét hamis bankjegy jutott. A legnagyobb mennyiségben a 200 és 500 eurósokat hamisították. Az euróövezet szabad valutaáramlása miatt már egész Európában feltűnhettek a hamis bankjegyek.

Ezeket a bankjegyeket hamisítják a leggyakrabban 

Világszerte jellemzően – a kémiából a koncentráció mérésére kölcsönzött mérőszámot –  a ppm-et használják a hamis pénzek megfigyelésére (a ppm az angol "parts per million" kifejezés rövidítéséből származik). Más szóval egymillió valódi bankjegyre vetítve mérik a forgalomban lévő hamis bankók számát, és a legtöbb ország célja, hogy ez a mutató a nemzeti valutájukat tekintve 15 ppm alatt maradjon.

Ezek után nézzük meg, hogy ennek alapján melyek a világ legtöbbet hamisított valutái (a legalacsonyabb ppm-től a legmagasabbig haladva):

  • maláj ringgit - 0,3 ppm
  • új-zélandi dollár - 0,8 ppm
  • dél-afrikai rand - 3 ppm
  • kanadai dollár - 7 ppm
  • fülöp-szigeteki peso - 7,9 ppm
  • ausztrál dollár - 9 ppm
  • euró - 13 ppm 
  • angol font - 42 ppm 
  • amerikai dollár - 100 ppm 
dollár
Világszerte a legnagyobb mennyiségben hamisított pénznem az amerikai dollár 
Fotó: AFP/Getty Images/Mark Wilson 

A bankjegyhamisítás toplistáját az amerikai dollár vezeti

Az amerikai dollár talán a legelismertebb valuta a világon, szinte mindenhol elfogadják, és az egyik legmegbízhatóbb, legstabilabb pénznemnek tekintik. 

Az Egyesült Államok titkosszolgálatának jelentése szerint tavaly közel 22 millió dollárnyi hamis készpénzt foglaltak le.

A dollárbankjegyeknek több mint a fele az Egyesült Államokon kívül van forgalomban. A világ számos pontján ez a preferált fizetési mód azok számára, akik nem tudnak vagy nem akarnak elektronikus fizetési rendszereket használni. Ebből fakadóan a hamis bankjegyek megjelenése hatalmas károkat okozhat a helyi gazdaságokban. 

Miközben a dollár a világ leggyakrabban hamisított fizetőeszköze, az amerikai kormány jó ideje titokban tartja a potenciálisan forgalomban lévő hamis készpénz mennyiségét. Legutóbbi nyilvános jelentése 2006-ból származik, amely szerint minden 10.000 amerikai bankjegyből egy volt hamis.

Azonban a mindenható dollár bankjegyeit azóta a biztonság növelése érdekében újratervezték, így valószínűleg ez a szám már jóval alacsonyabb. 


 


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!